2011. 07. 28 Reneszánsz újjászületés Fekete Levente
Rögtön a XVI. századra jellemző, forradalmian új világnézetre gondolunk. Arra az eszmeáramlatra, amely az embert, az emberi test szépségét, magát a kézzelfogható, tapintható természetet a gondolkodás középpontjába helyezte, mondhatni a legnagyobb érték rangjára emelte. Mondják hogy, a reneszánsz lekörözte, maga mögött hagyta a kéngőzös poklok és az angyalszárnyú mennyek életidegen, misztikus világát. Ebben voltak utolérhetetlen mesterek Michelangelo, Leonardo da Vinci és még sorolhatnánk. Nevüket már-már áhítattal ejtik ki nemcsak a szakavatott művészettörténészek, de minden magára valamit is adó író, olvasó ember. Természetes. Ebben a „műfajban” ők valóban verhetetlenek voltak, példaértékű mesterek, és azok ma is. Aztán jött a felvilágosodás, majd a manierizmus – mint a késő reneszánsz és a barok közti átmeneti stílus. És így tovább egész napjainkig. Mindeniknek megvoltak a maga mesterei.
Mondják – hiszen a Biblia , az Élet Könyve is ezt tanítja, hogy nincs új a Nap alatt. Ma is hallani felvilágosult gondolkodásról, vagy éppen ennek a hiányáról, de beszélünk itt-ott a népzene, a táncházmozgalom reneszánszáról is. Mert hála Istennek, mintha újjászületőben lenne itthon Erdélyben, sőt a Kárpát-medencében is a tiszta magyar népzene, néptánc iránti őszinte érdeklődés. A lehető legnagyobb tisztelet jegyében le a kalappal az olyan mesterek előtt, mint Jánosi József, Könczei Árpád, vagy a Muzsikás, a Kaláka együttesek, Faragó Laura, István Ildikó, Sebestyén Márta, és hála Istennek még hosszan sorolhatnánk őket! Túlzok-e, ha azt mondom, hogy az áhítattal rokon az az érzés, amivel hallgatjuk őket, vagy nézzük éppen a tévében? Micsoda öröm, ha mi magunk járhatjuk és énekelhetünk! Valóban újjászületik általuk az ember. Mondhatom, hogy újjászületik ilyenkor bennünk az ÉLET? Valljuk be őszintén: ebben a többnyire benzingőzös, elektroszmogos, agyonkábelezett, végzetesen számítógép- és képernyőfüggő, sokszor aszfaltdzsungelben tévelygő, már-már valótlanul éjt nappallal teljesen összekeverő világunkban ránk is fér!
Hát, a szép magyar nyelv a maga áldásaival ránk fér-e? Újjá fog-e születni a tiszta magyar nyelv? 200 éve született Kriza János, unitárius hitünk és lelkiségünk koronás fője és a szép magyar nyelv mestere. Tisztelegtünk illendőképpen ország-világ előtt. De mindezekután mi, magyarok invitálni, publikálni, kreálni, latinkodni fogunk-e? És újjá tud-e születni a magyar családok lelkisége? Gyönyörű meséink és balladáink köré időről időre kicsinyek és nagyok össze tudunk-e gyűlni? Szükség-e nekünk újjászületni?
A mestereket ismered. A választ is csak Te tudod. Hogyan döntesz, az is a Te dolgod. Egy azonban biztos: a mestere gyermekeidnek, unokáidnak most Te vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése