Szabó Adél: Hozsánna

2012. 03. 31. Hozsánna Szabó Adél

Miénk a hozsánna diadala, és miénk a feszítsd meg gyötrelme is, de Tiéd a végső akarat.

Boldog a te gyermeked Isten, amikor a dicsőség koronájától megszédülten áll a tükör előtt és gyáva, amikor elhalkul a hozsánna, amikor a gyalázat, töviskoszorúja szorítja fejét. Te tudod, hogy szeretnénk, ha életünk állandó hozsánna lehetne, mert szeretjük a magunk ünneplést, de kevésbé a feszítsd meg-et, ha rólunk van szó. Ilyenkor menekülni szeretnénk, alkudozni, lefizetni, kiváltani, de vannak pillanatok, amikor ez lehetetlen, mert Te más mértékkel mérsz.

Segíts, hogy életünk mélypontjait méltósággal el tudjuk hordozni. Ha kell a szégyent, lehajtott fejjel. A megvetést, ha kell, alázattal. Ments meg a könnyebbik úttól, hol ezüstök csörrennek. Ments meg az árulástól, júdáscsóktól, a megalkuvástól, a testvér bemocskolásától, a mulandó tisztaság, a dics reményében.

Segíts alázattal állni az emberek elé, hozsánna idején, tudva, hogy hozsánna és feszíts meg percek töredékének különbsége csupán.

Adj erőt a hozsánna zuhatagában és eddz meg a kudarcok idejére, Isten. És bármit hozzon a holnap, ne hagyj magunkra. A te akaratod legyen meg a mi életünkben, aki kezedben tartod a mi törékeny emberi hozsánnánkat, de vállunkra nehezedő keresztjeinket is. Ámen.

Fülöp Dezső Alpár: Ünnep felé

2012. 03. 30. Ünnep felé Fülöp Dezső Alpár

A hideg tél után végre megérkezett a tavasz. Öröm nézni, látni és észrevenni, ahogy a tavasz bontogatja rügyeit. A levegő vibrál, madárcsicsergés hallatszik, szinte érezhető, majdnem látható ahogy a fákban elindul a nedv fölfelé, selymesedik a fű a talpunk alatt. Mindenben az élet tapasztalható, az élni akarás. Jóleső érzés az embernek ebben a világban létezni, ezt az erőt magunkba lélegezni. A tavasz ezen erejében az élet öröksége felismerhető, s az Istenben hívő ember lelkében mindez az örök gondviselés bizonyítékává válik. Ekkor már nem rutinosan metsszük a fákat, túrjuk a földet, hanem műveljük az Istentől kapottat, szépítjük, gondozzuk az általa teremtettet.

Csakhogy a húsvétok örökélet-megtapasztalásait általában megelőzik a nagypénteki szenvedések. A 22. zsoltár jut eszünkbe sokszor, amikor az ember tehetetlen féregnek érzi magát, vagy megkörnyékezik ellenségei... Ebben az állapotban megtalálni az egyetlen – még létező – segítséget, s Istenhez imádkozni: valóban azt jelenti, hogy emberként meghajtjuk fejünket az alázat jegyében. De ha az ima erőt ad, akkor a mi állapotunk is sokat javulhat. S e javulásban felismerjük újra Isten szeretetét.

Két külön „világ”: természet és ember, s mégis ugyanaz a folyamat megy végbe mindkettőben. Avagy a téli hó és jég és hideg rideg világában nem-e úgy érezheti magát a természet, mint a 22. zsoltár embere? Vagy fordítva a nyomorúságos ember nem láthatja-e, hogy minden tél után felmosolyog a Nap?

Bartha Mária Zsuzsánna: Fényszennyezés

2012. 03. 29. Fényszennyezés Bartha Mária Zsuzsánna

Megdöbbenéssel olvasom, hogy védetté válik a csillagos égbolt látványa tiszta időben. Mert a mesterségesen előállított fénnyel is lehet szennyezni környezetünket. Ez megzavarja az élővilágot, beleértve az embert is.

Ha valami, akkor a fény fogalma egyértelmüen pozitív a vallásos szótárban. Mind a fény felé törekszünk és kerüljük a sötétséget. „A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?” – ezt tanítja Jézus. A tisztasághoz a világosságot, a gonoszsághoz a sötétséget társítja – nyilván lelki értelemben. Talán lelki szegényedésünk az oka, de fizikai síkra hozzuk a fényt, és éppen ezzel szennyezünk.

Mintha nem is akarnánk a természet törvényei szerinti megnyugvásban, pihenésben – ha úgy tetszik sötétségben – részt venni. Inkább világításba borítunk mindent, eget és földet, hogy az a belső világosság helyett is működjön. De sajnos így nem az igazi, csak szennyez és zavar, mint az örökös neonfény a cellában a rabokat.

Böjt idején magunkhoz kell ölelnünk a sötétséget, a gyengeségeinket, a megkísértéseinket is. A sötétben megnyugszunk, kipihenjük magunkat, lelkünk és testünk is felkészül a nappalra. A lélekben születő fény engedi meglátni tiszta időben a csillagos eget.

Andorkó Attila: Döntéseink

2012. 03. 28. Döntéseink Andorkó Attila

Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy betegségeink egyik leggyakoribb forrása a stressz. Az elmélet megalapozója Selye János osztrák-magyar származású orvos és vegyész volt, akinek 1936-ban jelent meg első publikációja a stresszről. Magyarul leginkább úgy lehetne leírni, mint: folyamatos feszültség vagy tartós idegesség.

