2012. január 11., szerda

Nagy Adél: Kutyabaj

2012. 01. 11. Kutyabaj Nagy Adél

Szerettem volna fennkölt gondolatokkal játszadozni év elején, arra gondolni, hogy mit hogyan tennék másképp az új esztendőben, mi az, amit magam mögött hagyok, és mi az, amit magammal viszek. Talán még újévi fogadalmakra is futotta volna, de gondolataimat egészen hétköznapi, „földi” dolgok kötötték le az esztendőfordulón.

Beteg a kutyám, az én drága jó házőrző ebem. Szeretem az állatokat, legalábbis ezt gondolom magamról, kicsit talán tisztes távolságból, mert hát mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy ajtón kívül. Fenntartásokkal gondolok azokra a kutya-, macska-, hörcsög-, tengerimalac- stb. tulajdonosokra, akik házi kedvenceikkel egy ágyban alszanak. Megdöbbentem már azon, hogy lehet egy fedél alatt élni vadászgörénnyel, s a hörcsögöt meg nem simogatnám. Sokszor megmosolyogtam barátaim túlzott kutyaszeretetét. Nem igazán értettem, hogy miért kap a kutya ajándékot karácsonyra, hisz úgyse érti, hogy mi van, vagy miért kell minden apró-cseprő bajjal állatorvoshoz vinni.

Most azonban gondban vagyok. Mindennapos vendég lett az állatorvos, s azon kapom magam, hogy ígéreteket teszek a kutyának, hogy jobban odafigyelek, többször elengedem kötelékéből, hogy megpróbálom nemcsak odavetni, de odaadni az ételt, hogy többet nem vásárolok csontot a mészárszékben, mert úgy tűnik, attól lett beteg. Még azt is elmondtam neki, megvallottam, hogy szeretem, és ő a világ legjobb kutyája. Csak meggyógyulna! Addig is reményteljes várakozásban élünk s kívánjuk, hogy senkinek ebben az esztendőben kutya baja – kutyabaja se essen!

2012. január 10., kedd

Szász Ferenc: TAMÁS A KETTŐS VAGY AMIT AKARTOK

2012. 01. 09. TAMÁS A KETTŐS VAGY AMIT AKARTOK Szász Ferenc

P. T.-nak szeretettel



ahogy esik

kezdi tamás

(s mielőtt fűhúzó áprilisire

aranyat érő májusira

szentlelkes júniusira

mennydörgős júliusira

s egyébb gyönyörűségekre gondolnék)

hozzáteszi

úgy puffad



ezek után már megtenné

a szemérkelő szeptemberi pára

az olmós októberi

a darás novemberi

is

de

revelációként járja át eszem

miféle áldás lakozhat

gyarló emberi mivoltunkban

ha minden esik

s puffan

avagy puffad



és annyi minden jólesik még

bár tamás néha morbid

tudom hogy az ikrek egyike ő

de maga se tudja melyik



tamás néha már azt se engedi meg

hogy kedvemre kételkedjem magamban

asszonyban

finánclábban

megöleli a vállam

és lelövi a poént



van

amikor a legszerethetőbb módon

kilakoltat beidegződések otthonosságából

s régholt költőket idéz

színházba invitál



tamás néha őrjítően

népiesch

s beinti

fallossz



tamással szívesen verem el

a drága időt

mit verem

mulatom

jókat horkolva



tamásban

nem tamáskodom



vigasztaló

hogy néha vállamra suppan keze

felsüt mosolya

s ilyenkor elfelejtem

hogy puffad a láb

a kéz

a hulla üzen a szerv

örökkön bomló szövetén át

nyavalyáimban

rigolyáimban

imáimban

s csikarok

mint az újszülöttek

hasikája



tamással lassan a tenger felé sodor

a tegnapi forrás

a vizeléskényszer

gyakorisága



de amíg az örömhírtől

s dohánytól fulladozva

kacagni tudunk

addig legyen így

ahogy esik

úgy suppan

az érett gyümölcs

is

mind a többi



(Datk, 2007)

2012. január 8., vasárnap

Rácz Norbert: Útmutató egy csésze tea elkészítéséhez

2012. 01. 08. Útmutató egy csésze tea elkészítéséhez Rácz Norbert

Vegyünk egy kisebb lábost, majd a csapból töltsük meg vízzel. Miközben folyik a víz, gondoljunk arra, hogy ez évmilliókkal ezelőtt is létezett már. Mielőtt ember élt a földön, talán egy gleccser mélyén, ez a víz létezett már, s életet adott megannyi lénynek, amelyek ma a különböző múzeumok és tankönyvek révén ismerősek számunkra. Aztán gyújtsunk tüzet, és tegyük a lábost a kályhára. Jusson eszünkbe ugyanakkor, hogy emberi tevékenységünk folytán az a víz is, amiből mi most teát kívánunk főzni, veszélybe került, mert bár évmilliókat élt végig, megtörténhet, hogy nem sokkal ezt követően az ipari szennyeződés áldozata lesz.

Figyeljük az egyre forrósodó vizet, lessük azokat a folyamatokat, amelyek szemünk előtt mennek végbe, és adjunk hálát Istennek mindazokért a törvényekért, amelyek e világot uralják, közben pedig értelmünknek kérjünk több fényt, hogy e törvényszerűségeket megfejthessük.

Az immár forró, lobogó vízbe lassan és alaposan dobjuk be a teafüvet, ami lehet akár a rétről származó, ezer ízű csodafű, vagy zöld, esetleg fekete tea, vagy szárított gyümölcs, vagy bármilyen, számunkra ízletes növény. Elmélkedjünk azon, hogy ezek a növények az ég és a föld gyermekei. A Nap táplálta, simogatta, ölelte sugaraival, a Föld etette, itatta nedveivel, az Úr nevelte szeretetével, s hogy mindez, a napfény, a nedv és szeretet hamarosan bennünk, a miénk lesz.

Fedjük le a lábost, és várjunk egy annyit, amíg lassan végiggondoljuk a mai napunkat, a munkánkat, s köszönjük meg az Úrnak, hogy tehetünk ma is valamit, s van értelme az ébredésnek.

Aztán vegyük le a fedőt, szippantsunk kiadósat az illatból, édesítsük mézzel, s lassan, alaposan, minden egyes kortyot megízlelve, gondolkozva, dudorászva, mosolyogva fogyasszuk el az egészet. Ámen.

2012. január 7., szombat

Szász Ferenc: ortodoxiában

2012. 01. 07. ortodoxiában Szász Ferenc

ortodox gyászban élek

születésem óta

testem egész bőrfelületén kivert

ma is viszketek néha



lábujjkáim közé

talpam alá is

horgasinamra

ágyékomba

hónaljamba

nyakszirtemre

fülem mögé

és nyelvem alá

fejem búbjára

és koponyámba is

befészkelte

és bemarta magát - - -



néha még ma is

ha félelemtől vagy gyönyörtől

megnyílnak pórusaim

rögtön kirajzolódik rajtam

vér vagy verejtékléptékben

trianon óta koszlott hazámtérképe

minden égi napfénynél erősebben

égette rám az anyaméh



kutyám szimata jobban számontart ma már

mint holmi anyakönyv

jövőm ősszimatolás



mégis

hála az égnek

a vitamintalan

gyűjtő bűntető és egyébb lágerekből

mint immár köztudott

éretlen egrest majszolva

nap és fogghíjjas mosolyával

néha rám-rámkacsint még

a cinkos

isten



(Brassó, 2002)

2012. január 6., péntek

Buzogány-Csoma István: Közömbösek, rettegők, keresők

2012. 01. 06. Közömbösek, rettegők, keresők Buzogány-Csoma István

Új esztendő. Elindulunk.

Amikor egyetemista voltam, minden visszaindulás alkalmával szüleim feltarisznyáltak, és bármennyire is meg volt pakolva a zsákom és a lelkem testi-lelki otthoni ízekkel, mindig volt még valami, amit még be lehetett volna, illetve be is kellett tenni a többi közé, hogy jól fel legyek készítve az útra.

Én is szeretném, ha még ez a Szentírásbeli üzenet elférne a tarsolyunkba, mielőtt teljes erőbedobással nekilendülnénk az új esztendőnek, az új útnak, az új terveknek, számoknak, feladatoknak:

„Keressétek először Isten országát és annak igazságát és minden más megadatik néktek.” (Mt 6,33).

Keressétek. Ha visszagondolunk Jézus születésének a történetére, akkor abban három embertípust, emberi viszonyulást találunk: közömbösek, rettegők, keresők.

Az angyalok meghirdetik az evangéliumot, az örömüzenetet, sőt az angyalok éneke mellett az égen is fölragyog a jel, a betlehemi fényes csillag, jelezve azt az emberiségnek, hogy itt, ma valami egészen rendkívüli esemény történt... és a válaszadásban három féle magatartás mutatkozik meg: Közömbösség, Rettegés, Keresés.

1. Közömbösek. Ebben a történetben ők vannak a legtöbben. Azok az emberek, akiknek ez az éjszaka is ugyanolyan volt, mint bármelyik más, ugyanúgy telt, mint akármelyik másik. Annyira el vannak foglalva, hogy nem vesznek észre még egy ilyen égi eseményt, tüneményt, ha látják sem érdekli őket, mert elég minden napnak a maga baja... Nincs erő, nincs idő, az égre nézni. Nincs idő, és nincs erő a csillagok fürkészésére, a jelek meglátására. Pedig az Úristen számtalan alkalommal jelez és figyelmeztet, hogy nem jó az irány, hogy valamit másképp kellene, meg kellene állni, el kellene gondolkodni, meg kellene fontolni, vissza kellene venni a tempót, és így tovább.

De a közömbösek mennek a maguk útján, és akkor kapja fel az ember a fejét, akkor nyílik ki a szeme és a füle, és talán a szíve is, amikor már késő.

És kétségbeesetten keresi az okokat, a bűnbakot, a nagy hibást, pedig ott voltak a jelek, ott volt a figyelmeztetés, de ők lehalkították a mennyei híradást, nem akarták hallani, mert jó nekik szunnyadó lélekkel, alvó lélekkel tapogatózni, csillagtalan, fénytelen sötét éjszakákban lesni, várni a csodát.

2. Rettegők: a Heródesek. Akik elvannak a maguk kiskirályságával egy darabig. Aztán azt észlelik, hogy valami változás történt, és kérdezik kétségbeesetten: mi lesz az eddigi életemmel, ha most változtatni kell, mi lesz, ha színt kell vallanom, ha tükör elé fognak állítani? Mi lesz, ha föl kell adni a királyságot, a kényelmet, a hatalmat, a megszokott, jól bevált kis életemet?

3. Keresők: akik meghallják a mennyei híradást, akik erőt vesznek magukon, felkészülnek az útra, és elindulnak Betlehem felé.

Keresők, akik tudják: „Keressétek először az Isten országát... és minden más megadatik néktek.”

Közömbösek, rettegők, keresők. Kik vagyunk mi?

El kell tudnunk dönteni, még az esztendő elején, hová akarok tartozni, és úgy induljak el.

Azt mondja az angyal, hogy az lesz a jel: „Találtok egy kisgyermeket...” Találtok. Csak az talál, aki keres. Csak az találja meg a jó utat, a jó irányt, aki keresi azt.

Azt mondja Jézus: „én vagyok az út, az igazság és az élet... ha valaki én utánam akar jönni...” Akarjátok, keressétek!

Keressétek a gyermeket, keressétek az Isten országát, és éljétek át a találkozás csodáját!

Az új esztendő Vasárnappal, Istentisztelettel kezdődött. Mi ez, ha nem jel, az Úristentől, hogy nem lehet szunnyadó lélekkel élni az életet. Nem lehet füstölgő kanóccal lángot gyújtani, csak tapogatózni lehet, csak botorkálni lehet.

Keressétek..., és minden más megadatik majd néktek.

Adja Isten, hogy ilyen reményteljes, imádságos, Isten országát, igazságát kereső, éhező és szomjazó lélekkel indulhassunk utunkra, és a megérkezésünk legyen Isten dicsőségére, és örömére, áldásban.

Sipos Mónika Rebeka: Isten háza – Isten országa!

2012. 01. 05. Isten háza – Isten országa! Sipos Mónika Rebeka

Szeretnéd látni, hogy mit rejt a tenger mélye? Csodálni a felhők magasságából óceánok, földrészek színes tarkaságát? Túllépni a látóhatár korlátait? Áttörni a sötétségen, megtalálni, megérezni azt a fénysugarat, amely vezet egy újabb esztendőn keresztül?

Az újesztendő kezdetén a legőszintébb, legegyedibb keresésre kislányom hívott meg. Az út, bevallom, rövid – mert a konyhától csak a szobáig tartott –, de a pillanat gyermeki őszintesége annál megindítóbb volt. Egyik este örömtől sugárzó arccal, a nagy felfedezés diadalával mutatott az ablakra, és tette fel a kérdést, hogy látom-e a jó Isten házát? Csak bámultam. Azt nem mertem mondani, hogy nem, mert nem tudom, mire gondolt, és csalódást sem akartam okozni azzal, hogy annyira felnőtt szemmel tekintek az ő „csodája” felé. Aztán néhány másodpercnyi szemlélődés után felfedeztem, hogy este lévén, a csillár fénye tükröződik az ablakon, amit ő Isten házának tekint.

Egy fényforrás a nagy sötétségben! Hirtelen arra gondoltam, milyen jó, hogy ismét részese lehettem a karácsonyi fényáradatnak, aztán örvendezhettem annak, hogy a mindent beragyogó betlehemi csillag nyomába szegődhetek.

Már csak emlékeimben őrizgetem az ünnepek legszebb pillanatait! Még nem ég lelkemben halványabban a szeretet lángja, és talán, ha vigyázok rá… Bárcsak tudnék vigyázni rá! Vajon mit tehetek mindezért az újesztendőben?

"De keressétek először az Ő országát..." (Mt 6,33a) – hallom a jézusi útravalót.

Ami kislányom számára a jó Isten háza, az számomra Isten országa. És keresem folyton, önmagamban, másokban és ebben a teremtett világban. Keresem egyedül, és keresem mások segítségével. Mert hiszem, hogy Isten háza, Isten országa ugyanolyan kell, hogy legyen bennem is, mint amilyennek gyermekeink lássák! Fénylően ragyogó, amely felmelegít, és ahol teljes biztonságban érzem magam! Hiszem, hogy megtalálom, mert én ebben az esztendőben is Isten házának, országának a lakója szeretnék lenni! És te?

Farkas Dénes: Diótörő

2012. 01. 04. Diótörő Farkas Dénes

A '89-es rendszerváltás után a demokrácia nagyon képlékeny volt. Az a tény, hogy az is maradt, az egy más kérdés! A határátlépés viszonylatában - nézve az akkori állapotokat -, ma hihetetlennek tűnik a 10-12 órás sorban állás, nem is beszélve a "bogarászásról", mely kiterjedt a zsebvizsgától a pótkerékig! Fordítottak vissza már 3 kiló várfalvi hagyma miatt is.

Történt pedig, hogy 1990 tavaszán (kevéssel a marosvásárhelyi események után) a Kolozsvári Állami Magyar Opera meghívást kapott a Graz-i Operaház egyik gálaestjére. Az operabál bevételét odaadták a kolozsvári társulatnak segély gyanánt. Abban az időben jelent meg Kolozsváron az első Volkswagen minibusz, melyet az Unitárius Püspöki Hivatalnak hozott Klaus Glindemann, a németországi "szabadelvű vallások" egyik főtisztviselője. Az egyházunk olyan szegény volt, hogy sofőrre sem tellett, így a kisbuszt jómagam vezetgettem a szükségletek szerint.

Egy napon a kolozsvári társulat két igazgatója megjelent a püspök úrnál, kérve őt, hogy adná oda a kisbuszt, hogy a társulat nyolc művésszel kiszálljon Grazba, és ott szereplésükkel tegyék ünnepélyesebbé az operabált. Lévén szó két magyar intézetről, a püspök engedékeny volt, de hozzátette: csak abban az esetben adja az autót, ha alulírott vezeti. Ez számomra is érdekes volt, mert addig Nyugat kapcsán csak a naplementét láttuk.

Pénz hiányában magamhoz tettem egy habverő rézüstöcskét, egy réztölcséres öntvény darálót és egy 1614-ben Benkő hámorában, Nagyoláhfaluban öntött rézmozsarat. Gondoltam, hogy ezeket a szép darabokat elfeketézem, s ha kapok érte valamennyi schillinget, akkor már Ausztiában nem leszek a senki kutyája. Bejött a számításom, de erről majd máskor.

Elhagyva Váradot, a vámnál egyből kiszúrták a kacataimat, és a szúrós szemű vámtiszt rám kérdezett, hogy azok a tárgyak kié és miért viszem? Nem tudom megmagyarázni ma sem, hogy honnan jött a határozott válaszom, de szemrebbenés nélkül mondtam, hogy én viszem a művészeket Grazba és ahhoz, hogy előadják a Diótörőt (mert az ugye Csajkovszij stb.) kellenek ezek a kellékek (vagyis üst, mozsár és kávédaráló). A vámtiszt vagy operarajongó volt, vagy bunkó. Elengedett! A portékámból lett két színes Samsung TV, amiről akkor Romániában csak álmodni lehetett.

Ilyenkor Ó- és Újév tájékán a Diótörő és a Denevér előadása rendszeresen a színen van, de mit csináljak, ha nekem Csajkovszkijról a rézmozsaram jut eszembe?

Szász Ferenc: Ó- és Újtestamentum

2012. 01. 03 Ó- és Újtestamentum Szász Ferenc

(Coscodar György emlékére, aki szabadulása napján ismeretlen körülmények között halt meg a dévai börtönben)
olvasandó Zsidók 2,12-18
tentamen
búcsúzok apámtól akivel olyan erősen szerettük egymést és
akivel sok boldogtalan napot éltünk együtt és akivel
megéltük azokat a keserves szomorúságokat hogy
elvesztettük három év alatt a három leánytestvéremet előre
máriát utána klaudiát és utána lucsikát akik után még az
anyám es elment ürmösre és elhagyott de mind ez után az
én édesapám nem hagyott el és a jolán nagymama és a
józsef nagypapa segítségével felneveltek amely után nem
volt elég a szomorúságból hát az életsors úgy hozta a
helyzetet hogy még a börtönök miatt is sokszor megváltunk
egymástól de a reménységünket úgysem vesztettük el de a
sors úgysem elégedett meg a börtönbe vitték és utána
elvesztettük a hálánktevőnköt amelyeknek nem is volt idő
megköszönni a háláinkat mert elmentek oda az örök hazába
ahol lehet hogy meg fogom találni és meg tudom köszönni
egyúttal most meg tudom köszönni apámnak innen ahol most
vagyok az utolsó szándékait mert rendbeszedte a házamot
bebútorozta minden beléjevalójával - - -
(szünet, ahol a szerző önmaga esendőségére ráébred)
és úgy várta hogy szabaduljak börtönyömből amely
után vegyen kocsit nekem és vásároljon árut és adjon pénzt
hogy kezdjem meg az életet hogy utána lehessünk többet
együtt de akkor is a sors megmutasztotta csak a legszomorújabb
oldalát mert a szabadulásom nem ebbe a keserves világba hozott
hát elvitt engem abba az örök hazába ahol egyszer valamikor
találkozni fogunk.........................................................................
búcsúzok mostohaanyámtól máricsikától aki az utóbbi időben erősen
jól gondolkodott rólam és amelyiket tiszteltem és szerettem
búcsúzok anyámtól máriától amelyikről nem mondhatom
hogy nem szeretett mert a mikor a házába mentem jól fogott
és a tömlecben felkeresett búcsúzom mostohatestvéremtől
máriusztól és ennek feleségétől adinatól amelyiket még
nem ismertem meg búcsúzom mostohatestvéremtől annától
amelyiket ugyanúgy szerettem búcsúzom grúja nagypapámtól
és arany nagymamámtól búcsúzom effelőli nemzetségtől
búcsúzom nénémtől és keresztanyámtól máriától amelyiket olyan
erősen szerettem és ő is szeretett és sokszor háláját
kóstoltam búcsúzom ennek férjétől bátyámtól dzselutól
akiket olyan jól szerettem mert erőssen tisztességes volt
velem szemben és amikor a házába mentem azt se tudta
hogy fogadjon búcsúzok nénémtől matildtól amelyiket olyan
erősen szerettem és sajnáltam és amelyik ugyanolyan jól
fogadott és mindig tiszta szívből veszekedett velem hogy
legyek rendes gyermek amikor sokszor rosszat csináltam és
ő örökkétig veszekedett és jóra tanított búcsúzok ennek
férjétől ferenc bátyámtól amelyik olyan rendes ember volt
velem szemben búcsúzok herni nénémtől és máriusz
bátyámtól amelyikek olyan erősen szerettek és sokszor
segítettek és sokszor pártomat fogták búcsúzom unoka-
testvéremtől szorintól amelyikkel együtt nevelkedtünk és
sokszor sírtuk el a nehézségünket búcsúzok ennek a
családjától adriánától gyermekeitől szorinkától józsefkétől és
juliskától búcsúzok unokatestvéremtől dezsőtől
amelyikkel nevelkedtünk és mind a testvérek voltunk
együtt úgy egyeztünk mert münköt majdnem a hármunkat
az öregek jolán mama és jolán papa neveltek és sokszor
sírtunk egymás nehézségein búcsúzok ennek feleségétől
ellától amelyik ugyanúgy szeretett mint a testvérit
búcsúzom ennek gyermekeitől andreától annamáriától és
dezsőkétől búcsúzom unokatestvéreimtől jolántól emrikétől
romikától krisztinától andrádától és ezeknek a családjuktól
amelyikeket olyan erősen szerettem búcsúzom unoka-
testvéremtől ferikétől mónikától amelyikeket ugyanúgy tiszteltem
búcsúzom a gyermekektől szilviutól emma unokatestvéremtől
amelyiket szerettem és tiszteltem búcsúzom ennek férjétől
amelyik egy jó lelkű ember búcsúzom gyermekétől emesétől
búcsúzok gyula unokatestvéremtől amelyiket olyan erősen szerettem
és a feleségétől s a családtól lálé unokatestvéremtől
amelyiket olyan erősen szerettem és ő is szeretett engem
búcsúzok rózsi unokatestvéremtől amelyiket szerettem és sajnáltam
búcsúzok klári unokatestvéremtől amelyiket olyan erősen szerettem és imádtam
búcsúzok ildikó unokatestvéremtől amelyiket olyan erősen szerettem
búcsúzok a rokonaimtól és az egész családtól búcsúzok
keresztapámtól ghitatól és ennek családjától búcsúzom
szomszédjaimtól és barátaimtól búcsúzok azoktól akiknek a
nevét nem említettem - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -é
appendix
...szeretném innen ahonnan vagyok ha az én apám meggondolkozna
hogy nem szeretném innen látni hogy elhanyagolja magát
és a hátramaradottakat jó lenne és hogy meggondolná az utóbbi időben
sok a gyász és a szomorúság elég az egész családnak és magam után
a család is azt szeretné legyen már ott az ideje hogy elég
mert mind az egész család keserves szívekkel megérti
hogy ennek meg kellett történülnie és meg kell vigasztalni minden bajtól
legyen vége és az idő gyógyítson be mindent szeretném ha
szeretnétek egymást úgy ahogy szerettelek idáig és ha a rokonyok
ne hagynátok az én apámot megint az italnak nekifogni
gondoljatok arra hogy én mind szerettelek szeretlek
testvérek vagyunk mü az egész család egy család vagyunk
és ennek a családnak idáig kemény talpa volt
és nem kell megengedni hogy szétmenjen
gondoljatok arra mennyi nehézségen mentetek át ez idáig és lábon
testvéri szeretők voltatok és ha ügyeltek egymásra
s egymást örökkétig megpártoljátok akkor lábon marad a család
ez útval azt kívánom hogy úgy képzeljétek magatokat
mind egy nagy család - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

(Brassó, 1999)

2012. január 2., hétfő

Máthé Sándor: Boldog nép

2012. 01. 02. Boldog nép Máthé Sándor

Ilyenkor újév elején így köszöntjük egymást: boldog újévet! Sokszor mondjuk, mégsem sablonos, mert hiszem, hogy őszinte kívánság van benne. Valljuk meg, jól is esik. Szomorúak vagyunk, ha elmarad, különösen valaki olyan részéről, akitől nagyon vártuk.

A kérdésem az, hogy tudjuk-e mi van e kívánságban, egyszerűbben: mi a boldogság? Sokat írtak már, s bizonyára fognak még írni a boldogságról, és azt hisszük könnyű elmondani, hogy mi is az. Ám a boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dologtól függ, ami nem látszik, amiről nem beszélünk, s amit nem is lehet elmondani.

Az ókori görögök szerint a boldogság olyan állapot, amelyben az ember felülemelkedik minden szenvedésen, a földi élet fáradtságán és gondján. Boldognak nevezték azokat, akik gondtalan, harmonikus életet éltek.

Seneca, az ókor nagy gondolkodója mondja: „Az a boldog, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában… Hát tanulj meg örülni! (…) Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog… Amiről én beszélek, az a felszínröl nem látható, és bensődben derül... Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra vesd tekinteted: örülj a magadénak. Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz. Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait, akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...”

„Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene! – mert annak jól megy sora. (Zsolt 144,15)

Így légy boldog te is, s menjen jól sorod az újesztendőben!

2012. január 1., vasárnap

Rácz Mária: Újévi

2012. 01. 01. Újévi Rácz Mária

Boldog, békés új esztendőt, kedves Olvasó!

2012. január 1-et írunk. Egyesek szerint ez már a világvége éve, mások szerint a lehetőségeké... Nem tudom, mit jelent számodra az idő, hogyan érzékeled, milyen belső órával méred homokként elfolyó perceit, de most arra kérlek, tégy úgy, mintha kicsit megpihenne ez a megállíthatatlan, mindent átfogó erő. A koccintások, a tűzijáték és a baráti üdvözletek zaja után hallgasd most az év első napján, a késői ébredéssel Rád boruló csendet! Hagyd, hogy a bőséges koszttól túlterhelt test és az ünnepvarázslás gondjaitól fáradt lélek megpihenjen! Talán már számba vetted az elmúlt időszak történéseit, lehet, hogy már terveket is szőttél a jövőre – mindez nagyon helyes. Most nincs más hátra, mint hogy átengedd magad a körülötted és benned lassan elterülő békességnek, csendnek, nyugalomnak. Merítkezz meg az új kezdet tiszta örömében, kényeztesd magad kedved szerint forró fürdővel, frissítő itallal vagy könnyű csemegékkel. Hagyd a holnap gondjait a holnapra, most csak örülj, hogy élsz! Engedd magad megpihenni a nagy, biztonságot nyújtó, puha tenyerekben, melyek eddig is óvtak, s ezután sem engednek ismeretlen mélységekbe zuhanni. Aztán amikor már teljesen megnyugodtál, engedd továbbhömpölyögni az Időt, mely medret szab emberi életünknek.

2012. január 1-et írunk. Boldog, békés új esztendőt, kedves Olvasó!