2012. 06. 02. Csinálás Bartha Mária Zsuzsánna
Csinálás függőek vagyunk! Azt díjazzuk, ha valaki sürög-forog, tesz-vesz, jár-kel, egyszóval csinál valamit. Azt már nem taglalom részleteiben, hogy lehet ezt a bizonyos valamit ki-, el-, fel-, megcsinálni, a kedves olvasóra bízom a személyes vonatkoztatásokat.
Ezzel együtt folyton időzavarban vagyunk, ez társadalmi jelenség. Ennyi idő alatt ilyen sok valamit nem is lehet csinálni, de legalább próbálkozzunk, ha már elismerés jár érte. Sokféle ember, sokféle akarata csiszolja a teret és az időt, mert mindent lehet, csak idő és egészség legyen rá.
Egyik legrondább magyar szavunk ez a csinálni. Bennem a kényszerrel kapaszkodott össze: kényszer a munkára, csinálni a sorsunkat. Hiába ébredek fel reggel hatkor, ha nem sikerült idejében elindítani a napot, oda a jókedvemnek.
Szóval ne csináljam. Milyen lenne egyszerűen csak lenni. Természetes ütemében az áramlás részévé válni, amikor nem csinálni kell, csak hagyni az életet folyni.
Áramlás: ez is felgyorsult, ha nem sietsz: lemaradsz. Amikor sikerül felgyorsítani a természetes ritmust, nemcsak az ember, hanem maguk a számítógépek is megbolondulnak. Pörgetni kell a napi életet, hogy meghaladja az ember élményfeldolgozó kapacitását.
Türelmetlenség, gyorsítás, sürgetés nyomása van rajtunk a sok tevéssel.
Lelkészként gyakran találkozom azzal a kifogás-nyafogással, hogy olyan unalmasak az istentiszteletek.(Természetesen soha nem az, ahol én prédikálok… csak úgy általában) Nyilván van benne valami. Valamire felhívja a figyelmemet. Végig ülni egy órát csendben, mikor csak kis szertartás és beszéd történik… szinte lehetetlen. Mint ahogy az is, természetes idejében már nem érdemes végig nézni a fű és fa növését, csakis a gyorsított felvételeken, mert igazából az eredetire nincs idő, akarat, türelem. Szellemi, lelki, gyorsan, sokat csinálással állunk szemben. Mert milyen is nem csinálni, csak lenni.
A mai ember mintha kávén, alkoholon és nyugtatókon élne, főzőműsorokat eszik, exotikus helyszíneken szeretkezik, mások nevelik a gyermekét és a vallástól is az azonnal oldódó megoldást részesíti előnyben. Hol is van az a sokat emlegetett türelem, a vallási is, amikor megvárjuk a fejlődést, mint a fű és fa esetében?
Például itt: örvendek, ha csinálok legalább 3 percet a nyüzsgés helyett a LÉTEZÉSRE.
Csinálás függőek vagyunk! Azt díjazzuk, ha valaki sürög-forog, tesz-vesz, jár-kel, egyszóval csinál valamit. Azt már nem taglalom részleteiben, hogy lehet ezt a bizonyos valamit ki-, el-, fel-, megcsinálni, a kedves olvasóra bízom a személyes vonatkoztatásokat.
Ezzel együtt folyton időzavarban vagyunk, ez társadalmi jelenség. Ennyi idő alatt ilyen sok valamit nem is lehet csinálni, de legalább próbálkozzunk, ha már elismerés jár érte. Sokféle ember, sokféle akarata csiszolja a teret és az időt, mert mindent lehet, csak idő és egészség legyen rá.
Egyik legrondább magyar szavunk ez a csinálni. Bennem a kényszerrel kapaszkodott össze: kényszer a munkára, csinálni a sorsunkat. Hiába ébredek fel reggel hatkor, ha nem sikerült idejében elindítani a napot, oda a jókedvemnek.
Szóval ne csináljam. Milyen lenne egyszerűen csak lenni. Természetes ütemében az áramlás részévé válni, amikor nem csinálni kell, csak hagyni az életet folyni.
Áramlás: ez is felgyorsult, ha nem sietsz: lemaradsz. Amikor sikerül felgyorsítani a természetes ritmust, nemcsak az ember, hanem maguk a számítógépek is megbolondulnak. Pörgetni kell a napi életet, hogy meghaladja az ember élményfeldolgozó kapacitását.
Türelmetlenség, gyorsítás, sürgetés nyomása van rajtunk a sok tevéssel.
Lelkészként gyakran találkozom azzal a kifogás-nyafogással, hogy olyan unalmasak az istentiszteletek.(Természetesen soha nem az, ahol én prédikálok… csak úgy általában) Nyilván van benne valami. Valamire felhívja a figyelmemet. Végig ülni egy órát csendben, mikor csak kis szertartás és beszéd történik… szinte lehetetlen. Mint ahogy az is, természetes idejében már nem érdemes végig nézni a fű és fa növését, csakis a gyorsított felvételeken, mert igazából az eredetire nincs idő, akarat, türelem. Szellemi, lelki, gyorsan, sokat csinálással állunk szemben. Mert milyen is nem csinálni, csak lenni.
A mai ember mintha kávén, alkoholon és nyugtatókon élne, főzőműsorokat eszik, exotikus helyszíneken szeretkezik, mások nevelik a gyermekét és a vallástól is az azonnal oldódó megoldást részesíti előnyben. Hol is van az a sokat emlegetett türelem, a vallási is, amikor megvárjuk a fejlődést, mint a fű és fa esetében?
Például itt: örvendek, ha csinálok legalább 3 percet a nyüzsgés helyett a LÉTEZÉSRE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése