2011. június 8., szerda

Lakatos Csilla: (L)étkérdés

2011. 06. 08. (L)étkérdés Lakatos Csilla

Hosszú, fárasztó nap végén ülök a tévé készüléke elé és várom, hogy az esti híradóból megtudjam az itthon és az otthon legfontosabb híreit. Ekkor zúdul rám az a harminc másodpercnyi reklámsor, ami már számtalanszor betört otthonomba. Angyalnak öltöztetett csinos nők emlékeztetnek arra, hogy egy kis édesség ártatlan kényeztetésnek számít, ám a mohóság bűnnek minősül. Ezt követően eszmélek rá újból, hogy van olyan homeopátiás készítmény, ami segít legyőzni étvágyamat, s mindenféle erőfeszítés nélkül megszabadulhatok súlyfeleslegemtől.

Elgondolkodom. Ebben a harminc másodpercben benne van a 21. század emberének egyik legnagyobb problémája: a mértéktelenség. A civilizáció lehetővé tette, hogy a Föld egyes részein az emberek nagy része korábban soha nem tapasztalt bőségben éljen. Ma jobban el vagyunk látva mindenfajta különleges táplálékkal, mint Európa leghatalmasabb urai két évszázaddal ezelőtt. Ha a Földön élő összes ember a fejlett világbeli mértékben fogyasztana, további két Földre lenne szükség.

Korunk legnagyobb becsű szereplője a fogyasztó. S e tekintetben mindegy, hogy édességet vásárol vagy fogyasztótablettát. Az a legjobb, ha mindkettőt megveszi, így lesz belőle „jó” polgár. S mert modernek akarunk lenni, beállunk a sorba, s értelmetlenül fogyasztunk, túlfogyasztunk: több ételt, több energiát, több információt, több árut, több autót, több mobiltelefont, több ruhát, több természeti területet.

A fogyasztói világ emberére kétségtelenül ma is tantaloszi sors vár. Tantalosz frígiai király, Zeusz és egy nimfa fia, gazdag volt ugyan, s az istenek is szerették, mégis telhetetlenségben szenvedett. Az istenek meghívták lakomáikra, de ő ambróziát és nektárt lopott. Amikor büntetésből az alvilágba került, csillapíthatatlan éhség és szomjúság gyötörte. Bár feje körül gyümölcsöktől roskadozó ágak csüngtek, mihelyt enni akart, a gyümölcsök eltűntek.

A ma embere is megkap minden jót, de valahogy minél többet kap, annál többre vágyik és annál boldogtalanabb. Ha a fogyasztói szintje két egységet nő, akkor az ideálszintje három egységet emelkedik, s az ily módon felcsigázott vágyait sohasem tudja kellőképpen kielégíteni. Az ilyen ember a boldogságnak él, de reménytelenül örömtelen.

A „mohó sapiens” mindenhol és mindenkor eszik-iszik: utazás közben, büfében állva, társaságban, magányos éjszakák leple alatt, elkeseredett bánatból vagy kitörő örömből, néha sokat, de még gyakrabban ennél is többet. Az ember táplálékfelvételét már rég nem csak az éhség élettani jelzései szabályozzák, bármely más emberi szükséglet – biztonságvágy, közösségi érzés, tudásvágy, nemiség, teljesítményigény, önmegvalósítás – étvágyként jelenhet meg. De az is lehet, hogy egyszerűen létvágyról van szó…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése