2011. 06. 09. Útravaló Nagy László
Már nagyon rég várta ezt a napot. Imádságában sokszor elmondta, hogy talán soha nem éri meg, hogy vége legyen. Unta már. Minden nap felkelni, elindulni, átizgulni a napot, otthon a szokásos mindennapi kérdések, este pedig... unalom. És most mégis valami olyan történt vele, amit soha el nem hitt volna. Elérzékenyült. Sőt. Könnyezett. Nem szégyellte, mert társai szemében is könny csillogott. Miért? Nem tudja. Amikor megszólalt a csengő, és felhangzott a jól ismert dallam, amely betöltötte az ősi iskolát, összeszorult a torka. Valóban vége? Erre vártam? Ezt a szabadságot akartam? Az út olyan lesz-e, amilyennek megálmodtam? Álmodozásában kedvenc tanárának szavait hallotta: „A Ben-Hur című film forgatásakor Charlton Heston hosszú órákon át gyakorolta a fogathajtást. Nagyszerű eredményeket ért el, de nem volt megelégedve a teljesítményével. Ezért odament a rendezőhöz, és azt mondta: Keményen dolgoztam azért, hogy beletanuljak a fogathajtásba. Azt hiszem tudok úgy hajtani, hogy meggyőző legyen a jelenet, de nem hiszem, hogy meg tudom nyerni a versenyt. A rendező elmosolyodott és azt mondta: Te csak hajts, én majd rendezek.”
Így, e biztatással már mosolyogva lépett ki az iskola kapuján. Tudta, hogy számára a „hajtás” a fontos, mellette pedig van Valaki, aki rendezi az életét. Áldozócsütörtökön az életcéljukat megtalált, és ezért a küzdelmet is vállaló tanítványok eme meggyőződéssel lehettek együtt. Jövőt álmodtak a jézusi evangéliumnak, és tudták, hogy pünkösdkor az álom valósággá válik, mert ők „hajtanak”, mert ők is akarják. És akarja Isten is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése