Dr. Ádám Attila L.: Kr.u. 33. április 3., péntek

2013. 04. 01.	Kr.u. 33. április 3., péntek	Dr. Ádám Attila L.
„Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” (Lk  13,32-33) Talán hátborzongató beleképzelni magunkat az 1980 évvel ezelőtti jeruzsálemi utolsó hét (nap) eseményeibe (Kr. u. 33. március 29.-április 05.). A vasárnapi bevonulástól a kereszthalálig és azon túl. Hátborzongató, de felemelő azért is, mert az időpont párhuzama is kísért: akkor is korán volt a húsvét. Talán szinte ugyanazon a napon, Kr. u. 33. április 3-án, holdtöltekor, mint az idén (1). Néha úgy érzem, elveszünk a részletekben, feltételezett jelentések, értelmezések, időrendek, ellentmondások és cáfolatok útvesztőjében. Igazából húsvétkor elsősorban nem is a tények, dogmák, dátumok és elméletek a fontosak. Vagyis lehet, hogy csak én áltatom magam azzal, hogy egyszer talán végérvényesen megértem, hogy mi is történt azon a héten Jeruzsálemben.  De a lényeg talán mégsem ez. Mert közben elvész ennek a hétnek az igazi üzenete, máig ható példázata, pedig ez a hét a világtörténelem egyik legfontosabb hete volt. Ez a hét egy ember pszichológiailag és politikailag szükségszerűnek (2) tűnő végzete ellenére vagy éppen ezért a mában nem szólhat másról, mint az erőszakmentes szeretet hitének ígéretéről. Nem beteljesüléséről, csak ígéretéről. Ez az Evangélium számomra. De a szeretet sem abszolút (3). A szeretet is lehet önző, zsaroló, ön- és másokat korlátozó. Tudom, lehet ezt is teológiailag, spirituálisan, történelmileg, ezoterikusan (4) és még ki tudja, hány féle módon szemlélni, értelmezni. Mégsem ez a lényeg, illetve mindez összességében, számomra alig  szétválasztható módon jelenti az egészet.  A lényeg maga az ember, többszörösen is. Nem csak egy ember, Jézus élettörténete, szenvedése, hite, tanítása, példája fontos, de leginkább az ő életére adott saját egyéni és közösségi válaszunk. Sokszor adott és még sokszor adandó válaszunk. A közösségi válasz napjainkban fontosabb kihívás, mint korábban bármikor. Mert bár voltak egyéni próbálkozások, voltak közös próbálkozásaink, talán nem a naivitás mondatja velem, hitem szerint az igazi válasz még késik, 1980 éve késik. Az idén húsvétkor nem lesz holdfogyatkozás, mint talán volt Kr. u. 33-ban, Jézus halálakor (1). De  Isten üzenete újra  a miénk lehet, ha ezt mi is így akarjuk. Könyvészet 1) Jézus halála előtt, péntek délben az Evangéliumok egybehangzó híre szerint nagy sötétség támadt. Lehet, hogy ezt nem a nappalra, hanem éjszakára kell értenünk? Ha valóban holdfogyatkozásról van csak szó, jobb értelmezést nehéz találni. A zsidó Húsvétot (pészah) minden évben, bonyolult asztronómiai számítások függvényében, változó dátummal, holdtöltekor tartották.  Ezekben az években csak Kr. u. 30-ban és 33-ban  esett  péntekre a Húsvét (4). Kr. u. 33. április 3-án viszont a holdtöltekor holdfogyatkozás is volt Jeruzsálemben (4), ami indokolttá tenné a teliholdkor szokatlan, de nem nappali, hanem éjszakai „sötétséget”.   Az Apostolok Cselekedetei idézi is az ószövetségi Joel próféta látomását : „A Nap elsötétül, a Hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja,”  (ApCsel 2,20) „A nap elsötétülése”  a holdfogyatkozással  nehezen értelmezhető. A hold vérré változása viszont a holdfogyatkozásra utalhat. A teljes holdfogyatkozás során a Hold teljesen a Föld árnyékába kerül. Ilyenkor azonban mégsem sötétedik el teljesen a holdkorong, hanem fénye narancsvörösre változik amiatt, hogy a földi légkörön szóródó fény halvány derengést teremt a teljes sötétség helyett. Ha ez így van, akkor a kivégzés dátumaként valóban csak Kr. u. 33. év Húsvétja jöhet számításba (4). 2) A „politikai szükségszerűség” magyarázatot kíván. Kaifás számára már Jézus jeruzsálemi bevonulása előtt, Lázár betániai feltámasztása után több okból nyilvánvalóvá vált, hogy „….jobb, ha egy ember (Jézus) hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” (Jn  11, 50). Mielőtt a főpapot  és a Szanhedrint pozitív színben láttatnánk, fontos jelezni, hogy Lázár feltámasztása tudatos (?) teológiai és egyben  politikai támadás is volt Jézus részéről. Jól jelzi ezt, hogy még a „koronatanu” a feltámasztott Lázár megölése is szóba kerülhetett: „Erre a főpapok  elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta  sok zsidó  elment oda, és hitt Jézusban.” (Jn 12,11). A szadduceusok ugyanis nem hittek a feltámadásban (4), mint Josephus Flaviusztól tudjuk („…a lélek a testtel együtt elpusztul.” A zsidó háború II. 8,13.) A hatalmi-politikai-gazdasági ellentéteken túlmenően a szadduceus-farizeus ellentét fő oka éppen ez volt. Ha Kaifás szadduceus volt és jó okkal feltételezhetően az volt (4), Jézus „támadása” , azaz Lázár feltámadása, Kaifást főpapi személyében, politikailag és teológiailag is érintette.  Róma ellenében-mellett Kaifás saját hatalma  és a zsidó Templom léte kényes hatalmi egyensúlyon nyugodott. A főpapi hivatal csak látszólagosan volt egyházi poszt, valójában Pontius Pilátustól kapott  politikai kinevezés volt. A nép és Temploma „megmentése” és saját hatalmának védelme így  egy és ugyanazt jelentette Kaifás számára. Később, Kaifás rokona, vejének fia, a szintén szadduceus Anan főpap Kr.u. 62-ben  Jézus testvérének, Jakabnak a haláláért volt felelős. 3) Az erkölcsi kategóriák abszolutizálásának veszélyeire nemrég hívta fel a figyelmet Éltető Lajos az Unitpap hasábjain. 4) http//:www.nickpage.co.uk Bizonyos szempontból gondolatébresztő könyve magyarul is olvasható:  Page N.: A leghosszabb hét. Kelly Kft., Bp., 2009., pp. 1-68.