2012. április 13., péntek

Lakatos Sándor: Ökumenikus bibliaismereti verseny Székelykeresztúron

2012. 04. 10 Ökumenikus bibliaismereti verseny Székelykeresztúron Lakatos Sándor

Idén ötödik alkalommal került sor arra a rendezvényre, amely a magyar történelmi egyházak által működtetett teológiai líceumok diákjai számára biztosít országos szintű versenyt bibliaismeretből. Nem véletlenül éppen nagyhéten, az Iskola másként héten került sor erre a versenyre. A megmérettetésre és a hangulatos közös együttlétre jelentkező diákok kizárólag teológiai osztályok diákjai. Az egyházak képviselői által közösen meghatározott tematika szerint készülnek az alkalomra és legjobb tehetségük szerint mérik össze tudásukat, lehetőséget kapva arra, hogy megcsillogtassák bibliai jártasságukat és humán jellegű műveltségüket.

Idén a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium adott otthont ennek az országos versenynek, ahol 19 erélyi (római katolikus, református és unitárius) felekezeti iskola képviseltette magát. Számunkra, házigazdák számára megtiszteltetés volt a szervezési megbízatás. Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek látszott egy ilyenszerű színvonalas rendezvényt megvalósítani és állandósítani. A ma is sokszor ártó szándékú előítéletekbe ütköző felekezeti oktatás lassan visszanyeri rég elveszett hitelét és színvonalát. Hitünk és meggyőződésünk szerint ma már a nagy múltú erdélyi felekezeti iskolák képesek komoly eredményeket felmutatni és erős összefogással komolyságról és tudományosságról bizonyságot tenni a teológiai tárgyak vonatkozásában is.

Ma már jól látszik, hogy az egyházi iskolák legtehetségesebb diákjai jelennek meg ezen a versenyen. Az évek tapasztalatai megmutatták, hogy ezen a versenyen nem elég néhány közhelyes bibliai történetet megtanulni és azt írásban visszaadni. Évről évre rácsodálkozunk arra, hogy líceumos diákjaink között mennyi ügyes, jó tollú, jelentős műveltségű diák fordul meg. Ők számunkra a holnap bizodalma, akik a társadalomban a felekezeti értékeket a jézusi szeretetevangélium jegyében képviselik majd egyházi és világi vonalon egyaránt. Azt hiszem, már csak idő kérdése, hogy az erdélyi társadalom újra ráébredjen a felekezeti iskolák által biztosított oktatási alternatívák hiteles értékeire. Ezért volt a rendezvény mottója a közismert bibliai tanítás: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek mint a galambok.” (Mt 10,16b)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése