Benedek Enikő: Névnapi köszöntő

2013. 09. 15.	Névnapi köszöntő	Benedek Enikő
Hah! Szeptember 15-e, amikor az unitárius falinaptár is a névnapomat mutatja. Hah! Pontosan ma reggel vagyok a 3 percbe beosztva. Így micsoda lehetőségem van arra, hogy korán reggel felköszöntsem magam. S teszem ezt én, a nevem büszke viselője, a valamikori ünő - mára már szarvastehén - abban a reményben, hogy senkit sem fogok ezzel a meggondolatlan cselekedetemmel megbotránkoztatni. Amint tudjuk, mai világunkban is már annyi badarságot elkövettek az emberek. És milyen emberek? Például a nagy, fontos és befolyásos emberek. Én egyikük közé sem tartozom. Máskülönben a nevemet édesapám adta, kinek az volt minden álma, hogy ne lehessen más nyelvre lefordítani. Nem is próbálta meg senki, s ha a kiejtéssel voltak is némi gondjai az illetőnek, úgy repült a –kő, a kicsinyítő képző, akárcsak a kő. Feltehetőleg Vörösmarty Mihály költőnk alkotta a nevet az ősi Enéh, Enech (a csodaszarvas mondájában Hunor és Magor édesanyja volt) török eredetű régi magyar személynévből, melyet becézni is lehet: Eni, Enci, Encike, Encsi, Ena. (Nálam azért ne próbálkozzatok!) Én szeretem a nevem. Vezetéknevemmel, melyet nem változtattam: még jobban szeretem. Személynevem elemzését a világhálón olvasgatva, próbálom magam beilleszteni a sorok közé, mögé, mellé, alá, fölé… s rájöttem, hogy végső soron nem lógok ki sehonnan. Így hát: Isten éltessen Enikő! Isten éltesse az Enikőket, Tündéket, Debórákat!