Lőrinczi Lajos: Áldozócsütörtök

2013. 05. 11.	Áldozócsütörtök	Lőrinczi Lajos
Egy rabszolga-kereskedő hajótörésben elveszítette minden vagyonát, de egy gerendába kapaszkodva megmenekült, és Istenre találva, a rabszolgák felszabadításáért harcolva, így énekelt: vak voltam és most már látok, állat voltam, de most emberré lettem. Szerintem valami ilyesmi az öntudatra ébredés. Életünknek az a pillanata, amikor a boldog állati sorból szerencsétlen emberré válunk. Amikor ráébredünk, hogy eddigi életünk mennyire értelmetlen volt, és Istenre találva megtaláljuk azt a küldetést, amely kitölti, és tartalmassá teszi életünket. Megtaláljuk azt a célt, a hozzá igazodó tartalmat, amelynek igája általában szörnyű nehéz, de Istennel könnyűvé és gyönyörűségessé válik. Lehet, hogy egyesek megütköztek azon a mondaton, hogy a boldog állati sorból szerencsétlen emberré válni, de az élet azt bizonyítja, hogy bizony ezzel jár az emberré válás folyamata. Mert nagyon sok ember ilyen boldog együgyűségben, ilyen gyermeteg tudatlanságban él. Nem érdekli a világ sorsa, nem érdekli Isten, nem tudja, mi az, hogy lélek, tudat, nemzet, kisebbség. Éli mindennapi életét: eszik, iszik, szaporodik, majd meghal. Nem járul hozzá semmihez, fejlődése is megmarad egy igen alacsony szinten. Mégis aránylag boldog, mert igényei kicsik, s e rövidre szabott vágy-csúcsokat könnyen eléri.(Vö. „Aki nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom”) Ám valahogy nem ez az ember életének értelme. Az ember, mint Isten gyermeke, többre hivatott. Arra, hogy Isten munkatársa legyen. Arra, hogy világossággal ragyogja be környezetét. Arra, hogy tudás és ismeret ragyogjon szemében, és ez a tudás szerető szolgálatban és segítségadásban teljesedjen ki a körülötte lévő egész világrészre: az emberekre, állatokra, növényekre-testvéreire. Az ember arra hivatott, hogy Istent megtalálva, őt minél jobban megértve, megvalósítsa Isten országát, azt a földi édent, ahol minden ember kiemelkedhet a boldog állati sorból és megvalósíthatja önmagát − valódi emberré válhat. Ahol mindenki megtalálhatja helyét az életben, és úgy szolgálhatja Istent és a társadalmat, ahogy Isten tőle kívánja. Ez azt jelenti, hogy az öntudatra ébredt ember boldogtalan? Igen, sajnos egy ideig az. Mert az öntudatra ébredés egy újjászületést jelent. Jézus is azt mondta Nikodémusnak: bizony, ha Isten országába be akartok jutni, újonnan kell születnetek, meg kell újulnotok! Minden születés fájdalommal jár. A gyermek is sírva jön a világra, a boldog, tápláló homályból a szörnyen bántó, anyától elszakító fényre, a valódi valóságra. De fokozatosan bontakozó elméje rájön arra, hogy ez a világ, bár tud átkozott is lenni, alapjában véve olyan, amilyennek Isten akarta: jó és gyönyörűségesen szép. Ebben az új állapotban az ember akkor boldog, amikor Istennel élve, megtalálja rendeltetését e földön, küldetését, amely kitölti életét, emellé azt a megtartó hitet, amely átsegíti élete minden megpróbáltatásán.