2012. október 4., csütörtök

Lőrinczi Lajos: Lendület

2012. 10. 04.     Lendület     Lőrinczi Lajos    

1993. pünkösdjén, első évesen segesvári légátus voltam. Akkor ismertem meg Feri bácsit és Piroska nénit. Csodálattal hallgattam a fehér hajú lelkész ágendáját Segesváron, Fehéregyházán és Sárdon is. Magával ragadott az a pünkösdi lendület, ami belőle áradt, és amivel ünnepet varázsolt.

Másodnapján egyedül mentem Sárdra. Nem volt baj a szószéki szolgálattal, de a harmóniumon elnyikorgatott ünnepi énekek siralmasra sikerültek. A sárdiak azonban nagy szeretettel fogadták, mert itt minden szeretetből volt.

2012. szeptember 23-án, Nagy Ferenc lelkész kitüntetésének ünnepélyén jöttem el újra a sárdi templomba. Feri bácsival azóta sokszor találkoztunk, de ez az alkalom ismét rendkívüli volt. Ő prédikált, a 96 éves lelkész. 79 év lelkészi szolgálat után most is a lendületről beszélt a maga szeretetteljes, pünkösdi lelkületű, magával ragadó módján.

Mintha nem telt volna el közben 19 év! Mintha most is pünkösd volna! Ő pap, én teológus, ő mester, én tanítvány. És én, a sok évtizeddel fiatalabb, magamba szívtam üzenetét: a lendületről, az örök fiatalság szépségéről. Az örök tenni akarásról. A szolgálatról.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt átvétele után Reményikre hivatkozva így szólt: „Mindig azért dolgoztam, hogy legyen még valami. Még most sem tudok megállani. Mennem kell tovább a sírig. Hogy legyen még valami”. Majd azt mondta: „csak évszázadok hagyományát kellett megsimogatnom, éltetnem, célba juttatnom. Most, íme, arannyá változott kezem alatt a lendület, ami nem engem, hanem unitárius népemet tünteti ki.”

A test hanyatlik. De a lélek örök lendületben él. Hogy lehet ezt tőle eltanulni?

Köszönjük, Feri bácsi!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése