2011. 04. 15. A kulcs Dimény József
Szentföldi élményeim között egy másik érdekes történet Jerikóhoz kapcsolódik. A város bejáratától nem mesze, komoly kőalapra egy hatalmas vasból készített kulcs van elhelyezve. A település Palesztinához tartozik, ahová a zsidó idegenvezetőnk nem jöhetett be. Ezért az autóbusz-vezetőt kérdeztem meg –aki szintén zsidó nemzetiségű volt –, hogy mit jelent ez az emlékmű? A válasza ez volt: Itt adta át Mózes (jelképesen) Józsuénak az ígéret földje kulcsát. Visszafele jövet, bár nem volt lehetőségünk megállni, megfigyelhettük, hogy angolul, – s valószínűleg palesztin nyelven – ez volt rá írva: Visszatérünk.
Nem hagyott nyugodni a gondolat és utánanéztem. Az emlékművet a palesztinok állították a 6 napos háború emlékére, amikor sok családnak el kellett hagyni házaikat, de a kulcsaik még megvannak. A felirat arra utal, hogy nem mondtak le a háborúban elvesztett területekről.
Tanulságos helyzet, mely azt láttatja velem, hogy a történéseket mennyire szubjektíven értékeljük. Nem csak egyénekként, közösségként is. Mert például az általunk mohácsi vészként emlegetett szomorú történelmi eseményt Isztambulban valószínűleg úgy értékelték, hogy a dicső török seregek fényes diadalmat arattak a magyarok felett.
A kulcs egy nagyon beszédes jelkép. Minden kulcs egy zárat nyit. A zárra azért van szükség, hogy megvédjük értékeinket, hogy ne kerüljenek „rossz” kezekbe. Vannak egyszerű és bonyolult zárak, kis lakattól a bonyolult páncélszekrény-szerkezetekig minden található. De vajon meg tudjuk védeni értékeinket? Minden zár, amit ember tervezett, ember által ki is nyitható. Tolvaj előtt nincsen zár – tartja a népi bölcsesség. Mégis megnyugtató érzés, ha a kulcs a kezünkben van. Biztonságot ad. Ezért őrzünk régi kulcsokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése