2012. 04. 04. Rend Szabó Előd
Virágvasárnap egyik félelmetes jelenete, amikor a farizeusok követelik Jézustól, hogy utasítsa rendre tanítványait. A lelkesedő tanítványok, követők között ők azok, akik hideg fejjel mérlegelnek, nem inognak meg a nagy esemény láttán, s látszólag pozitív dologért emelik fel szavukat: a rendért.
A kulcsszó a látszólag. A farizeusokkal mindig ez a baj: úgy tesznek, mintha igazak lennének, úgy tesznek, mintha szolgálnák a nép javát, úgy tesznek, mintha vallásosak lennének, mintha Isten akaratát keresnék. Virágvasárnap is úgy tesznek, mintha a rendért aggódnának. De mit jelent az általuk elvárt rend? Csendet, alázatot, meghunyászkodást, kényelmes semmittevést, a fennálló hatalmi állapotok biztosítását.
Az igazi rend mást jelent. Az igazi rendrakást a rendetlenítés előzi meg. Nem csupán a történelem nagy viharai, forradalmai igazolják ennek az állításnak az igazát, hanem az a tevékenység, mely a legtöbb otthonban húsvét előtt zajlik. Kedves híveim közül ma néhányan a paplakon jártak, hogy húsvéti rendet és tisztaságot teremtsenek. Azzal kezdték, hogy mindent felforgattak, a szőnyegeket felszedték, a bútorokat elmozdították helyükről. Természetesen nem utasítottam rendre őket, mert tudtam, hogy ez az átmeneti rendetlenség a rendet szolgálja.
Sokféle olyan „rend” van életünkben, amelyet fel kellene végre számoljunk. Néha mi is a kényelmes, látszatra épülő, farizeusi rendre hivatkozunk, amikor azt mondjuk: ezt így szoktuk meg, ezen nem kell változtatnunk.
Legyen az ünnep nagyhete az áldott csend előtti vihar, a szent idő előtti hétköznapi felkészülés, az isteni jó rendet megelőző rendetlenség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése