Sigmond Júlia: Mindennapi betűinket...

2013. 09. 05.	Mindennapi betűinket...	Sigmond Júlia
Írni. Olvasni. Istenem! Be gyönyörű dolog! Sohasem felejtem el az első napot az iskolában, amikor Gizella néni, a tordai református elemi iskola piros téglaépületének egyik földszinti osztálya ajtajában, mosolyogva fogadta az első osztály új tanulóit. Akkor még palatáblán tanultuk írni a betűket és a számokat. Ma is úgy írom a nagy G betűt, ahogy Gizella nénitől tanultam. Csak mi, élemedett  „szépkorúak” tudjuk igazán, hogy mekkorát változott a világ az elmúlt évszázadban. Hiszen még a meséskönyvekben sem olvastunk számítógépről vagy televízióról. Emlékszem, Édesapám még telepes rádión hallgatta – nagy érdeklődéssel – a híreket. Abban az időben másképpen értékelték a könyvet is. Egy-egy jó könyv kézről kézre járt. Sok lakásban nem a perzsaszőnyegek, a kristályvázák, a festmények vagy az ékszerek, hanem a könyvek voltak a lakás legnagyobb becsben tartott díszei. Szüleim, lefekvés után az ágyban, minden este olvastak. Óriási szerencsémnek tartom, hogy őket látva, mi, gyermekek is megszoktuk a mindennapi olvasást. Elképzelni se tudnám az életem könyv nélkül. Nagyon szeretném megtanítani a gyermekeket, de azokat a felnőtteket is, akik televízió nélkül nem tudják elképzelni az életet, hogy próbáljanak rászokni az olvasásra. Egyszer csak rájönnének arra, hogy nincs ennél nagyobb gyönyörűség. Egy régi Reményik-vers jut eszembe, melyben a költő édesanyja szavait idézi. „Te így imádkozol: A mi mindennapi rózsáinkat Add meg nekünk ma. Add, hogy a kenyér mellett rózsa is legyen, S add Istenem, hogy békében megéljünk Több rózsán és kevesebb kenyeren.” Én meg  „betűimádóként” arra kérem a Fennvalót, hogy a mi mindennapi betűinket adja meg nekünk!