Sigmond Júlia: Mulasztási bűn

2013. 11. 19.	Mulasztási bűn	Sigmond Júlia
Amikor ötven évvel ezelőtti mulasztási bűnömet rótták fel nekem, egész éjjel nem tudtam aludni. Gondolkoztam. Ismeretlen bűnömet jóvátenni már nem lehet. Harminc évvel ezelőtt meghalt, akinek nem segítettem. Akkor eszembe se jutott, hogy segíthettem volna. Vagy legalább megpróbálhattam volna valamilyen módon, esetleg másokon keresztül segítséget nyújtani. Mulasztásommal ˗ a vád szerint ˗ megrövidítettem valaki életét. Nagyon fájdalmas ez a vád! Hiszen tizenhat éves korom óta, amikor naplómban leírtam JÓ EMBER AKAROK LENNI! ˗ életcélommá vált: mindig mindenkinek segíteni. Találkozni, szembesülni, ötven évvel ezelőtti bűnnel, megrázó élmény. Főleg azért, mert jóvátehetetlen. De nem csak azért! Hatalmas csalódás önmagamban. Próbálok magyarázatot keresni, hogy felmentést adhassak önmagamnak. Nem megy! Hiába próbálom enyhíteni a lelkiismeret-furdalást, visszaemlékezve a számtalan jótettre, mert ezeregy segítségnyújtással sem lehet meg- nem-történtté tenni azt az egy mulasztást! Éjjel 2 óra van. Eszembe jut Reményik Sándor egyik verse, de nem elég pontosan. Felkelek, megkeresem a kötetben a verset és olvasom: Ha számbavetted mind a vétkeid, Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok-sok bűnödért Még mondj el egy pár miatyánkot! Úristen! Hány miatyánk segítene rajtam, hogy háborgó tengerhez hasonló lelkiismeret furdalásom lecsendesedjék???

Bartha Alpár: A teremtés tökéletessége

2013. 11. 18.	A teremtés tökéletessége	Bartha Alpár
Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: legyen világosság és lett világosság... ...Így lett este, és lett reggel: első nap. ...Így lett este, és lett reggel: második nap. ...Így lett este, és lett reggel: harmadik nap. ...Így lett este, és lett reggel: negyedik nap. ...Így lett este, és lett reggel: ötödik nap. ...És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. ...A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Kedvező esetben életünket tervek, mérlegelések, megvalósítások rendszerezett harmonikus rendje foglalja keretbe, de mint az éremnek, mindennapjainknak is megvan a másik oldala, az árnyoldal, amelyet gyakran a fény fele fordítunk. Hányszor tervezünk világmegváltó elképzelésektől egyszerű fikarcnyi maszek elgondolásokig, amelyek értékesek, jó szándékukban vitathatatlanok. de valamiért sem a világ nem változik, sem egyéni életünkben nem érezzük teljesnek a kivitelezésben a létrehozás, a teremtés gyönyörét. Reggeleket esték, estéket reggelek váltanak, s a mélyben minden stabilan megreked. Ilyenkor megfogalmazódnak bennünk a kételyek: vajon harmatgyenge az egyéniségem? Hiányzik belőlem a hamisítatlan teremtésvágy? Esetleg életvitelembe elnyomom a bennem levő isteni lelket? Hova, kihez fordulhatok segítségért, hogy tettvágyamat egy természetes, élhető rendszer határozza meg, amelynek eredménye, hatása van önmagamra és arra a környezetre, amelyben kibontakozik létem? És ekkor fordulunk Hozzád, Gondviselőnkhöz, aki lélekben megjelensz, tapasztalhatóvá válsz, mint Mózesnek a Hóreb hegyénél, lényünket áthatod végtelen szereteteddel, tanítasz bennünket, üzensz nekünk a Biblia első soraival, amelyben benne van a harmonikus és a kiegyensúlyozott élet titka. Megtanítasz visszatérni az ősharmóniához. Mert nekünk hajszálpontosan erre van szükségünk, hiszen tengernyi megvalósítást akaró terv kering elménk forgatagában: egyszerre szeretnénk végeláthatatlan mesés világunkból minél többet felfedezni,  egy nap alatt akarjuk megváltani a világot, egyszerre akarunk mindent megalkotni… Így lesz este és reggel, miközben nem változik semmi. Tehetetlen magányunkban vádolni kezdjük önmagunkat, terméketlennek érezzük szellemünket, környezetünkben keressük a rendellenességet, és kérdőre vonunk Téged: ha a saját képedre teremtettél, akkor miért nem vagyunk tökéletesek, mint Te? Erre a kérdésre talán nincs egyértelmű, szakszerűen megindokolt felelet, talán válasz sem létezik, legalábbis nem úgy, ahogyan azt mi elgondoljuk, mert létünk annál tökéletesebb, mint ahogyan mi azt emberi elménkkel, válaszkereséseinkkel fel tudjuk fogni. Először is szabad akaratot kaptunk Tőled, ezért óriási, isteni felelősség van birtokunkban. Ugyanakkor kik is vagyunk mi a világmindenségben, hol voltunk a kezdetben, amikor a világosságot elválasztottad a sötétségtől, a boltozatot a vizektől, amikor égboltot, s az azt bevilágító napot, holdat, és csillagokat alkottál, növényeket, állatokat és embert teremtettél, s végül megpihentél? A teremtés virradatán nem léteztünk, de most itt vagyunk együtt áhítunk dolgozni veled, tőled kapott szabadságunkkal meg akarjuk élni földi hivatásunkat, szinte mindent akarunk egyszerre, amely egy részben jó, mert van bennünk akarás, tettvágy, de  csapda is rejlik a dologban hiszen ha nem rendszerezünk, ha nem tanuljuk meg a mértékletességet, ha nem érezzük meg szellemi és testi terhelésünk határait, ha nem alkotunk koncepciókat hivatásunkban akkor,  a terveinkből káosz lesz, az eredmény pedig elmarad. Ahhoz, hogy kishitű összevisszaságunkból eszményi rend szülessen, Rád kell figyelnünk, tanulnunk kell abból a tökéletes teremtésből, ahogyan a világunkat megalkottad: nem egyszerre, hanem kifogástalanul tökéletes rendszerességgel, nem mindent akarva átmenetek nélkül, hanem pillanatról-pillanatra, lépésről-lépésre, napról-napra, majd végül a pihenésre is szántál magadnak időt, talán azért, hogy a teremtés ejtette sebeid beforrjanak, majd folytatni tudjad az alkotás tökéletesítését, rendben tartását, felügyeletét gondviselésed, megtartó szereteted által. Őszintén kérünk téged, hogy teremtő munkád megvalósítására figyelve, ebből tanulva fejlődni tudjunk, hogy a mindennapok feladatait minél jobban, tökéletesebben tudjuk végezni. Mindeközben segíts, hogy a jelenben élve tudjuk megélni a hivatásunkat, az emberi teremtés és szolgálat felhőtlen szépségét, amely értelmet ad életünknek, s egyben a te teremtő munkádnak, ezáltal kiegyensúlyozott életet élve, a te valódi országodat építve mindenkor a te dicsőségedre. Ámen.

Dr. Ádám Attila L.: „Honnan van azért benne konkoly ?” (Mt 13:27, Károli)

2013. 11. 16.	„Honnan van azért benne konkoly ?” (Mt 13:27, Károli)	Dr. Ádám Attila L.
Számomra az egyik legérdekesebb példabeszéd a búzáról és a konkolyról szóló (Mt. 12: 24-30) és ennek magyarázata (Mt. 37-43). Saját értelmezésem már régen kialakult erről, talán már kamaszkorom után. Az élettapasztalat és a Biblia újraolvasása sokat hozzátett ehhez. De most nem az én saját véleményemről/értelmezésemről van szó. Ezt bízzuk az Olvasóra. Érdekes módon keresztény egyházi teológusok és elöljárók sem azonos módon értelmezték ezt a jézusi példabeszédet.  De itt most nincs szó (újra) értelmezésről. Csupán történeti példákról, egy igen szűk korszakból. A IV. „keresztes” hadjárattal kapcsolatos példákon keresztül szeretnék rávilágítani a kétféle értelmezésre. Nos, lehet, hogy III. Ince pápa Janus-arcú értelmezését a történelem viharai is befolyásolhatták és még sok minden más, de érdemes röviden elmélyedni ebben a magyar kapcsolatokat is hordozó történetben. Bár első pillantásra nem úgy tűnik, hogy valaki is érdekelt lett volna annak a bizonyos konkolynak a kordában tartásában. Ráadásul botanikai-élettani értelemben a konkoly mérgező is. A kár tehát sokszorosa is lehet az eredetileg gondoltnak. *** Búza és konkoly III. Ince pápa (1198-1216) szemében 1. Mit mondott III. Ince pápa, mint Isten földi helytartója? Nos, a konkolyt KI KELL válogatni a búzából, még a földi lét alatt. A pápa elítéli a keresztes hadak vérontását, azt, hogy keresztények keresztényeket öltek; elítéli az izraeliták és mohamedánok templomainak felgyújtását. Elítéli a velencés keresztes hadak bizánci fosztogatását és a „latin” császárválasztást. 2. Mit mondott III. Ince pápa, mint Isten földi szolgája, aki elfogadja az Isten akaratából történt földi eseményeket? Nos, a konkolyt NEM KELL kiválogatni a búzából a Földön. A pápa nem cselekedhet Isten helyett. Az Úr visszatérítette az eltévelyedett görög egyház bárányait Rómához, az egyetlen akolba (mintha nem ezen munkálkodott volna ő is). Szentségtörés lenne ezt bírálni. Nem Jeruzsálem visszafoglalására kellett, hogy vonuljon a keresztes sereg, hanem Bizáncba. Ahogy az Isten megbüntette vétkeiért Szodomát és Gomorát, úgy büntette meg most az Isten Bizáncot eretnekségeiért és királygyilkosságokban tobzódó erkölcstelenségeiért. *** A Serenissima és a konkoly A név olaszul a boldog és nyugodt városra utal (very serene), bár Velence csak konkolyt vetett, de aratnia már másnak kellett.  Velence kihasználta a keresztes hadak áthajóztatásában rejlő üzleti és politikai-hatalmi lehetőségeket.  A hadjáratot maga a Dózse vezette. A latin császárcsinálás után azonban még a helyszínen, a vezérvitorlás fedélzetén meghalt, 1203-ban. *** Az Árpád-ház és a konkoly Nos, mi jobbára elszenvedtük a konkolyt, pedig akkor a magyar királyság európai tényező volt. Azért ne mosdassuk a szerecsent, II. Andrást már dinasztikus érdekek (is) vezették Galileába. Bizánc és a magyar királyság kapcsolatrendszere a korai középkorban fontosabb volt, mint azt nyugat-orientált történetírásunk jelenleg is tartja. A történetnek több magyar vonatkozása is van. A IV. „keresztes” hadjárat során a velencei hadak a Dózse vezetésével először 1202-ben a magyar felségterületű Zárát ostromolták meg és égették fel. A keresztes lovageszmény szép középkori példája, hogy a francia keresztes hadak megtudván a velenceiek ilyen szándékát, Zára alatt átpártoltak a magyar királyhoz. Ekkor III. Imre király (1196 – 1204) uralkodott. De ettől Zára még elesett. Az már csak a történelem fintora, hogy ezek után öccse, árpád-házi II. Endre (András) ódzkodott az apja, III. Béla által felvállalt keresztes hadjárat teljesítésétől. Erkölcsi oka (is) lett volna rá. Nem is nagyon csodálkozhatunk rajta. Mivel III. Béla felesküdött erre, országai a pápától védelmet kaptak minden idegen támadással szemben. Látható, hogy mit ért ez a védelem Velence ellen: semmit. Jóval később, 1217-18-ban II. András az V. keresztes hadjáratban mégis eljutott a Szentföldre, Galíleában, a Genezáreti-tó mellett harcolt. Ekkor azonban már dinasztikus érdekek vezették főleg. Meráni Gertrúd után, második felesége Jolánta volt, akinek az apja latin császár volt Bizáncban 1216-17-ben. Halála után II. András meg akarta szerezni a bizánci trónt és egyesíteni a Latin Császárságot a Magyar Királysággal. Ennek realitásának megítélése most nem tartozik témánkhoz. Zára újra főszereplő a történetben, mivel II. Andrásnak állandóan  üres volt a kincstára,  így a Spalatóból (ma Split) induló keresztes hajóhad finanszírozására eladta Zárát Velencének…! Szükség törvényt bont. Hazaérkezése után, 1219-ben az új pápának, Honóriusnak írt levelében arra panaszkodik, hogy távollétében a főurak úgy kifosztották az országot, hogy 15 év sem lesz elég a károk enyhítésére. A harmadik magyar vonatkozás, hogy III. Imre és II. András nővére, árpád-házi Mária Vak Izsák megvakított bizánci császár felesége volt. Történetünk idején, 1202-3-ban a Márvány-tengerre néző börtönben ült, és helyette az „ellen”császár, IV. Alexios uralkodott és árulta Bizáncot Velencének. A görög nemzeti érzelmű papság saját hatalma érdekében is persze ellenezte ezt, ami Róma fennhatóságát is jelentette volna Bizáncban. *** Prológus 1453-ban: az Unió és a konkoly A keleti és a nyugati egyház uniója (újraegyesítése) az egyházszakadás óta (ami látszólag a Szentlélek eredete körüli teológiai köntösbe bújtatott meddő vitán múlt) napirenden volt. Az utolsó bizánci császár, Konstantin Palailogosz, papsága ellenében, önhatalmúlag mégis csak 1453-ban, a török ágyuk torkolattüzében celebráltatott először latin rítusú misét a Hagia Sophiában. Túl későn. V. Miklós pápa Rómában már csak sajnálkozhatott a híren, felmentő hadat azonban ő sem küldött. Feltehetően nem is akart.

Farkas Dénes: Kalamajka

2013. 11. 14.	Kalamajka	Farkas Dénes
Nem tudom, hogy ez a szó pontosan mit jelent. Kedvem sincs megkeresni az értelmező szótárban, hogy van-e ilyen? Elég, ha arra gondolok, hogy valamikor a gyermekkorban, ha a barátokkal nagy csete-patét rendeztünk (ha van ilyen?) nagyapám mindig így utasított rendre, hogy ne csináljunk akkora kalamajkát. A kalamajkák időszerűséget nyertek az utóbbi időben. Nagyon sok buliról szól a híradás. Ezeknek a történéseknek rengeteg érdekes, találó nevet találtak ki a szervezők. Van forgatag, város-falunapok, sokadalom, villámcsődület, kortárstalálkozó, kézműves bemutató,  borkóstolás,  gulyásfőző-verseny, zsákban futás s még miegymás. Úgy érzem, hogy az évtizedekig visszaszorított élniakarás hangulata tör felszínre elemi erővel   ezekben a kalamajkákban. Azt hiszem, hogy e szóban van valami pejoratív, valami lekicsinylő, pedig erősen távol legyen tőlem, hogy lefumigáljam azokat e rendezvényeket, melyek ezerszám összehozzák a népünket. Az 1970-es évek elején, Kolozsváron, a Múzeum téren dolgoztam, néhány méterre attól az obeliszktől, melyet I Ferenc király és neje Auguszta Karolina kolozsvári 1817 évi látogatása emlékére lepleztek le 1831-ben.Sokat néztem ezt a jó pár méter magas obeliszket, melynek a sarkait ékesítő sasokat ez időben restaurálta egy Szedlacsek nevű híres kőfaragó. Az emlékoszlopot míves vaskerítés övezte. Ehhez a vaskerítéshez kötötték ki a szamaraikat azok az asszonyok, akik a Nádas, Kajántó völgyéből hordták a tejet és annak termékeit a városba. Az asszonyok többnyire irha-lajbit viseltek, melynek vastag kötött  horgolt gyapjú ujja volt, a fejükön színes főre való ruha, farukon ringó rakott-szoknya, lábaikon csizma. Ránézésre megnyerő és tisztaságérzetet sugárzó jelenség volt mindenik tejesasszony. A szamarak felszereltsége egyszerű fanyeregből állt, melyre kétoldalt tejeskannák, tejfölös edények, tehéntúrós kosarak voltak felaggatva. A szamarakra nem ültek fel, mert azok teherbírása a kannák által lefedetett. Zabla nem volt a szamarak szájában, csupán valami zsinegszerű madzag vezető-kötőfék gyanánt, ami csak azért volt fontos, hogy a Karolina vaskerítéséhez odakössék őket az asszonyok, míg a kicsi kantákkal házhoz viszik a tejet. A szamarak ezt a rítust  tökéletesen ismerték és várták a tej szétosztása után a  hazaballagás lehetőségét. Sokszor láttam három-négy szamarat is odakötve a semmit érő zsineggel a vaskerítéshez. Egy napon hatalmas szamárbőgés ugrasztott az egyhangúságból - s lám csodák csodája egy csődör eltépte a madzagját s megérezte a sorban a harmadik szamár menyasszonyrakész hajlamát. Ekkor már két szamár vágtatott a sikátoron át a Mátyás király szülőháza előtt ki a főtér felé. Elől a kanca, mögötte a csődör. Az utca közben földi-tejút lett, a falakon szotyogott a tejföl, tehéntúró, s a kannák, köcsögök csörömpölése hangjelzést adott a bekövetkezendő történetről. Elkezdődött a kalamajka. Mindenki futott a szamarak nyomában, s a főtér sarkán a Mátyás utca felől, ahol egy ruhás bolt volt,  az utca  kellős közepén megtörtént a nász. Ennek a történetnek sok száz kolozsvári asszisztált. Az akkori forgalom ˗nem fogható a maihoz ˗, de minden megállt s türelemmel násznépként viseltettünk, kivéve a két rakott szoknyás asszony, akik ezt a nem várt egybekelést kellő fenntartással kezelték. Ez a  kalamajka, melyet a szamarak szerveztek sok embernek hangulatossá tette ama napot. Nem hozzák már a tejet a szamaras asszonyok. Szamárkalamajkára sincs esély az Óvárban, ergo szórakoztassuk magunkat s egymást, míg áll az obeliszk s még tovább is...