2012. 10. 02. A felelősség dicsérete Székely Kinga Réka
Nem én vagyok a hibás, szokták mondani gyermekeim, amikor valami összetörik a konyhában, amikor valami kiömlik a szőnyegre, amikor nem kapunk meg valamit. Szeretném beléjük sulykolni, hogy legyenek felelősségteljesek, vállalják jó és rossz tetteiket, jó és rossz szavaikat.
Több belátásra vágyom. Nem azért, mert ítélkezni akarok, hanem azért, mert végtelenül bosszant a hazugság, a hamis beszéd és az érzéketlenség.
Volt egyszer egy falu. Volt neki iskolája. Volt egyszer egy szülő, akinek sok gyermeke volt, s e sok gyermekéből a legkisebb már nem járt a falubeli iskolába, elment városra. Volt ott egy másik szülő is, akinek egy gyermeke volt. Az az egy ott járt iskolába. Kiürítik a falusi iskolákat, elviszik a faluból a gyermekeket, mondja az egy gyermekes, s úgy beszél az előbbi szülőről, mintha az az ember a világ legrosszabb embere lenne.
Volt egyszer egy közösség. Voltak neki vezetői és képviselői. Csak akkor vagytok igaz tagjai e közösségnek, ha minket követtek, mondták a hatalmas vezetők. Csak nekünk vannak jó tanácsaink, csak mi tudjuk a helyes utat, dicsérték magukat, és a másként gondolkodókat vagy ellenségnek, vagy nem létezőknek tekintették. Úgy beszéltek azokról, akik más utat választottak, mintha azok a világ legrosszabb emberei lennének.
Mint hajdan a kiváló festőművésznek, Picassónak, gyermekeimnek is voltak különböző szín-járatai. Egyszer csak rájuk jött valami és mindennek zöldnek kellett lennie. A játék béka amúgy is zöld volt, de aztán a szürke egérnek és elefántnak, a csíkos zebrának, a sárga oroszlánnak és a hófehér jegesmedvének is zöldnek kellett lennie.
Szeretem a tágas horizontot, mert ott a kilátás nem a másik ember hibájától kezdődik, hanem az én hibám, tévedésem is benne van. Szeretem a különböző színeket, mert segítségükkel érzékelni és érzékeltetni tudom a teremtett világ sokszínűségét, az élet megannyi lehetőségét.
Nem én vagyok a hibás, szokták mondani gyermekeim, amikor valami összetörik a konyhában, amikor valami kiömlik a szőnyegre, amikor nem kapunk meg valamit. Szeretném beléjük sulykolni, hogy legyenek felelősségteljesek, vállalják jó és rossz tetteiket, jó és rossz szavaikat.
Több belátásra vágyom. Nem azért, mert ítélkezni akarok, hanem azért, mert végtelenül bosszant a hazugság, a hamis beszéd és az érzéketlenség.
Volt egyszer egy falu. Volt neki iskolája. Volt egyszer egy szülő, akinek sok gyermeke volt, s e sok gyermekéből a legkisebb már nem járt a falubeli iskolába, elment városra. Volt ott egy másik szülő is, akinek egy gyermeke volt. Az az egy ott járt iskolába. Kiürítik a falusi iskolákat, elviszik a faluból a gyermekeket, mondja az egy gyermekes, s úgy beszél az előbbi szülőről, mintha az az ember a világ legrosszabb embere lenne.
Volt egyszer egy közösség. Voltak neki vezetői és képviselői. Csak akkor vagytok igaz tagjai e közösségnek, ha minket követtek, mondták a hatalmas vezetők. Csak nekünk vannak jó tanácsaink, csak mi tudjuk a helyes utat, dicsérték magukat, és a másként gondolkodókat vagy ellenségnek, vagy nem létezőknek tekintették. Úgy beszéltek azokról, akik más utat választottak, mintha azok a világ legrosszabb emberei lennének.
Mint hajdan a kiváló festőművésznek, Picassónak, gyermekeimnek is voltak különböző szín-járatai. Egyszer csak rájuk jött valami és mindennek zöldnek kellett lennie. A játék béka amúgy is zöld volt, de aztán a szürke egérnek és elefántnak, a csíkos zebrának, a sárga oroszlánnak és a hófehér jegesmedvének is zöldnek kellett lennie.
Szeretem a tágas horizontot, mert ott a kilátás nem a másik ember hibájától kezdődik, hanem az én hibám, tévedésem is benne van. Szeretem a különböző színeket, mert segítségükkel érzékelni és érzékeltetni tudom a teremtett világ sokszínűségét, az élet megannyi lehetőségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése