2011. november 29., kedd

Szabó Előd: Adventi fényforrás

2011. 11. 29. Adventi fényforrás Szabó Előd

Az amerikai unitárius gondolkodó, Channing a vallásnak három fő oszlopát nevezte meg: ismeret, szeretet, cselekedet.

Az ismeretet a Biblia bölcsességként említi. Élettapasztalatot jelent, nyitott szemeket és nyitott lelket feltételez. Mindennek alapja az ismeret, a tudás, a bölcsesség léte vagy hiánya. Minden cselekedetünk vagy tétlenségünk, minden szavunk vagy hallgatásunk, magatartásunk, viselkedésünk erre alapszik. A bölcs ember az, aki nemcsak megtapasztalt sok mindent életében, hanem levonta a helyes következtetést: az Úr csodálatos, szent hegyén élünk, életünk az Ő ajándéka, s mindaz, ami fontos és értékes Tőle ered.

A szeretet az ismeretből fakad. Ha tudom, hogy az Úr teremtett, életem az Ő ajándéka, lábam alatt az Ő szent földje, fejem fölött szent ege, bennem szent lelke, akkor természetes, hogy szeretettel élek. Természetes, hogy meglátom és értékelem a természet csodáit és tápláló erejét; természetes, hogy megbecsülöm magam és tehetségeimet, mert isteni származásúak; természetes, hogy az isteni származást másokban, mindenkiben meglátom, s mindenkiben értékelem.

Az ismeret és szeretet következménye és külső megnyilvánulása a cselekedet. Az ismeret és a szeretet lelkünk vezetékében folyó láthatatlan áram, erő, a cselekedet pedig olyan, mint a világítótest által az áramból nyert és a világba szórt fényesség.

Advent a világítótesteket igyekszik mozgósítani. A tiéd nem fénylik? Valahol zárlat van a rendszerben? Járjunk adventi utunkon nyitott lélekkel, hogy bölcsességet nyerjünk, szeressük Istent minden teremtményben, s akkor kigyúl a mi életünknek fénye is, s része lesz a betlehemi csillag mellett a nagy karácsonyi világosságnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése