Szabó Adél: Böjtben

2013. 02. 22.	Böjtben	Szabó Adél
Szeretetnek Istene! Veled kezdődött az életem. Veled dobbant elsőt a szívem az anyaméhben. Veled indultam el az utamon, a Te akaratodból állok ma itt. Veled járok és fekszem. Állok és ülök. Veled és általad formálódnak a szavak ajkamon. Veled állok ki az emberek elé, veled megyek be az osztályterembe, veled koporsók mellé, veled az örömben és a bánatban, veled félek és remélek egyszerre. Böjtre készülök Atyám. Végigjárni az utat. Azt a belső pusztát, és megnézni magam ott is. Mert voltam farsangban, állig felvértezve választott vagy kiosztott maszkban, most pedig lelkem legmélyebb vágya szerint, kifestetlenül állok előtted a fényben. Arra kérlek, hogy légy velem utamon, melyről még semmit sem tudok. Milyen leszek majd fegyvertelenül? Milyen leszek kiszolgáltatottan? Milyen leszek a kísértések zuhatagában? Talán elgyengülve közel a feladás gondolatához?....Nem tudom. Csak azt tudom ott legbelül, hogy Veled akarom megtenni az utat. A te segítségeddel. Te légy a vezetőm, Istenem. Te légy velem egyedül! Tarts tükröt, tégy akadályt, tégy próbára, eddz meg, bugyolálj és szeress. Taníts meg az alázatra, a csendre, a befogadásra, és elfogadásra. Ámen.