Farkas Dénes: Kalamajka

2013. 11. 14.	Kalamajka	Farkas Dénes
Nem tudom, hogy ez a szó pontosan mit jelent. Kedvem sincs megkeresni az értelmező szótárban, hogy van-e ilyen? Elég, ha arra gondolok, hogy valamikor a gyermekkorban, ha a barátokkal nagy csete-patét rendeztünk (ha van ilyen?) nagyapám mindig így utasított rendre, hogy ne csináljunk akkora kalamajkát. A kalamajkák időszerűséget nyertek az utóbbi időben. Nagyon sok buliról szól a híradás. Ezeknek a történéseknek rengeteg érdekes, találó nevet találtak ki a szervezők. Van forgatag, város-falunapok, sokadalom, villámcsődület, kortárstalálkozó, kézműves bemutató,  borkóstolás,  gulyásfőző-verseny, zsákban futás s még miegymás. Úgy érzem, hogy az évtizedekig visszaszorított élniakarás hangulata tör felszínre elemi erővel   ezekben a kalamajkákban. Azt hiszem, hogy e szóban van valami pejoratív, valami lekicsinylő, pedig erősen távol legyen tőlem, hogy lefumigáljam azokat e rendezvényeket, melyek ezerszám összehozzák a népünket. Az 1970-es évek elején, Kolozsváron, a Múzeum téren dolgoztam, néhány méterre attól az obeliszktől, melyet I Ferenc király és neje Auguszta Karolina kolozsvári 1817 évi látogatása emlékére lepleztek le 1831-ben.Sokat néztem ezt a jó pár méter magas obeliszket, melynek a sarkait ékesítő sasokat ez időben restaurálta egy Szedlacsek nevű híres kőfaragó. Az emlékoszlopot míves vaskerítés övezte. Ehhez a vaskerítéshez kötötték ki a szamaraikat azok az asszonyok, akik a Nádas, Kajántó völgyéből hordták a tejet és annak termékeit a városba. Az asszonyok többnyire irha-lajbit viseltek, melynek vastag kötött  horgolt gyapjú ujja volt, a fejükön színes főre való ruha, farukon ringó rakott-szoknya, lábaikon csizma. Ránézésre megnyerő és tisztaságérzetet sugárzó jelenség volt mindenik tejesasszony. A szamarak felszereltsége egyszerű fanyeregből állt, melyre kétoldalt tejeskannák, tejfölös edények, tehéntúrós kosarak voltak felaggatva. A szamarakra nem ültek fel, mert azok teherbírása a kannák által lefedetett. Zabla nem volt a szamarak szájában, csupán valami zsinegszerű madzag vezető-kötőfék gyanánt, ami csak azért volt fontos, hogy a Karolina vaskerítéséhez odakössék őket az asszonyok, míg a kicsi kantákkal házhoz viszik a tejet. A szamarak ezt a rítust  tökéletesen ismerték és várták a tej szétosztása után a  hazaballagás lehetőségét. Sokszor láttam három-négy szamarat is odakötve a semmit érő zsineggel a vaskerítéshez. Egy napon hatalmas szamárbőgés ugrasztott az egyhangúságból - s lám csodák csodája egy csődör eltépte a madzagját s megérezte a sorban a harmadik szamár menyasszonyrakész hajlamát. Ekkor már két szamár vágtatott a sikátoron át a Mátyás király szülőháza előtt ki a főtér felé. Elől a kanca, mögötte a csődör. Az utca közben földi-tejút lett, a falakon szotyogott a tejföl, tehéntúró, s a kannák, köcsögök csörömpölése hangjelzést adott a bekövetkezendő történetről. Elkezdődött a kalamajka. Mindenki futott a szamarak nyomában, s a főtér sarkán a Mátyás utca felől, ahol egy ruhás bolt volt,  az utca  kellős közepén megtörtént a nász. Ennek a történetnek sok száz kolozsvári asszisztált. Az akkori forgalom ˗nem fogható a maihoz ˗, de minden megállt s türelemmel násznépként viseltettünk, kivéve a két rakott szoknyás asszony, akik ezt a nem várt egybekelést kellő fenntartással kezelték. Ez a  kalamajka, melyet a szamarak szerveztek sok embernek hangulatossá tette ama napot. Nem hozzák már a tejet a szamaras asszonyok. Szamárkalamajkára sincs esély az Óvárban, ergo szórakoztassuk magunkat s egymást, míg áll az obeliszk s még tovább is...