Farkas Dénes: Szívküldi

2011. 12. 20. Szívküldi Farkas Dénes

Nézem a televíziót, mert hát, mit csináljak? Annak a logikának a mentén, ahogy a gyermek Kányádinak megfogalmazta, hogy mi a vers – a vers az, amit mondani kell –, ugyanígy én is azzal a megállapítással áltatom, nyugtatom, idegesítem magam, hogy a televízió az, amit nézni kell.

Megy a szívküldi kosara, s csöpög belőle a szirup... Kiábrándító, amikor mindenki a legdrágább, aki a szívküldinek az alanya. A nagymamák dalt küldenek a legdrágább unokának, aki lehet, hogy pontosan szopik. Arról nem is akarok csevegni, hogy milyen ízléstelen, amikor halotti évfordulóra szól a nóta, vagy a párok egymás melletti fotelből gargalizálják érzelmeiket a világűrbe, mely lecsapódik a szobámban, mert ugyebár nézni kell.

Ha a televízió az, amit nézni kell, hát nézem! Tamás Gábor énekel. A tegnapelőtti adásban olyan kopasz volt, hogy a legyek leszállhattak volna akadálymentesen a fejére. Ma nézem a szívkosarat, s a művész úrnak meglepő, hogy milyen ritka szép haja lett. A „beszőrösödés” a pubertásban sem megy ilyen hamar. Azt, hogy ezt miként csinálta, nem tudom, de nem is rám tartozik. A hangja olyan szép, hogy a „jónép” félig lenyűgözve a hang karizmájának hatása alatt áhítja a „szépséges Hargitát” vagy az Erdélybe hívogató szépséges „jere velem”-et. A frizura van-nincs esete enyhén szólva egy piperkőc dolog, de itthonélési kívánalmaival engem ne traktáljon senki! Meglepő az a statisztika, hogy ennek a szirupos adásnak mekkora a nézettsége!

Edgar Lee-nek van egy sírkő antológiája, melyben a sírkövek felirataiból azt a következtetést vonja le, hogy a feliratokban sokkal több az olcsó önemlékállítás, mint a halottra való utalás. A kívánságkosárba való betelefonálás igénye az önszirupozás, megspékelve nótaszóval.

Ezt a morfondírozást karácsony előtt néhány nappal jegyeztem, s szomorúan állapítom meg, hogy a külsőségek mennyire lekörözték a lényeget. Nézem a boldogságot hintő szívküldi kosarat, s azon morfondírozom, hogy ez a lekopaszodott világunk miként szőrösödik…