Sigmond Júlia: Hordjuk szívünket tenyerünkben!

2013. 06. 07.	Hordjuk szívünket tenyerünkben!	Sigmond Júlia
A kicsi gyermek sok simogatást kap édesanyjától, de másoktól is. Megszokja és szereti a simogató kezet. Aztán ő is simogat. Először az édesanyját, akit visszasimogat, aztán másokat is. Megtanul simogatni! Be gyönyörű is ez a szó! És mily csodás az érzés, ha valaki minket, felnőttként megsimogat. Érezzük a kézből áradó meleget és azt a soha meg nem unható szeretetet, amelyre állandóan olyan nagy szükségünk van. És érezzük a felénk áramló energiát. Milyen más élete van annak az embernek, aki gyermekkorában sok ölelést és simogatást kapott! És mennyire elszomorító, hogy nagyon sokan tapasztalták meg egészen kicsi korukban a verést. Simogatás helyett az ütést. Aztán azon csodálkozunk, hogy gyermekeink ütik egymást, akár az iskolában, akár a játszótéren agyba-főbe verik egymást. Eszünkbe se jut, hogy magatartásuknak mi vagyunk okozói! Mivel nem simogattuk őket eleget, s nem egyszer megvertük őket. Arról nem is beszélve, hogy engedtük őket televíziót nézni, hogy naponta „megtanulják”: simogatás helyett ütni kell! Az egyedül élő idős embereknek sok minden hiányzik az életéből. Nemcsak a pénz, hiszen a kis nyugdíjból nem telik néha a legszükségesebb dologra sem, de a jó szó is hiánycikk életükben. El sem lehet képzelni, mit jelent számukra, ha olykor valaki megöleli őket, vagy kapnak egy kis simogatást. Ne csak születésnapra adjunk ajándékot másoknak! A hétköznapokat is át lehet változtatni ünnepnappá egy-egy váratlan ajándék-simogatással. Hordjuk szívünket tenyerünkben!