Rácz Norbert: Varicella Zoster

2013. 06. 12.	Varicella Zoster	Rácz Norbert
Rengeteg mindent beterveztem erre a hétre. A határidő naplóm már a múlt szerdával kezdődően jelezte mindazt, amit meg kellett tennem. Van ott halaszthatatlan találkozó, sürgős kérdés, kulcsfontosságú beszélgetés, és persze naponta lecsípve egy-egy kis időmorzsa itt-ott kreatív munkára, mert aztán jön vasárnap, s nem szeretnék utolsó pillanatban ihletért könyörögni az égiekhez, bár tudom, hogy ha kell, akkor ebből az időből veszek el a legkönnyebben, mert aztán valahogy csak lesz. Mondom tehát, igen sok mindent feljegyeztem magamnak a hétre, mind fontos és halaszthatatlan, határidős munkák. Aztán, pontosan egy héttel ezelőtt zuhanyzás közben, kis pöttyöt fedeztem fel a bal vállam mellett. Nem vagyok túlságosan nagy pöttyvadász, de az azelőtti napok halvány egészségi állapotának tükrében, nem álltam meg, hogy ne vessem tüzetesebb vizsgálatnak is alá, tükör előtt is a pattanást, mert felébredt bennem a himlő gyanúja. Egy rövid telefonhívás, majd egy röpke út az orvosi rendelőig, s már állt is a diagnózis: hólyagoshimlő, vagy szebben fogalmazva, varicella zoster. A szépen hangzó diagnózissal pedig érkezett a lesújtóan rossz verdiktum is: tíz nap szobafogság, határidő napló és halaszthatatlan feladat nélkül. Az első napon egyre pöttyösödve, gyermekesen lefele biggyesztett szájjal néztem farkasszemet füzetemmel. Mi lesz veled, gondoltam magamban, mi lesz a sok halaszthatatlanul fontos találkozóval, a megannyi sürgős problémával, a kulcsfontosságú beszélgetéssel, a kéjesen rám vigyorgó, vagy szigorúan vádoló, számonkérő feladattal? Mi lesz az egyházközséggel, a felújítás alatt levő templomudvarral, a bölcsődével, az egylettel, a családos programmal, a templommal, az árvízzel, mi lesz végső soron a világgal, ha most én itthon kell maradjak ezzel a harmincévesen szinte nevetséges gyermekbetegséggel, ezzel a rejtélyes nőre emlékeztető nevű betegséggel? Oh, Varicella Zoster, mit tettél velem? Aztán elmúlt az első nap, s kiderült, hogy a halaszthatatlan találkozót el lehet halasztani, hogy az iszonyatosan sürgős problémát el lehet napolni, vagy ha mégsem, akkor megoldhatja más is, hogy a templomudvar felújítása megy tovább a maga medrében, s a világ sem esett alkotóelemeire csak azért, mert egy légy lepottyant a plafonról, s nem tartja a mennyezetet a helyén. Ma előhalásztam valahonnan a határidő naplót, s hamis mosollyal lapozgatva fogalmazom meg magamnak a tanulságot: nem vagyok se pótolhatatlan, se túlságosan fontos. Nincs halaszthatatlan feladat, és amikor kásássá válik az élet, jót tesz egyet hátralépni és megkérdezni: vajon tényleg ez a legfontosabb? Igen, fontos szabadon hagyni a határidőnaplóban egy-egy himlőhelynyi időt másra, a szusszanásra, zenére, a tavaszra, egy jó poénra naponta, egy versre, vagy egy-egy mély imára. Most itthon üldögélek ezzel a szép nevű tündérrel, Varicella Zoster-el, s mosolyogva köszönöm meg neki, hogy a sok bokros teendő helyet vele lehetek, hogy olvashatok, ha néha kedvem támad, írhatok, és kacaghatom az ablakom alatt rohanó, eszeveszetten mobilozó, határidő naplókat forgató, fontos és sürgős és hasznos és halaszthatatlan és türelmetlen hólyagot.

Dr. Ádám Attila L.: Unitarizmus a jelen magyarországi történetírásában

2013. 06. 10.	Unitarizmus a jelen magyarországi történetírásában	Dr. Ádám Attila L.
Találomra fellapoztam három történelmi könyvet otthon, hogy mit ír az 1568-as tordai országgyűlésről. Bár a könyvek 2000 körül jelentek meg (kivétel a Magyar Történeti Fogalomtár, amely 1989-ben), a kép vegyes. Jelenkori anyaországi történetírásunk és történettudományunk állapotát ez jól jellemzi, és kis pesszimizmussal állapítom meg, van, aki nem vesz tudomást róla (azaz elhallgatja), van, aki tárgyalja, de félreértelmezi és van, aki több fontos megállapítást tesz, bár európai jelentőségét nem vagy nem abban látja, mint mi unitáriusok. A téma érdekes és megér egy hosszabb elemzést a jövőben. Vannak azért pozitív jelek is! A részleteket kezdjük mindjárt a hangzatos című Történeti Dokumentumok Lexikona című kiadvánnyal (Hegedűs Gyula, Athenaeum Kiadó, Budapest, 2000), amely egyáltalán nem tárgyalja. Olvashatunk az állami egyházügyi hivatal 1951-es megalakulásáról, az ágostai hitvallásról, a milánói ediktumról Nagy Constantin türelmi rendelete címen, de a tordai országgyűlés „helyén” a tordasillasi szerződést (amely felosztotta Amerikát Spanyolország és Portugália között) és a trianoni „béke”szerződés (idézőjel tőlem) szerepel a 261. lapon. Természetesen a fenti címek szerepeltetése jogos, (bár tartalmukon lehet vitázni), de akkor már kénytelen vagyok megkérdőjelezni a tisztelt Szerző történelmi arányérzékét, sőt történelmi ismereteinek szintjét is, amikor II. Childebert frank király 596-os dekrétumával találkozok, amely történelmi jelentősége alig mérhető, különösen a magyar olvasó számára. A könyvben (bár nehéz felmérni, mert a vaskos kötet címszavairól nincs lista) egyetlen erdélyi címszót találtam: AZ AGYAGFALVI SZÉKELY NEMZETI GYŰLÉS (1848) címmel. A négy bevett felekezet vagy vallás címszó „helyén” a „négy igenes népszavazás”(1989) szerepel a lexikonban, az Erdély(i) és vallásszabadság alatt pedig semmi. A keresést itt feladtam. Szerencsére vannak szerencsésebb és pozitív példák is. A Magyar Kódex 3. kötetete (Egyháztörténet. Keresztény Egyházak,1526-1699, Vallások, egyházak 1699-1790. In: Magyar Kódex 3., Magyarország művelődéstörténete 1526-1790, Kosuth Kiadó, Budapest , 2000, pp. 297-310 és 315-329) meglepő részletességgel tárgyalja Erdélyt is. Az időrendi táblázat a könyv végén 1568-nál az tordai országgyűlést adja meg. Az írott források fejezet azonban nem közli a tordai országgyűlési cikkely szövegét. Az egyházszervezeti rész nem közöl térképet az unitárius egyházról, csak a latin szertartású katolikus, a görög szertartású katolikus, görög ortodox, református és evangélikus egyházigazgatásról. (pp. 322-328). A 306. oldalon közölt térkép A katolikus megújulás Magyarországon címmel viszont a címmel ellentétes módon Kolozsváron Unitárius főiskolát és állandó nyomdát jelöl. A szöveges rész azonban részletesen foglalkozik az antitrinitárius-unitárius fogalmakkal és egyházszervezet kialakulásával, Blandrata és Dávid Ferenc szerepével. Az „unitárius” szó értelmezését külön lapoldali címszó taglalja, pozitív beállításban, megemlítve Jókai Egy az Isten című regényét is, mint az unitáriusokról „adott legszebb irodalmi összefoglalást”. A részleteken természetesen lehet vitatkozni, de önmagában a tárgyalás arányai nem kritizálhatóak. A szerző megállapítja, hogy „az antitrinitárius vallás szabad gyakorlását Erdélyben az 1568. évi tordai országgyűlés engedélyezte, ezzel négyre emelkedett a Fejedelemségben a bevett vallások száma.” Megállapítja az unitáriusok korai expanzióját, a 80-as években Erdély magyar lakosságának „fele antitrinitárius nézeteket vallott”. A távolabbi expanzió célpontjait, a Temesközt és Baranyát, ahol az „egyházközségeiket csak a török kiűzése után számolta fel az ellenreformáció.” Az értékelő rész nem tér ki a vallásszabadság korai megvalósításának európai jelentőségére, de helyesen elemzi, hogy a magyarországi reformáció kivételes Európában, meghaladta az európai fejlődést, mert „Erdélyben a szentháromság-tagadók is önálló egyházzá váltak.” Az ellenreformáció kapcsán említi a fegyveres és békés rekatolizációs törekvéseket, megemlítve képviselőiket. Az unitarizmus későbbi irányzatait és 17. századi válságát is tárgyalja, kiemelve az 1638-as dési országgyűlést (dési complanatio), amely az unitárius vallás radikális irányzatainak korlátozását jelentette. Hangsúlyozza a későbbiekben a református vallás túlsúlyát és államvallássá válását I. és II. Rákóczi György uralkodása alatt. Összességében a hiányosságok ellenére a két fejezet megfelelő súllyal és nagyjából tárgyilagosan tárgyalja az erdélyi és magyarországi reformáció unitárius vonatkozásait.

Orbán Erika: Áradás

2013. 06. 08.	Áradás	Orbán Erika
A görögöknél múzsáknak nevezték a közvetítő istennőket. Miként a szó eredeti jelentése (muszai=hegy) is összeköti az eget a földdel, úgy az ő szerepük is az volt, hogy megérintsék az ember szívét, száját, szemét, szellemét. A költő, a dalnok, aki szépen szólta az igazat, az ő szavait ismételte; nekik köszönhetett mindent. Így válhatott az istenek teremtő munkája az emberben a szépség, a művészet és a tudás áradó patakává. Napok óta a vízzel együtt árad egy hír… Árad. Ered. A hömpölygő folyónál valaminek a forrásánál vagyunk. A múzsák szent helyei leggyakrabban patakok, források közelében álltak. Ezekből képességeket, hangulatokat, érzéseket meríthettek, melyek által alkottak. Az egyik múzsa gyermeke volt Orfeusz, a fény fia, aki elhozta a földre az isteni zenét. Kristálytiszta hárfajátékára a harcosok letették fegyvereiket, a vadállatok megszelídültek, a fák táncra keltek és a sziklák megrepedtek. A parttalan meder szabta híráradat megmozdítja az ember szívét, száját, kezét, szellemét. A szokványos természet megérinti a nyughatatlan, korlátai közé szorult természetembert: határaiba kapaszkodna, szárazba; kitolná, csak védenék; biztosra. De most a kő marad, a kő marad! A hír: az eredet; az isteni forrásánál vagyunk, mely kiárad, hogy életre keltse az emberben ama másik, szellemi hitvilágot, melynek hordozója. És mely felvillant újabb élet-lehetőséget. A múzsák élnek. Biztatnak, hogy összefogtak. Fölépítettek. Megerősítettek. Az emberrel hajdanán egyesült istenség lefegyverzi a félelmet, oldja a határokat; szelídül szívben a vágy, a hit. A gát(lás)ak bomlanak. Orfeusz világokat nyitogat egymás felé; természeteket közelít. Zenéje összefogott a hullámokkal: a létért való küzdelemből a mindennapok szintje fölé emeli az embert. Hogy legyen vágya, magasabbrendű (mint száraz kert); hite-szabadsága nem Euridiké-szerű. Hát, így! Áradjon az Ő akarata!

Sigmond Júlia: Hordjuk szívünket tenyerünkben!

2013. 06. 07.	Hordjuk szívünket tenyerünkben!	Sigmond Júlia
A kicsi gyermek sok simogatást kap édesanyjától, de másoktól is. Megszokja és szereti a simogató kezet. Aztán ő is simogat. Először az édesanyját, akit visszasimogat, aztán másokat is. Megtanul simogatni! Be gyönyörű is ez a szó! És mily csodás az érzés, ha valaki minket, felnőttként megsimogat. Érezzük a kézből áradó meleget és azt a soha meg nem unható szeretetet, amelyre állandóan olyan nagy szükségünk van. És érezzük a felénk áramló energiát. Milyen más élete van annak az embernek, aki gyermekkorában sok ölelést és simogatást kapott! És mennyire elszomorító, hogy nagyon sokan tapasztalták meg egészen kicsi korukban a verést. Simogatás helyett az ütést. Aztán azon csodálkozunk, hogy gyermekeink ütik egymást, akár az iskolában, akár a játszótéren agyba-főbe verik egymást. Eszünkbe se jut, hogy magatartásuknak mi vagyunk okozói! Mivel nem simogattuk őket eleget, s nem egyszer megvertük őket. Arról nem is beszélve, hogy engedtük őket televíziót nézni, hogy naponta „megtanulják”: simogatás helyett ütni kell! Az egyedül élő idős embereknek sok minden hiányzik az életéből. Nemcsak a pénz, hiszen a kis nyugdíjból nem telik néha a legszükségesebb dologra sem, de a jó szó is hiánycikk életükben. El sem lehet képzelni, mit jelent számukra, ha olykor valaki megöleli őket, vagy kapnak egy kis simogatást. Ne csak születésnapra adjunk ajándékot másoknak! A hétköznapokat is át lehet változtatni ünnepnappá egy-egy váratlan ajándék-simogatással. Hordjuk szívünket tenyerünkben!

Nagy László: Gondolatok egy almafa mellett

2013. 06. 06.	Gondolatok egy almafa mellett	Nagy László
„Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.” 2Kor 4,6-9 A zord időjárás megpróbál mindent ezen a földön. Hatással van ránk, emberekre is. Érzi testünk és lelkünk is a változást. Nagyon sok hatás örömet szerez, sok ellen tiltakozik. A történelem világformáló napjai is úgy hatnak életünkre, mint a napsütés, vagy a fergeteges vihar. Kinek öröm, kinek bánat. Megemlékezők állnak, egy alig egy méteres almafa mellett, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napján ültettek. A trianoni diktátumra emlékeznek. Sokatmondó, beszédes az almafa állapota. Távolról szép a koronája, üde zöldek levelei, gyümölcsöt ígérő. Ha közelről megvizsgálod, látod, hogy megtépázottak levelei a nem rég lehullott jégesőtől, a leveleken levéltetvek élősködnek és az ágakon a hangyák végzik mindennapi szorgos munkájukat. A fa megtépázottan, megtámadva ellenségeitől bár, de él, és élni akar. Teheti, mert gyökerei épek és egészségesek és minden nap gondját viselik. Szeretik. Kiszolgáltatott életet élünk. Könnyen megtépáznak az életviharok, és a „levéltetvek” is dolgoznak minden nap. Nyomorgattatunk, szoríttatunk, kétségeskedünk, üldöztetünk és szeretnének eltiporni. De nem arra teremtettünk, hogy elvesszünk. Ránk még feladatok várnak és minden nehézség ellenére tudjuk, hogy el nem hagyatunk. A gyökér táplál, a remény éltet és Isten gondunkat viseli.

Dr. Bardócz-Tódor András: Kalauz

2013. 06. 05.	Kalauz	Dr. Bardócz-Tódor András
Megmaradtam régebbi szokásomnál, az 1940-től 1952-ig Karácsony Sándor, majd azután tanítványai által összeállított bibliaolvasó kalauzt olvasom voltaképpen születésem óta, mert ez nálunk családi hagyomány. Olvasunk egy részt az Ószövetségből, egyet az Újból. Közben erre gondolunk: az ószövetségi üzenet kemény törvény, úgyszólván betarthatatlan, minden időkre szól. Az újszövetségi üzenet a kegyelem, az elengedés, a "szemet-szemért" törvénye helyett az Isten szeretetéé. Az Ószövetségben most zsoltárok vannak soron, éppen arra fogadkozunk, hogy felépítjük az Úr templomát, addig nem nyugszunk. Az Újban Jézus tanítása közben egy asszony azt mondja: „Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.” Amire Jézus úgy válaszol, hogy inkább azok boldogok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét. Máskor pedig, mikor megjelentették neki, hogy odajött a családja, azt mondta, hogy az ő családja, aki a tanításait meghallgatja. Amikor még kisgyerekkorában elvesztették a szülei, azt mondta, hogy azért nem őket követte, mert az ő Atyjának dolgaival foglalkozik. Lehet, pontatlanok az utóbbi utalásaim, de mégiscsak rámutatnak arra, hogy Jézus az Isten dolgait a családéi elé helyezte. Ami engem megdöbbent, hogy ez sokkal keményebb törvény, mint az Ószövetség bármely parancsa. Hogy tudná ezt anyaszülte ember betartani? Isten után pedig a felebarátunk következik, míg az Ószövetség Isten után a család tiszteletére kötelez. Ki tudná nekem azt a dilemmát feloldani?

Sándor Szilárd: Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére való szavak....

2013. 06. 04.	Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére való szavak....	Sándor Szilárd
Erőss Zsolt emlékére való szavak.... Hegyek tanítottak meg élni és halni: csendben hallgatva is megszólalni. Arcod s hangod fényével üzensz, szívünk szikláin örökre megpihensz. Már nem porlasz, mint a Kancsendzönga, Kőrösi Csoma Sándornak utódja! Amit te tettél az nem bérmunka, sem havas legelő bosika-bozótja! Aki a csúcsra ér fel, az megszédül s népének lelkében szentté szépül: Csoma Sándor más nép szívében s te a félhold és csillagok ívében. Családodnak, barátaidnak megmaradsz, ki akkor sem tagadsz, ha megszakadsz, emléked s lelked örökké élni fog, az öröklét kapuját nekünk felnyitod. Mi az, mi minket szabaddá tehet: szeretni a téged befogadó hegyet, mi őrt áll, mint a szikla és örökké él, és megbocsátó szívvel megbékél, de nem tagad, nem tagad, soha, legyen édes vagy legyen mostoha a szülőföldnyi otthont adó táj, ahol hiába keresnének a serpák. Nyugodj békében, drága zászlósunk, szívünk virágait nyolcezer fölé szórjuk! Isten vigyázza családod és néped, s áldjon téged s két kezével fényed, ki néped immár csillagösvényről véded! Kiss Péter emlékére való szavak .... A jégfolyosón téged már nem éget a Nap, miről nekünk fogalmunk sem lehet itt alant, de Balaton-parti futásod nyoma megmarad. Talpad nyoma örökre az olvadó hóban ragadt. Hideg völgyben Nap-égett arcod keresnénk, hitünk magjaiból kősziklák ormára is vetnénk, hadd lakjanak jól a fészekrakó égi madarak! Emléked legyen áldott minden kézfogásban, magas magyar hegyed örök ragyogásban! Árassza ránk szép fényét az élet értelme, árassza rád szép fényét életed érdeme. Jégfolyósodon téged már nem éget a Nap, s hitnek magjaiból lakjanak jól a madarak...

Szász Ferenc: A Vénasszony, a Macska és a Bazsarózsa

2013. 06. 03.	A Vénasszony, a Macska és a Bazsarózsa	Szász Ferenc
A bazsarózsát kezem vétsége által Bazsarózy-nak pötyögtettem be, eredetileg vagy eredendően. Kijavítottam, a szöveg komolysága ezt követeli meg, bár én még mindig pisolygok. Egyszóval (egy a) a Tornác közelségében szunyókál az asszony, öregecske, majdnem vén. Sütteti magát. Ugyanezt teszi a bazsarózsa árnyékosabb felén a macska is, közben reumatikus tornamutatványait is végzi, hengeredik ide s tova. A rózsa csak nyílik, kövér töve töredezik, gazdag virága porba keveredik illatozódva. (Tamási Áron felszedelőzködik a New-York kávéház teraszáról, s elhúz balra, a francba, Monostor felé). Rövidesen az ég is megdördül, továbbiakban viharos dolgokra számíthatsz, hitfelem. A szentháromság epifániája számomra csak így adatott meg, de nem panaszkodom. Vénasszony, macska, bazsarózsa, amikor másik oldalamra fordulok, vaksi szememből mintha könny is előtünedezne. Becsipáztam, mint a bazsarózsa. Jobb helyeken a kutya se veszi emberszámba gazdiját. Pórázán vezeti, s amikor a Donáth út felé járnak, türelmesen elviseli akár a szöveget is, a mindenkori hárompercest, piros Pünkösd kapcsán. A lét, így csupa kisbetűvel, nagyon szereti, ha bennünk hányázkodhat: Vénasszonyban, Macskában, Bazsarózsában. S különben mi is, vagy se.

Dr. Ádám Attila L.: Pünkösdi székelykapu-várás

2013. 06. 02.	Pünkösdi székelykapu-várás	Dr. Ádám Attila L.
A sors úgy hozta, hogy ez a kis írás napra akkor fog megjelenni, amikor felállítjuk a székely kaput Szentendrén. Csak kicsit, gyalogkaput. A családi ünnep mégis nagy. Háromszékről, Kézdivásárhely mellől érkezik. Manapság gyors az állítás, betonkötés-gyorsítót is alkalmaznak, hallom a vállalkozótól. A faragás erdélyi − ebben reménykedem, − a felállító vállalkozás itteni. A májusban eltelő pünkösdi idő így összekapcsolódik a székelykapu-várással a családban. Bár a faragást és a szöveget már hónapokkal ezelőtt megterveztük, kiválasztottuk most újra előveszem a régi-új könyveket a fotókkal. Lányomnak magyarázom a szimbólumokat. Bár én már az Alföldön születtem, a tulipán nagyon összmagyar jelkép. Össze is kapcsol. Eddig a festett alföldi tulipános láda miatt kissé alá is értékeltem. Talán sikerült némi egyéni ízt belecsempészni a búg mintájába, egy székelypálfalvai kapu alapján. Talán. Talán nem csak egyedi a két szembeforduló galamb és középen a szív a szokásos körformák helyett, de unitárius utalás is van benne. Mintha a szentlélek most valóban köztünk lenne. Mintha az apám lelke térne vissza a kapuval. Életében sosem mondta, hogy állítani akar. Talán csak nem merte kimondani. Most mégis úgy hiszem, neki is szándékában volt, csak már nem volt rá idő és neki is tetszeni fog, neki is tetszene a kapu. A több mint 800 km távolság ellenére, reméljük a kapu ilyen távol is otthon lesz. Azért a kertben sem lesz egyedül. A Székelypálfalván faragott kopjafa méltó társa lesz. Azután a Bemerítő János jut eszembe.  Meg is kellene áldani a kaput, vízzel. Ez is szimbólum, de mindenki mást (is) ért rajta. Áldás és békesség a ki-be járókra.  Jobb szó nem jut eszembe.

Rácz Mária: Gyermekmosoly

2013. 06. 01.	Gyermekmosoly	Rácz Mária
Voltál már úgy, hogy gyermeked rossz fát tett a tűzre, de egyszerűen nem tudtad megszidni, nem tudtál haragudni rá, mert ártatlanul nevető szemekkel rád nézett, és hirtelen elpárolgott minden dühöd? A minap a fiaink lementek a kertbe homokozni. Látszólag minden rendben volt, és mi, felnőttek nem is fogtunk gyanút, amíg rá nem jöttünk, hogy már egy órája lent vannak, és még nem vesztek össze, egyikük sem szaladt fel, hogy tegyünk igazságot valamilyen ügyben, sőt még éhes vagy szomjas sem lett senki. Szóval egy órája játszottak hármasban, teljes csendben. Amikor értük mentem, kiderült az ok is. A három gyermeket tetőtől talpig sár borította. Találtak egy vödör vizet, amiből először „ételt főztek” (nem tudom, ettek-e belőle, az nem derült ki), aztán valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a megfőzött ételt magukra és egymásra kenték. Amikor megláttuk őket, igencsak meglepődtünk. De az igazság az, hogy annyira nevethetnékünk támadt, hogy nem volt aki megszidja őket. Aztán jött az a kis csibész mosoly, s mellé az engesztelő magyarázat: „Olyan jól játszottunk!” Ketten egy órán keresztül mostuk a hajukba csimbókosodott, testükre és ruhájukra ragadt sarat. Nem az első eset, amikor egyetlen mosollyal megfőztek. Álmatlan éjszakák és sírós-nyűgös napok után, amikor az embernek már mindentől elment a kedve, elég egyetlen őszinte és hamisíthatatlan gyermekmosoly, ami képes erőt verni a megfáradt szülőbe. Nemrég a kolozsvári nőszövetség – gyermeknap közeledtével – olyan találkozót szervezett, melyre meghívta az egyházközség fiatalabb nőkből álló csoportját és gyermekeiket egy bábkiállításra és bábelőadásra. A gyermekek öröménél talán csak a jelenlevő felnőttek boldogsága volt nagyobb. Kicsit tartottam attól, hogy a hölgyek unni fogják a gyerekeknek szánt programot, de amellett, hogy ők is nagyon szerették Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét, leginkább a kicsik jelenléte tetszett nekik. A gyermekek harsány nevetéssel fogadták a vicces jeleneteket – eddig csak csengő hangú kisgyermeket hallottam így nevetni –, lelkesen figyelmeztették Mátyás királyt, hogy ne menjen a bíró házába, toldották meg az udvari bolond szavait. Mindenki jókedvűen ment haza. A magányos, gondoktól sújtott, elkeseredett, munkában megfásult, gyermekeik iránt sokszor türelmét elvesztő embernek gyakran mondják, hogy igyekezzen minél többet nevetni. Én most e mellé egy másik terápiás módszert is ajánlok: sok-sok gyermekmosolyt és -kacagást. Nem csak így gyermeknapon.