2011. 11. 14. Szárnyalás és zuhanás Nagy László
Egy vallomást olvasok. Egy vélt vallomást. Egy férfi vélt vallomását, aki 4000 méter magasságból kiugrott a repülőből, és az ejtőernyő testet tartó rögzítése engedett, vagy elszakadt: „Félelem semmi, csak a teljes visszavonhatatlan kiszolgáltatottság. A süvítés egyre erősebb. Vág. A lelkem is összetörik? ‒ kérdezte ekkor, és életében talán nem először, de minden esetre a legkomolyabban az Úrhoz fordult: Vedd ki belőlem a lelkem, ami a Tiéd, Uram. A föld most már száguldva közeledett...”
Mélységek és magasságok között lebegve telnek mindennapjaink.
A szárnyalás öröm és mosoly, a zuhanás kegyetlen és fáj. Mind a kettőből van részünk bőven. És közben azt bizonygatjuk, hogy élünk, és ide vagy oda tartozunk. Közben jók és kiállhatatlanok vagyunk. És eközben mi lesz a lélekkel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése