Lakatos Sándor: Ökumenikus bibliaismereti verseny Székelykeresztúron

2012. 04. 10 Ökumenikus bibliaismereti verseny Székelykeresztúron Lakatos Sándor

Idén ötödik alkalommal került sor arra a rendezvényre, amely a magyar történelmi egyházak által működtetett teológiai líceumok diákjai számára biztosít országos szintű versenyt bibliaismeretből. Nem véletlenül éppen nagyhéten, az Iskola másként héten került sor erre a versenyre. A megmérettetésre és a hangulatos közös együttlétre jelentkező diákok kizárólag teológiai osztályok diákjai. Az egyházak képviselői által közösen meghatározott tematika szerint készülnek az alkalomra és legjobb tehetségük szerint mérik össze tudásukat, lehetőséget kapva arra, hogy megcsillogtassák bibliai jártasságukat és humán jellegű műveltségüket.

Idén a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium adott otthont ennek az országos versenynek, ahol 19 erélyi (római katolikus, református és unitárius) felekezeti iskola képviseltette magát. Számunkra, házigazdák számára megtiszteltetés volt a szervezési megbízatás. Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek látszott egy ilyenszerű színvonalas rendezvényt megvalósítani és állandósítani. A ma is sokszor ártó szándékú előítéletekbe ütköző felekezeti oktatás lassan visszanyeri rég elveszett hitelét és színvonalát. Hitünk és meggyőződésünk szerint ma már a nagy múltú erdélyi felekezeti iskolák képesek komoly eredményeket felmutatni és erős összefogással komolyságról és tudományosságról bizonyságot tenni a teológiai tárgyak vonatkozásában is.

Ma már jól látszik, hogy az egyházi iskolák legtehetségesebb diákjai jelennek meg ezen a versenyen. Az évek tapasztalatai megmutatták, hogy ezen a versenyen nem elég néhány közhelyes bibliai történetet megtanulni és azt írásban visszaadni. Évről évre rácsodálkozunk arra, hogy líceumos diákjaink között mennyi ügyes, jó tollú, jelentős műveltségű diák fordul meg. Ők számunkra a holnap bizodalma, akik a társadalomban a felekezeti értékeket a jézusi szeretetevangélium jegyében képviselik majd egyházi és világi vonalon egyaránt. Azt hiszem, már csak idő kérdése, hogy az erdélyi társadalom újra ráébredjen a felekezeti iskolák által biztosított oktatási alternatívák hiteles értékeire. Ezért volt a rendezvény mottója a közismert bibliai tanítás: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek mint a galambok.” (Mt 10,16b)

Rácz Mária: És neked mit hozott a nyuszi?

2012. 04. 09. És neked mit hozott a nyuszi? Rácz Mária

Ezzel a furcsa kérdéssel többször találkoztam az elmúlt napokban. Először csodálkozva hallgattam, s nem tudtam, hogyan válaszoljak. Miért, hoznia kellett volna valamit? Mégis miért? Mi közöm nekem a kedves kis állathoz, és mivel ajándékozhatna meg minket a puha bundáján és a zsenge húsán kívül?

Nem tudom, miért kell ezt az ünnepet is ajándékozással, jellegtelen jelképekkel elrontani. Nem elég, hogy karácsony környékén egy piros ruhás, öreg, fehér szakállú alak jár be észrevétlenül bezárt ajtókon, s igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha nem viszi el szépen kipucolt cipőinket?! Mert gyermekeink karácsonykor már nem Jézus születésnapját ünneplik, hanem angyalt, Télapót, ad absurdum ajándékhozó Jézuskát várnak. Most az következik, hogy a húsvétban is már csak egy újabb lehetőséget látnak, hogy családtagjaik és ismerőseik játékkal és édességgel kényeztessék őket, amiket egy állítólagos nyuszi hoz. Közben pedig mélyen hallgatunk arról, hogy létezik halál, ami természetes része az életnek, de ami ugyanakkor nem is olyan félelmetes, mert halálunk után is Isten kezében, szeretetében maradunk. Mert úgy gondoljuk, hogy a gyermeknek ezt még nem kell tudnia, úgysem értené, és különben is kínosnak tartanánk, ha válaszolni kellene az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Aztán meg csodálkozunk, ha felnőve tragédiaként éli meg a környezetében történő haláleseteket.

Nem, nekem nem hozott semmit a nyuszi, és ne is hozzon, hagyjon inkább békén! Mert amire igazán szükségem van, azt semmiféle létező vagy képzelt élőlény nem tudja elhozni. Én a jó Istentől kérek békés, csendes ünnepet, az örökélet reménységét, családomban egészséget és szeretetet.

Mikó Ferenc: Örök igazság

2012. 04. 08. Örök igazság Mikó Ferenc

Jézus idejében a szabadítást hozó messiásban hittek. Imájukba foglalták, minden nap várták. Száz évvel később a Pál apostol által alapított gyülekezetek Jézus feltámadásában hittek. Imájukba foglalták, ez képezte vallásuk alapját. Évszázadokkal később a túlvilágban, az üdvözülésben hittek. Várták, hogy a bűnöktől és szenvedésektől teletűzdelt életet túlvészeljék, és a túlvilágra jussanak. A sort a végtelenségig folytathatnánk. Minden kornak megvolt a maga divatos elképzelése, amiben a végletekig hitt, bízott, remélt. Megvolt az örök igazsága, ami az élet lényegét, előmozdító erejét adta.

Gondolkozhatnánk, hogy ma miben hiszünk. Írhatnék pár sablonos gondolatot: pénz, mobiltelefon, facebook vagy tudományok – tájegységtől, kortól függően. De merem remélni, hogy vallásos, unitárius emberként húsvét első napján (is) az örök életben, az isteni szeretetben hiszünk, és ez az életünk meghatározója.

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Orbán Erika: Számadás

2012. 04. 07. Számadás Orbán Erika

„Minden órádnak leszakaszd virágát,
A jövendőnek sivatag homályit
Bízd az Istenség vezető kezére,
S élj az idővel!”
(Berzsenyi: Barátomhoz)
Történt egyszer, hogy meghalt egy ember, és elkerült Isten színe elé. Amint ott toporgott, az Úr megszólalt, és meglepetésére nem botlásait, hanem jóságát kérte számon.
„Honnan tudtad az irányt?!
Miért maradtál hűséges?
... hajoltál oda szegényhez, beteghez?
... voltál sebezhető és bátor?
Hogyan képzelted, hogy igazságot tehetsz?
Tanítasz, és hallgatnak reád?
Miféle hatalommal gyógyítottál és segítettél?
Ki kérte alázatod? Megbocsátó szereteted?
Hogy légy a békesség követe?!
Gyöngyeidet miféle kagyló érlelte?
Hol van imáid forrása?
Szíved kincsét mi vigyázza?
Miért próbáltál hozzám hasonlítani?!”
És ő válaszolt: „Aki az élők közé tartozik, annak reménysége van. És akinek reménysége van, az Beléd vetett hitben és Általad vezérelt cselekedetben az örökéletet éli. Most és mindörökké.”

Tófalvi Tamás: „Szevassz”

2012. 04. 06. „Szevassz” Tófalvi Tamás

A köszönés a társas érintkezés alapvető eleme. Rendkívül sokat elárul az, hogy hogyan köszönsz rá valakire. Ahogyan megformálod a szavakat, akarva-akaratlanul lelked belelopja őszinte vagy rejtett érzelmeidet is; amikor az üdvözlés testet ölt, te magad vagy benne minden köszöntő szóban. Az embertársad által érzett szereteted, undorod, gyűlöleted, boldogságod mind-mind arcod apró mozdulataival mezítelenre vetkőzteti a köszönés mögött rejtőző embert.

Mindemellett a kialakult köszönési formák mindig fenntartottak egy bizonyos hierarchiát. Jól emlékszem nagyszüleim történeteire, amikor arról meséltek, hogy a „nagyságos urakat” biza nem lehetett akárhogy megszólítani, de az egykoron a városban szolgáló fiatal leányok erről többet tudnának mesélni. A „nem jól való köszönés”-nek gyakran volt hozadéka egy-egy nagy pofon, ugyanakkor a hierarchia csúcsán élők gyakran még a „héj, paraszt, melyik út vezet Budára” köszönést is megengedhették maguknak.

Valamikor a köszönés státust is jelölt, vagy az „elvtárs” bűvöletében megpróbálta elhitetni, hogy mi mind egyformák vagyunk.

Ma már ezek szinte mind kikoptak a köztudatból, s az utcán találkozó két ember üdvözlése kimerül a személytelen „helló, cső, szevasz, pá” kvartettben. Ezek az érzésmentes, kissé szlengesen távolságtartó köszönések pedig csak egyetlen dolgot árulnak el rólunk: szüleink megtanították, hogy ha ismerőssel találkozol, köszönj!

A valamikori „Hozsánna, áldott, aki az Úr nevében jön” ma már csak úgy képzelhető el, hogy „Szia, Jézus, jó, hogy jöttél”, a „Békesség néktek” pedig profán „szevasztokká” vedlett át.

Keserédes a valóság, s ahogyan önmagunkat veszítjük el benne, keresztre feszítjük nyelvünk szépségeit, de az, hogy hogyan formáljuk köszönéssé elménk, szívünk szavait végül is csak rajtunk áll…

Farkas Dénes: Karaktertorna

2012. 04. 05. Karaktertorna Farkas Dénes

Ha Gagy és a Fehérnyikó völgyének egy szeletét úgy képzeljük el, mint egy háromszög befogóit, akkor Szentábrahám és Siménfalva között egy képzeletbeli átfogóban van Nagykede, Kiskede és Székelyszentmiklós. Ez utóbbi három kicsi település valamikor jobb időket látott. Pezsgő paraszti életből az idők változása a pusztulás jeleit telepítette e vidékre. Ha arra járok, mindig nagypénteki hangulat telepedik reám. Úgy tűnik, mintha mindig temetésre mennék.

Ez az átfogó a dombocskák és völgyecskék hullámzásának tekinthető, ahol a dombokon árvalányhaj terem, s a völgyekben a már említett pici falvak halálhörgése teszi rettegetté a szemlélőt.

A múlt század közepén a föld patás hangulata egybecsengett a kovácsműhelyek kalapácsainak cikkanásával, ahol az élni akarás volt a jellemző. Kalákás hangulatban várta mindenki a húsvétot. Ha korán jött a tavasz, akkor az udvar és az utca megseprése, a ház elejének és benti részeinek tisztába tétele volt a nagyhét kiemelt feladata.

Öregeim Nagypénteken – de csak ekkor – böjtöltek s templomba mentek. A pap legtöbbször arról prédikált, hogy „nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy...”, mintegy lazítva a szigorú böjtölés kötelezettségét. (Hiába magyaráznám, mert ilyen a mi unitárius világunk, s ez nekünk így van jól.)

Gyermekként mindig nagyon vártuk a Nagypénteket, mert ekkor érkezett Kiskedéből Dukó Sándorné, akit szüleim Matildnak szólítottak. Matild néni egy tetemes alakú, de nagyon tiszta cigányasszony volt, akinek volt egy hosszú nyelű rostája, amelynek a feneke olyan drótból volt, hogy a kukoricaszemek ne essenek át a szűrőn. Nagyapámat hátraküldte a csűr mögé a szalmakazalhoz, ahonnan hozott egy jó „összmarék” szalmát, melyet az udvar közepén meggyújtottak, és Matild néni a lángok felett a rostájában rázogatta a pattogatni való kukoricaszemeket. Valamivel lefedte a rostája száját, majd egy nagy „vájlingba” üresítette ki a kakast, mert mi így neveztük a kitárulkozott szemeket. A selejtes szemek nem lettek kakasok, és azoknak azt mondtuk, hogy ezek a tyúkok. A kövér cigányasszony engem megtanított arra, hogy mondjam azt, hogy én a tyúkokat szeretem, s különben is jók a fogaim. Már akkor létezett menedzsment és marketing, csak Matild néni ezt ösztönösen művelte.

Egész nap nagypénteken ezt ettük, és aszalványból főzött kompótszerűséggel „nyomtatuk” el a sok kakast. Az aszalvány szilvából, almából, vackorból készült, melyet nagyanyám gyolcstarisznyában tárolt, és alkalmasint csemege gyanánt készített ilyen „paraszt”, de finom kompótot.

A hajdani Nagypéntekek eme hangulata azért is eleven emlékem, mert a szalmával való kakaspattogatás szemetének az eltakarítási kötelezettségével mindig engem tüntetett ki jó apám. Nekem akkoriban a Nagypéntek maradandóbb élményét Matild néni testesítette meg éveken át.

A nagyhéten az emlékek mezején bolyongtam, s közben vettem – nosztalgiából – pattogatni való kukoricacsomagot, melyen azt írja,hogy „chio micro popcorn sare”. Kipróbáltam, s jól működik. Míg pattogott a kakas a mikróban, Matild nénire és a rostájára gondoltam. Azt már fel sem emlegetem, hogy nem kell eltakarítsam a szalmaláng szemetét.

„Omnia fluunt, omnia mutantur.”

Lehet, hogy az idén egy kicsit böjtölök. Jó lesz ez karaktertornának is. Azt hiszem, hogy a Nazarénus is megérdemel egy kis karaktertornát az Emberektől!

Szabó Előd: Rend

2012. 04. 04. Rend Szabó Előd

Virágvasárnap egyik félelmetes jelenete, amikor a farizeusok követelik Jézustól, hogy utasítsa rendre tanítványait. A lelkesedő tanítványok, követők között ők azok, akik hideg fejjel mérlegelnek, nem inognak meg a nagy esemény láttán, s látszólag pozitív dologért emelik fel szavukat: a rendért.

A kulcsszó a látszólag. A farizeusokkal mindig ez a baj: úgy tesznek, mintha igazak lennének, úgy tesznek, mintha szolgálnák a nép javát, úgy tesznek, mintha vallásosak lennének, mintha Isten akaratát keresnék. Virágvasárnap is úgy tesznek, mintha a rendért aggódnának. De mit jelent az általuk elvárt rend? Csendet, alázatot, meghunyászkodást, kényelmes semmittevést, a fennálló hatalmi állapotok biztosítását.

Az igazi rend mást jelent. Az igazi rendrakást a rendetlenítés előzi meg. Nem csupán a történelem nagy viharai, forradalmai igazolják ennek az állításnak az igazát, hanem az a tevékenység, mely a legtöbb otthonban húsvét előtt zajlik. Kedves híveim közül ma néhányan a paplakon jártak, hogy húsvéti rendet és tisztaságot teremtsenek. Azzal kezdték, hogy mindent felforgattak, a szőnyegeket felszedték, a bútorokat elmozdították helyükről. Természetesen nem utasítottam rendre őket, mert tudtam, hogy ez az átmeneti rendetlenség a rendet szolgálja.

Sokféle olyan „rend” van életünkben, amelyet fel kellene végre számoljunk. Néha mi is a kényelmes, látszatra épülő, farizeusi rendre hivatkozunk, amikor azt mondjuk: ezt így szoktuk meg, ezen nem kell változtatnunk.

Legyen az ünnep nagyhete az áldott csend előtti vihar, a szent idő előtti hétköznapi felkészülés, az isteni jó rendet megelőző rendetlenség!

Gál Zoltán: Játsszunk farizeust!

2012. 04. 03. Játsszunk farizeust! Gál Zoltán

Talán ismeretlen számunkra az imént említett játék, pedig évezredek óta játssza az emberiség. Igaz, hol így, hol amúgy nevezték, azonban a lényege semmit nem változott. Előrebocsátom, hogy ez a játék felnőtteknek szól elsősorban. A gyerekek nem is tudnák, nem is akarnák eljátszani, mert lelkiviláguktól iszonyúan távoli. A felnőtt ember inkább otthonosan mozog ebben a világban, jól eligazodik a magamutogatás sokrétűségében, és nem jelent az sem gondot, ha igazi önmagából kellene kivetkőznie… Csak úgy, a játék kedvéért.

A játék legelső lépése, hogy elsősorban magamat tegyem mindenki elé és fölé. Legyek teljesen meggyőződve arról, hogy mindenkinél mindent jobban tudok, mindenhez a legjobban értek, és természetesen én tudok kellő útmutatást adni a körülöttem élő embereknek, függetlenül attól, hogy igénylik-e vagy sem.

Ezt követően, hitessem el mindenkivel, hogy mindazok, akik általam nem befolyásolhatók, és útmutatásaim ellenére sem úgy tesznek úgy, amint kértem tőlük, alapvetően rosszak és a közösséget bomlasztják. A legjobb, hogyha a közbeszédet az általam elhintett méreganyag uralja. Akkor már a helyes úton járok a siker felé.

Mindezt fűszerezzem meg egy kis irigységgel és rosszindulattal, mert attól lesz csak igazán hatásos. De ne feledkezzek meg arról sem, hogy mindig a mosoly és közvetlenség sminkjét mázoljam fel arcomra, és folyton keressem a lehetőséget, hogy minél több embert behálózzak. Így, reményeim szerint, elérhetem célomat, és lassan mindenki azt fogja gondolni, hogy egy út van az igazság felé: az enyém.

És ki nyerhet ebben a játékban, ha nem én magam? Játsszunk hát farizeust!

Vagy talán mégse…

Farkas Dénes: Gondolatok

2012. 04. 02. Gondolatok Farkas Dénes

Régente – míg nem voltam nyugdíjas – akadt időm egy-egy keresztrejtvény sűrűjében elboklászni. Volt köztük sokatmondó poén, voltak viccesek, akadt száraz, fantáziát nélkülöző megoldás is. Sok volt, amelyeket szerettem, és akadt olyan is bőven, melyeket eluntam, vagy nem is tudtam megfejteni. Ma már nem rejtvényezem,mert ahhoz idő kell, elég sok értelem és tudás is. Arra is alig érkezem, hogy a rajzfilmeket megnézzem, pedig Tom és Jerry nekem olyan, mint az eső a kiszáradó földnek. Úgy látszik, hogy a „gyermek lettem újra”-szindróma az nem egy mondvacsinált dolog. A korosodással megjelennek olyan tünetek, melyek gyermekdedek, s hogy fogalmazzam nagyképűen: infantilisek!

Hadd ne éljek az önirónia további ragozásával, mert még valaki megsajnál, s a szánalom nem gerjeszti az önbizalmat. Az önbizalom pedig egy fontos tényező a helyünk, helyzetünk felismerésére, azazhogy – Tamási szavaival élve – mi végre vagyunk a világban? Életünk koordinátáinak a helyes felmérése nagyon fontos, mondanám vitális kérdés. Egy keresztrejtvény megfejtéséből azt akartam megtudni, hogy Rabindranath Tagore szerint „mit mondott a harmatcsepp a tónak ?” Kellő szellemi gyötrelem után a következő megfejtés birtokosa lettem: „Te egy nagy harmatcsepp vagy a lótuszlevél alatt, én egy kis harmatcsepp vagyok, de a lótuszlevél fölött.” Magam elé képzelem a tavirózsa hatalmas levelét, a madarak, békák ugródeszkáját, mely elfekszik a tó felületén. A nagy húsos levélen van egy harmatcsepp. Tovább viszont Tagore gondolkodik és gondolkodtat! Ha létünk nagy ugródeszkája a földi élet, akkor vajon a lótuszlevél alatt vagy felett keressük, kerestük a kiteljesedést? Kérdezném, hogy mi végre?

Az isteni kéz „jótékonyan takarta el a választ vágyó szemünk elől”! Húsvét közeledtével figyeld meg, hogy „mit mondott a harmatcsepp a tónak”! Keresd és találd meg léted helyes koordinátáit az Isten tavirózsáinak világában.

Buzogány-Csoma István: Tavasz

2012. 04. 01. Tavasz Buzogány-Csoma István

Tavaszra terelnek

Langy szelek,

Vége a télnek.

A hidegek nem perelnek,

Mennek.



Indulnak patakok

Zöldek zamatában,

Zamatok zöldjében

Levelet lihegnek erdők,

Ébred az Alkotás.



Csomóba csonkok,

Csikorgó csontok,

Cseppekben csobbanó

Csenevész didergés…

Már csak történelem.



Szeretni, ölelni

Volna jó.

Csutkáig csodálni

Rügyek csilingelését,

Süppedni szirmok selymébe.



De télszagú még az éjszaka,

Ködbe bújik a nap,

Megtöri fényét

Ázott fák erőtlen nyöszörgése.