Gál Zoltán: Reformáció

2013. 10. 31.	Reformáció	Gál Zoltán
Őszi szél sepri a lombokat, zúzmarás simogatása sugallja: nemsokára beköszönt a tél. Egy szobában gyertyafény gyújt némi világot, és az asztalnál ülő gondolataiban elmerengve képzel el egy jobb világot. A toll szavakat hagy nyomában a papírlapon, és nem is gondolja, hogy évszázadoknak határozza meg további sorsát. A mű elkészült. Írója ismételten elolvassa, és még mindig kiegészíteni valót talál benne. Szépen, sorba leírja mindazt, amit szerény meglátása szerint másképpen lehetne megoldani: Anyanyelvükön kell szólni a néphez, közel kell vinni hozzájuk a jézusi tanítást. Akkor talán jobban értenék az emberek. Az evangéliumot ki kell vinni a falak közül, hadd ragyogjon igaz fényében a hétköznapokban, és a nép ne csupán hókuszpókuszt értsen a szent áhítatból. És ne pénzért kínálni az üdvösséget, mert az jár mindenkinek, akit anya szült a világra. Kicsivel később kalapácsütések verik fel a csendet, és lassan odagyűlnek az emberek. Nézik érdeklődve, mit rejt az írás, és akik értik, olvassák hangosan. Kilencvenöt tétel sorakozik rajta, szépen, érthetően megfogalmazva. A déli harangszó már ünnepélyesen üdvözli a történelem ezen új fejezetét, és csendesen szárnyakat bontogat a reformáció.