2012. május 7., hétfő

Szabó Adél: Anyáink

2012. 05. 06.     Anyáink     Szabó Adél    

Hányféle anya, asszony, nő, szaladgál a világban naponta. Tűsarkúban, kifestetten, karrierje valamelyik lépcsőfokát taposva. Hány gépel, kiszolgál, politizál, prédikál, tanít, gyógyít, alkot, tesz a világért, csücsül irodai asztalnál, és közben valaki, egy másik anya, asszony neveli gyermekét. És hány van, aki kendősön, lapos talpú cipőben, csendben, ahogy a fű, a fák növekednek, csak jelen van, hangtalanul?

Nem piros a körme, selyemharisnya csak nagy ünnepeken éri lábát. Tenyere érintése durva, szúrós, felkérgesedett a munkától. Aki nem bankszámlán utalja gyermekének a pénzt az egyetemre, hanem még mindig borítékba küldi szarkabetűs, majdnem elfelejtett kézírással.

Hány anya tűr otthon meghajoltan, összeszorított foggal? Hány áll a kórházi folyosón abortuszra várva? Hány anya mond le úgy a gyermekéről, tudva, hogy soha ebben az életben nem láthatja viszont? Hány anya áll válóperes irodákban, gyermekeiért harcolva, mint anyatigris? Hány anya mond le álmairól, hogy gyermeke álmait valóra válthassa, vagy legalább az anyagiakat előteremtse számára? Hány anya várja haza gyermekét hiába? Hány anya sír ma gyermeke felett? Hány vár, ringat, borogat lázas testecskéket? Hány dúdol, mesél, formál egy életre gyermeket a maga képmására? Hány terít ünnepi abroszt a családi asztalra meghitten? Hány imádkozik tiszta fehér templomainkba meghajolva Isten és élet előtt? Mennyi átdolgozott nappal és éjszaka? Hány simogatás, pillantás, szívdobbanás értünk, kik mind valakinek gyermekei vagyunk: az édesanyánknak, aki erre a világra hozott, s átadta szívének minden szeretetét, álmát és hitét és most ránk vár. Várakozik egyedül maradt otthonában, öregotthonok idegen csendjében, kórházi ágyon kiszolgáltatottan, vagy ebédet készítve, nyugdíjat kuporgatva, gyomlálgatva gondolataiba merülve, s a gondolat te és én vagyok, most is, mindig: a gyermeke.

Adassék tisztelet az édesanyáknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése