2012. 06. 19. Ne legyen több halasztás Buzogány-Csoma Csilla
Az elmúlt napokban gyakran gondoltam rég nem látott barátokra, ismerősökre, rokonokra és minden nap elmondtam magamnak, hogy majd meglátogatom, majd felhívom, majd írok, majd… majd…
Miközben írok, Koncz Zsuzsa dalának sorai jutnak eszembe: „Rohan az idő, elmúlik az ősz, Évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet, Mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább. … Vissza nem jő ez az idő, és nem pótolhatod sohase már.”
Biztos jobb lenne, ha a „majd”, „majd legközelebb”, „egy napon” szavak helyett azt mondanánk, hogy „most nézem meg”, „most teszem meg”, „most hallgatom meg”, mert minden perc, amit megélünk, különleges.
Megálljt parancsolok magamnak is! Nem akarom elszalasztani a pillanatot, amikor jó barátaim öröme az én örömöm is lehet. Nem akarom elszalasztani a levélírás varázsát, a várakozás izgalmát, az együttlét meghitt perceit, az önfeledt játékot, gyermekeim mosolyát, az esti sétát, a kézfogást, a vidámságot, az összefogást, a cselekvő szeretet erejét, művészetét.
Megtehetem, de akkor holnap, holnapután és azután… visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek ezek a pillanatok. Olyan téglák, amelyből, és amelyre életünk épül és minden egyes téglára szükség van. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.
Az elmúlt napokban gyakran gondoltam rég nem látott barátokra, ismerősökre, rokonokra és minden nap elmondtam magamnak, hogy majd meglátogatom, majd felhívom, majd írok, majd… majd…
Miközben írok, Koncz Zsuzsa dalának sorai jutnak eszembe: „Rohan az idő, elmúlik az ősz, Évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet, Mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább. … Vissza nem jő ez az idő, és nem pótolhatod sohase már.”
Biztos jobb lenne, ha a „majd”, „majd legközelebb”, „egy napon” szavak helyett azt mondanánk, hogy „most nézem meg”, „most teszem meg”, „most hallgatom meg”, mert minden perc, amit megélünk, különleges.
Megálljt parancsolok magamnak is! Nem akarom elszalasztani a pillanatot, amikor jó barátaim öröme az én örömöm is lehet. Nem akarom elszalasztani a levélírás varázsát, a várakozás izgalmát, az együttlét meghitt perceit, az önfeledt játékot, gyermekeim mosolyát, az esti sétát, a kézfogást, a vidámságot, az összefogást, a cselekvő szeretet erejét, művészetét.
Megtehetem, de akkor holnap, holnapután és azután… visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek ezek a pillanatok. Olyan téglák, amelyből, és amelyre életünk épül és minden egyes téglára szükség van. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése