Rácz Norbert: Adventi mezőgazdálkodás

2011. 12. 13. Adventi mezőgazdálkodás Rácz Norbert

A földműves ekével mélyen belehasít a föld testébe, hogy elvesse az új kenyér reményét jelentő magot. Izzadtságával öntözi, izmaival gyúrja a gyakran kemény és gazos földet, míg a sok munka után végre kész a talaj arra, hogy befogadja a magot. Majd alkalmanként kijár, megnézi a szárba szökkenő, növekedő vetést, közben figyeli az idők jeleit, és sűrűn imádkozik Istenhez, hogy ne jöjjön semmilyen csapás, legyen elég eső, de azért ne essen mérték felett az égi áldás, süssön a Nap, de azért ne égesse ki a zsenge növényeket. Ha tehetné, leheletével simogatna meg minden egyes szálat, hogy a hőséget könnyebben átvészeljék, vagy ha lehetősége lenne, maga is esővé válna, s áztatná a barázdát. Lesi az ég és föld jeleit, kémleli a láthatárt, s közben, megállás nélkül imádkozik, hogy minden rendben legyen. Végül pedig, a megfelelő időben, amikor óarannyá érett a vetés, újra beleveti magát a táblába, hogy learassa munkája gyümölcsét, s biztosítsa magának és a hozzátartozóinak az életet egy újabb évre. Közben pedig ujjong, örvend, s ha ideje megengedi, miközben letörli homlokáról a verejtéket, feltekint az égre, s egy sóhajtással hálát mond Istennek, aki vele együtt dolgozott, aki növelte a magot, meghallgatta az imát, erőt és hitet adott az embernek.

Advent idején ugyanez a mezőgazdasági folyamat végbemehet az emberben is. Először a várakozás zsongással teli időszakában, amikor minden a felkészülésről és a tettről szól, fel kell szántanunk életünk földjét, amit sokszor benő a gaz, amely durvára és rögösre keményedik a mindennapokban, vagy amit szárazzá aszalt a sokéves terméketlenség. Először bele kell szántanunk magunkat e szellemi ugarba, fel kell hasítanunk a felszínt, hogy a lelkünk készen legyen az ünnep befogadására. Még ha fáj is, bele kell vájnunk önnön létünkbe, hogy eltűnjön a megannyi gaz, s életünk felmutassa termő oldalát. Aztán magunkba kell elvetni az igazságra való törekvés magjait, a szembenézés révén, s meg kell fogadni az őszinte jobbulás szándékát, majd sűrűn, őszintén, mint akinek az élete forog kockán, úgy kell erőt és segítséget kérni attól, aki a termést adja.

Talán így ha megérkezik az ünnep, s megszületik a Gyermek, bennünk pedig megérik a vetés, várva azt, hogy learassuk karácsony édes, jövőt hirdető, örömteli és varázslatos ünnepének termését.