2011. április 19., kedd

Orbán Erika: Egyszerűség

2011. 04. 19. Egyszerűség Orbán Erika

A hét harmadik napja volt. Ugyanazzal a hittől sugárzó derűvel kelt, ami felnőtt életének minden percét jellemezte; és amely pillanatok alatt megfertőzte környezetét. Persze, ez azt is jelentette – a kételkedők részéről –, hogy piszkálni kezdték, belékötöttek. De ez nem bántotta őt. Úgy élt, hogy percre sem veszítette el együttérzését a hitetlenek iránt. Az ünnep közelsége, a béke városa, szűkebb és tágabb környezetének felfokozott hangulata benne is felerősítette küldetésének hangját. Tudta, igen sok még a dolga. De azt is látta – egy kiszáradt fügefa képében – hogy ez a világ még nincs kész az ő és tanításai befogadására. „Mindez másodlagos...” – gondolta. – „.. a szavak összegyűrődnek. Tettekre példával kell tanítani. A pillanat! Most...”

Délelőtti sétája során legfontosabb érzéseit tette mérlegre: szeretet, félelem, bizalom, izgalom, düh. Közben figyelte az Életet, az embereket. Nem megjavítani akarta őket. Szerette. Mert (meg)ismerte, és lelkébe fogadta a lét lüktetését. Tűnődött élete igenjein, amikor befogadta hivatását; és az ezáltal kizárt nemeken. Éveit illetően nem volt még öreg, ám életélménye, tapasztalatai jócskán meghaladták korát. Tán ezért, vagy másért, de ritkán félt. Azaz, ha félt is, eleddig megtette, amit akart; érzése dacára folyamatosan teljesítette küldetését. Bátor ember! S, hogy ehhez honnan meríti az erőt, csak sejteni lehet. Kissé titokzatos is. Ha kérdezik, történetekkel válaszol. Mint ma is a templomban, valami elégedetlen szőlőmunkásokról beszélt... Ezek a beszédek megzavarják az embereket. Önmagukat vélik felfedezni bennük, s ellenségeskedést szítanak közöttük. De ő mégsem hallgat el! Valami láthatatlan erő mozgatja, amiben ő feltétlenül megbízik. És ugyanez az „erő” teszi szabaddá arra, hogy megossza, vágyait, bölcsességét, isteni erejét, önmagát – amije van. Hogy ne biztonságok rabságába meneküljön, hanem az élet veszélyeket hordozó, színes dobogásában remegjen. Mert egyszer minden véget ér... Ebben a formában, ahogy most megtapasztaljuk, mindenképp. Ezért is őrzi makacssággal indulatait. Karmai mélyen hasítják a lélek selymeit. S e rossz tanácsadó, a harag, szülőjére csap vissza. Az elmúlt napok, s fehér éjszakái jártak a fejében.

Később legközelebbi barátaival dolgozott; tanított, gyógyított. Hitével gyakorolt hatalmat, és csodás tetteket hajtott végre. Az est leszálltával is nyugodt maradt és derűs. Imájában az ismeretlen holnaphoz kért erőt; hogy a megbocsáthatatlan cselekedetekben is meglássa a bocsánatra érdemes, felemelkedni vágyó embert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése