2012. április 19., csütörtök

Rácz Norbert: Nem tudom

2012. 04. 19. Nem tudom Rácz Norbert

A dolog mindig úgy kezdődik, hogy valaki odajön, és kérdezni kezd a vallásról. Három nagy kérdezőtípus van. Az első a zélóta, aki meg van győződve a maga igazáról, s valami hitbajnokként lép egy képzeletbeli arénába, leszámolni a másik felekezet tagjával. Gladiátorharcot akar vívni, párbajozni, s természetesen győzni. Egy másik csak érdeklődik, nem ismeri a felekezetünket, többet szeretne tudni rólunk, mert keres valamit. Általában egyháztalannak, sőt, vallástalannak tartja magát, bár azért sejtései vannak, elképzeléseket fogalmaz meg. A harmadik típus, az elsőnek a fordítottja vagy ikertestvére. A megrögzött ateista, vallásellenes, istentagadó. Aki, mint egy régi inkvizítor, szeretné bizonyítani a maga igazát. Tehát, a dolog úgy kezdődik, hogy odajönnek, s akkor kezdődik a tánc. Kérdezgetnek, felelgetek, aztán fordítva, kérdezgetek, felelgetnek.

Ezekben a vitákban a legnehezebb volt kimondani azt, hogy „nem tudom”. A vita végét, a kudarcot jelentette volna számomra belátni azt, hogy nincs ismeretem. Éppen ezért a vita közben cseleztem, taktikáztam, kerestem a fogást, hogy milyen módon lehetne elhallgattatni, vagy meggyőző módon megválaszolni a kérdést, még akkor is, amikor a saját mondataim cáfolatai már kimondásuk pillanatában bennem is megfogalmazódtak.

Minden ilyen vita után ott marad az emberben a keserű szájíz, a kellemetlen érzés, a csúsztatás, a leplezés, a fortély, a hurok, s nincs nyugalom.

Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg sikerült a címbeli két szót megtanulnom. Ám be kellett látni, hogy a legbecsületesebb, az elfogadható, az igaz és egyben a lefegyverző derűsen belátni, hogy nem tudom. Nem tudom, hogy Isten jóságával hogyan függ össze a világban tapasztalható igazságtalanság, nem tudom, hogy mit jelent a mindenhatóság, nem tudom, hogy miért születnek fogyatékos gyerekek, s azt sem tudom, hogy Isten képes-e olyan követ teremteni, amit ő maga sem tud felemelni. Nem tudom, és nem is érdekel. Ehhez pedig azt kellett megtanulnom, hogy a világban van titok, hogy az ész igen nagy úr, de nem mindenható, hogy Isten több, mint egy logikai folyamat, több, mint egy mikroszkóp alá helyezett probléma.

És ma, amikor jön a kérdező, s felteszi a kérdést, amivel sarokba szorít, legyőz, ami aztán mindent bebizonyít, amikor várja, hogy lépjek bele az ő csapdájába, hogy ő diadalmasan elmosolyodjon, csak ennyit mondok „nem tudom”. De attól, hogy nem tudom, még hiszek Benne, és tudom, hogy van, és hogy itt van. Ezt pedig senki sem tudja elvenni tőlem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése