2012. 04. 20. Adni és kapni Dimény József
„Nagyobb boldogság adni mint kapni.” (Ap Csel 20,35) Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy ez leginkább az ökölvívásban érvényes. Aztán ahogy kezdett benőni a „fejem lágya”, megértettem, az adakozáshoz társul egy lelkiállapot. Mert másképp érzem magam, ha az utcai koldusnak adok 1 lejt, ha a templomi perselybe pénzt teszek, vagy ha a gyermekemnek adok zsebpénzt. Az adakozás lelkületére maga Jézus is felhívta a figyelmet az özvegyasszony két fillére példázatában (Mk 12,41-44). Az életünk úgy van egyensúlyban, ha az adás mellett ott van az elfogadni tudás. Amit adunk, azt fogjuk visszakapni, ha jót adunk, jót kapunk vissza, ha haragot, gyűlöletet adunk, akkor azt fogjuk visszakapni megsokszorozódva.
Az adakozásnak azonban van egy másik vetülete is: amikor az életben végzett munkánkhoz, cselekvésünkhöz önmagunkból adunk hozzá. Ez abból jön létre, hogy többet adunk, mint amit elvárnak tőlünk, többet teszünk, mint amiért megfizetnek, és ezt nem valami jutalom reményében, hanem azért, mert adni boldogság. Vannak olyan tanítások, melyek az állítják, hogy az ember valóságos értékét az határozza meg, hogy mennyi „többletet” tud adni magából. Azt állítják, hogy a hatalmad, a befolyásod, a jövedelmed annak függvénye, hogy milyen mértékben helyezed mások érdekeit a sajátod elé.
Úgy gondolom, Jézus is erről a hozzáállásról beszél, amikor azt mondja: „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre.”(Mt 5,41). Megfigyeltem: sokkal jobban boldogulnak az életben azok az emberek, akik önzetlenül tudnak adni önmagukból, mint azok, akik önző módon maguknak akarnak mindent. Ilyen értelemben hiszem: nagyobb boldogság adni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése