Orbán Erika: Nyolcadik parancsolat

2013. 01. 31.	Nyolcadik parancsolat	Orbán Erika
A kisfiúk játszanak: Balatont építenek a kanapé és a föld közé. Díszpárnák a csúszda szerepében, pokróc a víz, s néhány papírlap-hajó. A hullámok kedvéért pedig masszív ugrándozás. Utólag azt is gyanítani vélem, hogy hallgatólagos megegyezés szerint volt Áron-csúszda és Samu-csúszda. Az erkölcsi dilemma ott kezdődik, amikor (Áron) „Samu ellopta a csúszdámat!” Merthogy (Samu) „...a csúszda most csónak, (és) ne félj, Áron, kimentelek a cápák elől a viharból”. De Áron hajthatatlan: „Samu tolvaj! Ellopta a csúszdámat!” S miközben átérzem a megfosztott fél azonnali igazságszolgáltató tettre kész dühét, s mintegy szigetként beemelem magam a Balaton felkavart vizének kellős közepébe, a súlyos szavak hatását enyhítendő, gyorsan fölmentem a kis tettest. Ám a kevesebb, mint lopás szintjére bagatellizálva a csúszda-ügyet, persze még nagyobb merényletet követek el. Vág az eszem! Hogy jóvátegyem, s magam számára némi gondolkodási időt nyerjek, még számonkérem Samukámat... Ő már menne is csónakjával. A maga 45 hónapja kevés ahhoz, hogy megfogalmazza: a hallgatólagosság mégsem volt mindkét részről magától értetődő. Hogy mely csúszda kié is; és egyáltalán, ha közösen játszunk, közös eszközökkel, miért baj, ha játszom?! A lopás fogalma abban a pillanatban ennyit jelentett: komoly fájdalommal járhat. De neki ezt, átérezni a másik fájdalmát, még tanulnia kell. Lógó válla, karja lemondóan adja meg magát; szemére, arcára kiül az értetlenség. Arra gondolok, most ébred a lelkiismerete. Ikerbátyjából lassan tovaszáll az indulat. Szeretném, ha azonnal éreznék a különbséget a lopás, a tolvajlás, a rablás, a csenés, a kölcsönvétel, a megosztás között. Helyette tudom, a kisbetűs tolvaj és a nagybetűs meglopott szerepe vár rájuk; a megannyi düh, csalódottság, kétely és lelkifurdalás érzésével, míg megtanulják Mózes parancsát, hogy általuk is jobb legyen a világ.