2012. 05. 12. „Vendégek – Isten tudatában” Orbán Erika
„Vendégek – Isten tudatában” – ülteti Dávid Ferenc ajkára Páskándi, Vendégség című darabjának vége felé. Életünk nagy kérdésein – kik vagyunk? honnan jöttünk? merre tartunk? hová tartozunk? kitől/mitől függünk? – töprengve rájövünk, hogy válaszkeresésünkben nem kerülhetjük meg a vallást. És fordítva: vallásos hitünk a „végső meghatározottságra” (Tillich) vonatkozó kérdéseket vet föl.
Fél perccel korábban, ha megkérdezlek, ki vagy, magadra gondolsz. Látod testedet, amint ott ül a számítógép előtt, olvas, pörögnek gondolatai. És azt gondolod: igen, ez vagyok! Talán kicsit tovább mész, látod magad a reggelben, életszerepeidben, éhesen, vágyaid hálójában, kudarcaid völgyében. Látod magad mindvégig egy fizikai formában, testedben. De hányféle tested volt már születésed óta?! 60–62 cm-es ruhát hordtál kezdetben?! Mekkora szívvel álmodtál egy, három, öt, majd tizenöt, húsz, ötvenévesen?! Hány millió sejt osztódik minden pillanatban, hogy fenntartsa ezt a bonyolult organizmust?! Megannyi szüntelenül lüktető ér, rezdülő ideg hajtja az állandó változást. S ha megkérlek, hozd el, vizsgáljuk meg ifjabbkori testedet, kinevetsz. Elmúlt. Lehetetlen.
Akkor mi a valóság?! Mi valódi?! Változó testbe zárt fizikai lényed határozza meg, ki vagy?! Az a porhüvely, mely környezetünk minden élő és élettelen díszletéhez hasonlóan, folyton változik?!
Ha erősen ráfigyelsz, megérezheted magadban azt az erőt, amit az unitáriusok Isten erejének hisznek. És amit keresztény fogalommal szentlélekként írnak le. Azt az erőt, amit Isten az égő csipkebokor történetéből úgy közvetített, úgy nevezett meg: a „Vagyok”. Ez a neve ama láthatatlan jelenvalónak, mely mindannyiunkban lakik; ez mindannyiunk neve: a Vagyok. És hogy mihez kezdünk ezzel a „Vagyok”-kal magunkban, arról árulkodik, mihez kezdünk magunkban Istennel. Hogyan is tanít Jézus? „Én vagyok...” – és sorolja a metaforákat, melyek mind a „Vagyok”-ra vonatkoznak, az egyetlen valódira, Létezőre utalnak. Hiszen egyedül az az egy, örök valódi, ami sosem változik.
Óvatosan tehát, miképp határozod meg magadat; hogy gondolkodsz, mit mondasz, ki és milyen vagy! Hiányaid helyett emlékezz szüntelenül ajándékaidra, áldásaidra! Földi bajaid helyett gondolj mennyei egészségedre, a Benned lakó fényre, örömeidre, elégedettségedre! Aki vagy, összetett, mély, isteni eredetű és természetű!
Isten erejének látható jelenléte lehetsz, ha a testedben élő Szellemet élni és működni engeded. Erre utalhat János evangélista, amikor azt mondatja Jézussal: „Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” (Jn 10,34) Mind Istenek vagytok, hisz magatokban hordjátok az Ő erejét, és tudatának kitéphetetlen vendégei vagytok! Isten nem egy rajtad kívül létező valóság! Istent magadban hordod, mélyen legbelül. Szikrája benned él, minden gondolatod forrása Ő. Szüntelenül próbálkozz úgy összehangolódni Vele, hogy vendégeskedésed örömfakasztó és szárnyakat adó legyen!
„Vendégek – Isten tudatában” – ülteti Dávid Ferenc ajkára Páskándi, Vendégség című darabjának vége felé. Életünk nagy kérdésein – kik vagyunk? honnan jöttünk? merre tartunk? hová tartozunk? kitől/mitől függünk? – töprengve rájövünk, hogy válaszkeresésünkben nem kerülhetjük meg a vallást. És fordítva: vallásos hitünk a „végső meghatározottságra” (Tillich) vonatkozó kérdéseket vet föl.
Fél perccel korábban, ha megkérdezlek, ki vagy, magadra gondolsz. Látod testedet, amint ott ül a számítógép előtt, olvas, pörögnek gondolatai. És azt gondolod: igen, ez vagyok! Talán kicsit tovább mész, látod magad a reggelben, életszerepeidben, éhesen, vágyaid hálójában, kudarcaid völgyében. Látod magad mindvégig egy fizikai formában, testedben. De hányféle tested volt már születésed óta?! 60–62 cm-es ruhát hordtál kezdetben?! Mekkora szívvel álmodtál egy, három, öt, majd tizenöt, húsz, ötvenévesen?! Hány millió sejt osztódik minden pillanatban, hogy fenntartsa ezt a bonyolult organizmust?! Megannyi szüntelenül lüktető ér, rezdülő ideg hajtja az állandó változást. S ha megkérlek, hozd el, vizsgáljuk meg ifjabbkori testedet, kinevetsz. Elmúlt. Lehetetlen.
Akkor mi a valóság?! Mi valódi?! Változó testbe zárt fizikai lényed határozza meg, ki vagy?! Az a porhüvely, mely környezetünk minden élő és élettelen díszletéhez hasonlóan, folyton változik?!
Ha erősen ráfigyelsz, megérezheted magadban azt az erőt, amit az unitáriusok Isten erejének hisznek. És amit keresztény fogalommal szentlélekként írnak le. Azt az erőt, amit Isten az égő csipkebokor történetéből úgy közvetített, úgy nevezett meg: a „Vagyok”. Ez a neve ama láthatatlan jelenvalónak, mely mindannyiunkban lakik; ez mindannyiunk neve: a Vagyok. És hogy mihez kezdünk ezzel a „Vagyok”-kal magunkban, arról árulkodik, mihez kezdünk magunkban Istennel. Hogyan is tanít Jézus? „Én vagyok...” – és sorolja a metaforákat, melyek mind a „Vagyok”-ra vonatkoznak, az egyetlen valódira, Létezőre utalnak. Hiszen egyedül az az egy, örök valódi, ami sosem változik.
Óvatosan tehát, miképp határozod meg magadat; hogy gondolkodsz, mit mondasz, ki és milyen vagy! Hiányaid helyett emlékezz szüntelenül ajándékaidra, áldásaidra! Földi bajaid helyett gondolj mennyei egészségedre, a Benned lakó fényre, örömeidre, elégedettségedre! Aki vagy, összetett, mély, isteni eredetű és természetű!
Isten erejének látható jelenléte lehetsz, ha a testedben élő Szellemet élni és működni engeded. Erre utalhat János evangélista, amikor azt mondatja Jézussal: „Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” (Jn 10,34) Mind Istenek vagytok, hisz magatokban hordjátok az Ő erejét, és tudatának kitéphetetlen vendégei vagytok! Isten nem egy rajtad kívül létező valóság! Istent magadban hordod, mélyen legbelül. Szikrája benned él, minden gondolatod forrása Ő. Szüntelenül próbálkozz úgy összehangolódni Vele, hogy vendégeskedésed örömfakasztó és szárnyakat adó legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése