Pál János: Hősök, Csillagok közt...

2011. 06. 14. Hősök, Csillagok közt... Pál János

„[...] de én nem is kívántam soha hős lenni – mondta Kálmán, most már egy kis támadó éllel, válaszként a főszerkesztő siettető mozdulatára. Hiszen amúgy is sok már a hős körülöttünk ... de egyre kevesebb a megértő ember... Lehet, hogy helytelenül ítélem meg a helyzetet ... de szerintem a hősök sorozatgyártása helyett oda kell hajolnunk a panaszoló szájak elé...” (Bálint Tibor: Zokogó majom)

Az osztályharcban – humánus igazságérzete miatt – elbukott Vincze Kálmán fent idézett szavai egyre többször visszhangoznak koponyámban, és sehogy sem akarnak elhallgatni. És van ez azért – gondolom –, mert a hétköznapok eseményei ismételten hozzákongatnak azokhoz. A sűrű kopogások nagy zajjá összeolvadva pedig azt zúgják: „Igazad van, Vincze!”

... rohamosan közeleg a nagy osztozkodás éve. Egyre több hőst, messiást látnak szemeim, akik buzgón ígérnek megváltást a népnek, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, toronyórát láncostól, vagy mindazt, ami szájnak, léleknek ingere. Azt hiszem, nincs amit panaszkodnunk: ez esztendőben és a következőben még bőségesebb lesz a „hőstermés”, mint máskor.

... gombamód születnek csillagok, tele van szórva velük minden, akárcsak virággal a rét. Ragyognak, vakítanak. – a napra lehet nézni, de rájuk nem. „Tehetségesek”, de a lélek talentumait, a példázatbeli szolgához hasonlóan, – úgy érzem – mintha ők is elásták volna jó mélyen a feledés gyomrában.

Messiások, születő csillagok megszámlálhatatlan tucatjai …, és mégis oly szomorú sokszor az a világ, mely átkarol. Az élet megannyi zugából szakadatlan tör fel megduzzadt folyamként a nyomor, keserűség, bánat, és rántja le a leplet előttünk, hogy a (képmutató, száj-)hősök gyávák, nyomorultak az önzetlenségben, a sziporkázó csillagok fénye pedig nem a szereteté, lelki tisztaságé, hanem a hiúságé.

Igazad van Vincze: nem ideológiákért, hatalomért, alantas szándékokért küzdő hősökre, hamis csillagokra van szükség, hanem megértő, szerető szívekre, akik képesek lehajolni és karjukat kitárni a szükséget szenvedők felé, akik képesek meghallani a panaszoló szájak hangjait.

... csakhogy egy gond van, kedves Vincze: kevesen értik meg a leckét!