2012. 06. 28. Határok Rácz Norbert
Ki tudja, hogy mikor, és ki tudja, hogy miért – talán a birtoklás vágya, talán az önvédelem, talán a puszta rosszindulat miatt –, valamikor az ember vonalakat kezdett húzni a földön, és azt kezdte mondani, hogy ami a vonalon belül van az övé, és ahhoz senki sem nyúlhat semmilyen körülmények között, mert ha hozzányúl, akkor eltöri a csontját, betöri a fejét, kioltja az életét.
És elnevezte ezeket a vonalakat határoknak, és azt képzelte, hogy ezek majd megvédik attól, hogy kívülről bármi is betörhessen. Később aztán e határokat megszilárdította, s mivel az ember nagyon hisz a múlt önmagában eredő tekintélyében, azt képzelte róluk, hogy csak mert régiek, szentek és sérthetetlenek.
Újabb idő után rádöbbent az ember, hogy nem elég a földön vonalakat húzni, mert ezeken keresztül még nagyon könnyen behatolhat minden, ami kint rekedt, és ami gyűjtőnéven ellenség. Éppen ezért a határokat az elmében kezdte meghúzni, bekerült a tudatba a mi és a ti, és kiderült, hogy ilyenformán a kint levő ellenségnek nagyon nehéz betörni. És elnevezte mindezt normálisnak, védőfalként pedig ideológiát emelt köré, hogy lássa el a vámos és a cenzor szerepét. Így aztán lettek fehérek és feketék, férfiak és nők, fiatalok és öregek, kapitalisták és kommunisták, zsidók és nácik, románok és magyarok.
És azt képzelte, hogy ez jó, bár kezdte látni józanabb pillanataiban, hogy mennyire esetlegesek, esendők, csalfák, buták, kizáróak, leegyszerűsítőek ezek a határok, de nem volt mit tennie, hiszen – amint írtam –, az ember nagyon fontosnak tartja a múltat, a megszokottat.
Én ma büszke és boldog vagyok, mert úgy gondolom, hogy a mai napon az emberi józanság győz egy kicsit a rosszindulat, a hatalomvágy, a birtoklási ösztön, a gonoszság fölött. Büszke és boldog vagyok, hogy azt a határt, amit évtizedekkel ezelőtt – ideológiai alapon – állítottak, azt lebontjuk, s az egységre törekszünk.
Büszke vagyok arra, hogy a mai napon az egyházam megint egy lesz, és bebizonyítja – remélem egyszer és mindenkorra –, hogy csak egy kicsi józanság kell, és a határok rögtön visszakerülnek természetes helyükre, s nincs már Trianon, nincs már felemás helyzet, nincs már rosszindulat, s buta, szélsőséges ideológia, sem hatalomvágy, sem birtoklási ösztön, sem gonoszság, csak közösség van.
És ettől számomra az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyházak újraegyesítő zsinata egy szent és igaz alkalommá válik, aminek megpecsételésére boldogan mondom Istennek a köszönetet.
Ki tudja, hogy mikor, és ki tudja, hogy miért – talán a birtoklás vágya, talán az önvédelem, talán a puszta rosszindulat miatt –, valamikor az ember vonalakat kezdett húzni a földön, és azt kezdte mondani, hogy ami a vonalon belül van az övé, és ahhoz senki sem nyúlhat semmilyen körülmények között, mert ha hozzányúl, akkor eltöri a csontját, betöri a fejét, kioltja az életét.
És elnevezte ezeket a vonalakat határoknak, és azt képzelte, hogy ezek majd megvédik attól, hogy kívülről bármi is betörhessen. Később aztán e határokat megszilárdította, s mivel az ember nagyon hisz a múlt önmagában eredő tekintélyében, azt képzelte róluk, hogy csak mert régiek, szentek és sérthetetlenek.
Újabb idő után rádöbbent az ember, hogy nem elég a földön vonalakat húzni, mert ezeken keresztül még nagyon könnyen behatolhat minden, ami kint rekedt, és ami gyűjtőnéven ellenség. Éppen ezért a határokat az elmében kezdte meghúzni, bekerült a tudatba a mi és a ti, és kiderült, hogy ilyenformán a kint levő ellenségnek nagyon nehéz betörni. És elnevezte mindezt normálisnak, védőfalként pedig ideológiát emelt köré, hogy lássa el a vámos és a cenzor szerepét. Így aztán lettek fehérek és feketék, férfiak és nők, fiatalok és öregek, kapitalisták és kommunisták, zsidók és nácik, románok és magyarok.
És azt képzelte, hogy ez jó, bár kezdte látni józanabb pillanataiban, hogy mennyire esetlegesek, esendők, csalfák, buták, kizáróak, leegyszerűsítőek ezek a határok, de nem volt mit tennie, hiszen – amint írtam –, az ember nagyon fontosnak tartja a múltat, a megszokottat.
Én ma büszke és boldog vagyok, mert úgy gondolom, hogy a mai napon az emberi józanság győz egy kicsit a rosszindulat, a hatalomvágy, a birtoklási ösztön, a gonoszság fölött. Büszke és boldog vagyok, hogy azt a határt, amit évtizedekkel ezelőtt – ideológiai alapon – állítottak, azt lebontjuk, s az egységre törekszünk.
Büszke vagyok arra, hogy a mai napon az egyházam megint egy lesz, és bebizonyítja – remélem egyszer és mindenkorra –, hogy csak egy kicsi józanság kell, és a határok rögtön visszakerülnek természetes helyükre, s nincs már Trianon, nincs már felemás helyzet, nincs már rosszindulat, s buta, szélsőséges ideológia, sem hatalomvágy, sem birtoklási ösztön, sem gonoszság, csak közösség van.
És ettől számomra az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyházak újraegyesítő zsinata egy szent és igaz alkalommá válik, aminek megpecsételésére boldogan mondom Istennek a köszönetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése