Sigmond Júlia: Késő bánat

2013. 07. 10.	Késő bánat	Sigmond Júlia
Édesanyámnak sohase volt karórája. Édesapám nem engedte, hogy valahova dolgozni menjen, így mindig otthon ült, vezette a háztartást, nevelte három gyermekét. Nem volt szüksége karórára. Nem emlékszem, hogy akár egyszer is említette volna: szeretne magának egy karórát. Érettségink alkalmával húgom is, én is, kaptunk egy-egy karórát, aztán később, ki tudja hányszor, vettünk magunknak újat. Egyikünknek sem jutott soha az eszébe, hogy karácsonyi ajándéknak, vagy születésnapjára megajándékozzuk Édesanyámat egy karórával. Ő meg sohasem kért tőlünk ilyen ajándékot. Édesanyám hatvan éves volt, amikor negyvenévi házasság után özvegy maradt. Édesapám temetése után ágynak esett és három hónapig jártányi ereje se volt. A fürdőszobáig is csak segítséggel tudott kimenni. Enni is az ágyban evett. Az én szobámban, az én ágyamban aludt. Karjára csatolta Édesapám elárvult karóráját és haláláig viselte. Be furcsa! Akkor eszembe se jutott, csak most − közel fél évszázad után − tudatosodott bennem, hogy akkor, az az óra, Édesanyámnak nemcsak egyszerűen Édesapám karóráját jelentette, hanem a tudatalatti vágya teljesülését is. Hatvan éves korában, végre, neki is van saját karórája. Ezek a jóvátehetetlen mulasztások a legfájdalmasabbak az ember életében. Csak szenvedni lehet a gyötrelmes lelkiismeret-furdalástól. Töröm az agyam, hogyan lehetséges, hogy sem Édesapám, sem mi, gyermekei, sohasem gondoltunk Édesanyám titkos vágyára?! Olyan természetes volt, hogy Édesanyámnak nem voltak igényei, sohasem beszélt vágyairól. Ki tudja, még mikről mondott le életében, csak hogy a családtagoknak, főleg gyermekeinek, több jusson! Mostanáig csak amiatt bánkódtam, hogy nem vittem el Édesanyámat Segesvárra. Nagyon szerette volna látni, mert azt hallotta valakitől, hogy Erdély legszebb városa. Tervezgettük az utazást, de valamiért mindig elmaradt. Azóta százszor is átutaztam Segesváron és a vonatablakból sajgó szívvel néztem a várost, amit Édesanyám soha nem láthatott. És amíg élek, mardossa lelkemet a fájdalom.