2013. április 18., csütörtök

Farkas Dénes: Napszám

2013. 04. 18. Napszám Farkas Dénes
Valamikor azzal próbáltak rávenni az iskolába járásra,h ogy ha nem tanulok, akkor napszámos leszek. Ezt nem kell szégyelleni – gondoltam én, hiszen sokan járnak napszámba. Nagyapám rendszeresen fogadott malomfalvi lányokat lent nyőni, akik ugyancsak napszámba jöttek. Egy heti munka után Apó elővette a nagy lapos bugyellárisát s szépen kifizette a lányokat, kik megelégedetten hazasétáltak Nyikómalomfalvára.
A kinyőtt lent elterítve szárították, majd kévékbe szedték s szekerekkel beszállították a keresztúri lengyárba, hol Pasca ortodox tiszteletes osztályozta, s a len árából engem és testvéremet iskolába járattak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ortodox pap másodállásban dolgozott a len gyárnak. Nem lett volna, miből taníttassa a gyermekeit. Cristina-val, Toni-val együtt jártam iskolába, nem is lehetett észrevenni, hogy nem magyarok. Érdekes, hogy abban az időben ez nekünk nem is volt kérdés!
Visszatérve a napszámos munkára, én ebben az időben még nem láttam azt, hogy mi az összefüggés az iskola − tanulás −és a napszámosság között. Sokszor hallottam, hogy ha nem tanulsz,akkor napszámos leszel! Na és ? − gondoltam magamban!
Székelyföldön divat volt − nevelési szándékkal − a gyermeket riogatni. Csak néhányat említsek:
A templomban, ha nem vagy csendben, akkor a pap kivágja a nyelved,vagy a nagy könyvével meghajít. Ne menj közel a kúthoz, mert a béka beléhúz, ne edd meg az éretlen gyümölcsöt, mert béka lesz a hasadban. Ha nem viseled jól magad, akkor jön a zsákos ember s elvisz. Sorolhatnám tovább, hogy a falumban milyen rémisztő dolgok kilátásba helyezésével ment a nevelés. Az, hogy ha valakinek valamijéhez hozzányúlunk az ő tudta nélkül, akkor, ha megtudja: kiherél stb, hogy ne menjek el a rézfaszúbagolyig, mely ha megfog, akkor megreszel !...És így tovább.
A falusi bölcselet más formáival is találkoztam, melyek a napszámossá válásom körülményeit befolyásolták. Íme: óvakodjál a fanyelű szerszámoktól (ásó, lapát, kapa, fejsze stb.),mert ezek használatával az ember csak púposodik!Ezek pedig a napszámosok eszközei.
Kipróbáltam s a mai is veszek kezembe ilyen eszközt, de arra rájöttem, hogy azért jó, hogy nem a napszámos szakmát választottam a szó fanyeles értelmében.
Ha nem tévedek Szabó Dezső után a tanítót, a papot a nemzet napszámosaként szokták emlegetni.
Fanyelű eszköz nem tett tönkre, sőt jó hogy valamicskét taníttattak, de most visszagondolva a megtett életre, mégis úgy értékelem, hogy az napszámban telt el. Várom a nagy lapos bugyellárist s utána elballagok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése