Pál János: Ézsau és Jákób

2013. 10. 15.	Ézsau és Jákób	Pál János
Izsák felesége, Rebeka, röviddel teherbe esése után, azon találta magát, hogy a méhében lakozó gyermekei egymással tusakodtak. Nem tudta megfejteni e fura tapasztalásnak az okát, így hát Istenhez fordult tanácstalanságában és tőle próbált választ kapni helyzetére.  A válasz nem késett: Két nemzetség van a te méhedben – magyarázta Isten Rebekának –; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Isten jóslata be is igazolódott hamarosan, mert hiszen az ominózus jelenetben, amikor Ézsau fáradtan, éhesen és elcsigázottan tért haza a vadászatból, Jákob rögtön kihasználta a testvér gyengeségeit és egy tál lencséért meg is szerezte az önmaga és utódai számára biztos jövőt és az életben kiváltságos helyzetet biztosító elsőszülöttségi jogot. Mondani sem kell, hogy ez az ószövetségi kép nem egyéb, mint egy roppant allegorikus ábrázolása az emberi valóságnak. Annak, hogy folyamatos és könyörtelen küzdelem folyik – a legtöbbször jákóbi eszközökkel, fondorlatossággal – az egyes egyedek (vagy népek) között, harc a jól körvonalazott érdekeik érvényesítése végett. Ebben a küzdelemben valaki mindig alulmarad, veszít – akárcsak Ézsau. A jákóbi magatartás emberhez méltatlan (bár hatékony), akárcsak az ézsaui. Nem szabad soha annyira gyengének, fáradtnak, elcsigázottnak lenni, hogy mások felülkerekedhessek rajtunk. Mindig meg kell találni azt a parányi erőt, amely átsegít a nehéz pillanatokon …