Szabó Adél: Dresszkód

2013. 04. 25.	Dresszkód	Szabó Adél
Azt mondják a szem a lélek tükre. Azt mondják, nem a ruha teszi az embert. De ahogy a szemek, a tekintetek árulkodnak, beszélnek haragról, gyűlöletről, lenézésről, megvetésről, úgy az öltözeted is mindent elmond, elfecseg. Még szerencse, hogy egy öltöny, amiben házasodott apád, kibír még húsz esztendőt. A nagykabátja is, ha naftalinba teszed nyaranta, akár egy életet. A cipőre nagyon kell vigyáznod, mert ha kitaposod, jobbra vagy balra véged van…, s ha mégis vásottnak érzed magad félszázados viseletedben, gondolj csak arra: nem a ruha teszi az embert, aki megalázza magát, felmagasztaltatik. És nevess nyomorúságodon. Neked nem futja évente egy új „salapétára”. S ha mégis a tavalyi divatot akarod követni, turkálj mások megunt, vásott, kitaposott, ruhái, cipői között. Elégedetlenségedet úgy is tudja az Úr, mielőtt még kimondanád. Fizetésed feléből „vadonatúj „kollekciót” szerezhetsz be.  S ha gyermeked van, neki is tanítsd meg ezt a nemes egyszerűséget. Nekünk jó a más megunt kacatja. Mond el neki burkoltan, hogy savanyú a szőlő kisfiam.  És este, mikor lefekszel, gondold végig, hogy a holnapi napon, hogyan tudnál félretenni egy keveset egy új játékra, egy könyvre, egy kirándulásra, a tizenöt éve jól megérdemelt öltönyödre, bőr cipődre, ingedre, nyakkendődre. Aztán gondolkodj tovább, és valamikor hajnalban, amikor még mindig ezen töprengsz, végy be egy altatót, és aludj el békésen. Nyugdíjas korodra sikerülni fog. Gondolkodj pozitívan.  Eljön az idő, amikor egy szál új öltönyben, vadonatúj bőrcipőben sétálhatsz majd… De addig is imádkozz. A jó Isten vezéreljen olyan társat melléd, aki eltart a nemes, önfeláldozó életed közepette. Építs, jobbíts, tégy, segíts, légy jól kifele. S ha bajod van, old meg magad. Emeld poharad egy pillanatra azokra, akiknek jól megy látszólag. De sose kívánd az ők életét.