Molnár Imola: Ima

2013. 07. 31.	Ima	Molnár Imola
Minden alkalommal, amikor Hozzád imádkozunk, mintha egy másik világba kerülnénk. Olyanba, ahol nyugalom van és béke, ahol nincsenek viharok, csak lágyan simogató szellő, ahol nincs kín, csak kedves mosoly, ahol nincs más, csak te és mi. Együtt állunk némán s csak a lelkünk beszél, kedves tiszta, őszinte szavakat, s mind közül a legszebb így hangzik: köszönjük. Köszönjük Isten, hogy itt vagy, mert nem csak mi jöttünk Hozzád, hanem Te is értünk jöttél. Amikor kellett út porából fölemeltél s életünknek új értelmet adtál. Ha kellett segítettél, s nem feledtél a bajban. Köszönjük, hogy már akkor megérezted: szükségünk van Rád, amikor még semmi és senki más nem létezett, csak Te. Köszönjük, hogy erőt adtál, bánatunkban vigasztalsz, és hozzánk mindig türelmes vagy. Mindig önzetlenül elviselsz, lehetetlent sosem kérsz és körül fogsz, mert tudod: szükségünk van Rád. Ki tudja, Nélküled hol lennénk ma már, tán jobb, ha el sem képzeljük, mert egy sivár, kopott világot látnánk, amelyben mint lassuló némafilm kockáin a lebegő csend úgy múlna el életünk, sötéten, homályosan, vibráló csíkoktól és kiégett foltoktól zavartan. Nem akarunk régi némafilm-életet…Hangot adj, Isten, sokat…sokat…hadd szálljon a szélben. A csendből is megárt a sok. Zajt adj, Isten, hadd verje fel a csendet. Esőt adj, hadd ázzunk bőrig s nevessünk csurom vizesen. Hát kiáltva szólj, harsogd túl az esőt, nevess velünk hahotázva.