Az emberi test című kiállítás utolsó termében egy ismertető lapon azt olvashatjuk, hogy betegségeink 90 százalékáért ez az úgynevezett urbanizációs betegség a felelős. Magyar nyelvünk szépen megfogalmazza ezt, mert sokszor mondjuk, hogy ezt vagy azt nem tudunk lenyelni, megemészteni stb. Ez gyakran torok, hangszál vagy akár gyomorfekélyhez is vezethet. Gyökössy Endre írja: „Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és tarts ki hűségesen mellette! Például: Elveszíted az állásod. Följelentenek valamiért. Megcsal a párod. Stb. Gondolj rá minél gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! Ezt fűszerezd meg a napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város (akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi lehet egy légköbméterben? Tegnap a főnöködnek mondtál valamit, s az biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az eredményben: idegösszeomlás.” (Akarsz-e meggyógyulni, Szent Gellért kiadó és nyomda, 1959)

Ha ezt a „tanácsot” követjük, szinte biztos, hogy előbb-utóbb valamely szervünk jelez, hogy valami nincs rendben, s akkor ránk tör(het) a depresszió, ami egy másik népbetegség, egy másik történet.

Döntéseink egész sorát éljük meg minden nap. Tőlünk függ, hogy mennyire engedünk teret a fojtogató, rohanó, idegösszeomláshoz vezető feszültségnek.

Mindenki a saját, a maga útját járja. Vannak, akik még csak most indulnak, míg mások talán túl hamar a végére értek vagy érnek. Bárhogy is formáljuk életünk ösvényeit, tény, hogy az út, amelyen járunk, a döntések, amelyeket hozunk, megmondják, kik vagyunk, milyenek vagyunk. A döntéseink az életünk építőkockái. Alakítják a múltat, a jelent és a jövőt. Az összes hibánk, téves döntésünk ellenére minden nap új választási lehetőségek egész hadát tárja elénk. Tőlünk függ, hogy mennyire pozitívan vagy negatívan fogjuk fel életünket, az adott helyzetünket, s hogy mennyit teszünk annak érdekében, hogy ez jó vagy még jobb irányba tudjon változni.

Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy betegségeink egyik leggyakoribb forrása a stressz. Az elmélet megalapozója Selye János osztrák-magyar származású orvos és vegyész volt, akinek 1936-ban jelent meg első publikációja a stresszről. Magyarul leginkább úgy lehetne leírni, mint: folyamatos feszültség vagy tartós idegesség.

Az emberi test című kiállítás utolsó termében egy ismertető lapon azt olvashatjuk, hogy betegségeink 90 százalékáért ez az úgynevezett urbanizációs betegség a felelős. Magyar nyelvünk szépen megfogalmazza ezt, mert sokszor mondjuk, hogy ezt vagy azt nem tudunk lenyelni, megemészteni stb. Ez gyakran torok, hangszál vagy akár gyomorfekélyhez is vezethet. Gyökössy Endre írja: „Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és tarts ki hűségesen mellette! Például: Elveszíted az állásod. Följelentenek valamiért. Megcsal a párod. Stb. Gondolj rá minél gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! Ezt fűszerezd meg a napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város (akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi lehet egy légköbméterben? Tegnap a főnöködnek mondtál valamit, s az biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az eredményben: idegösszeomlás.” (Akarsz-e meggyógyulni, Szent Gellért kiadó és nyomda, 1959)

Ha ezt a „tanácsot” követjük, szinte biztos, hogy előbb-utóbb valamely szervünk jelez, hogy valami nincs rendben, s akkor ránk tör(het) a depresszió, ami egy másik népbetegség, egy másik történet.

Döntéseink egész sorát éljük meg minden nap. Tőlünk függ, hogy mennyire engedünk teret a fojtogató, rohanó, idegösszeomláshoz vezető feszültségnek.

Mindenki a saját, a maga útját járja. Vannak, akik még csak most indulnak, míg mások talán túl hamar a végére értek vagy érnek. Bárhogy is formáljuk életünk ösvényeit, tény, hogy az út, amelyen járunk, a döntések, amelyeket hozunk, megmondják, kik vagyunk, milyenek vagyunk. A döntéseink az életünk építőkockái. Alakítják a múltat, a jelent és a jövőt. Az összes hibánk, téves döntésünk ellenére minden nap új választási lehetőségek egész hadát tárja elénk. Tőlünk függ, hogy mennyire pozitívan vagy negatívan fogjuk fel életünket, az adott helyzetünket, s hogy mennyit teszünk annak érdekében, hogy ez jó vagy még jobb irányba tudjon változni.

Sipos Mónika Rebeka: Szépséges törvények

2012. 03. 27. Szépséges törvények Sipos Mónika Rebeka

A Fitos-hegy lábánál lassan ébredezik a tavasz. Sürgettem volna, ha lehet, hogy a napsugár erősödő melegével egyszerre tűnjön el a fehér, vastag hótakaró. Pedig az is szép volt, nyugtázom magamban. Aztán lassan még egyszer elismétlem gondolatban: mindennek megvan a maga ideje. Már nem csak a fehér színt látom, ami kezd részeire bomlani. A színek kezdenek életre kelni és gyönyörködtetni. Milyen jó volna a szépséget mindig meglátni! És a szépet mindig szépnek látni!

A madáretető már magányosan ringatózik a tornácon, pedig nemrég még túlélő eleséggel volt megrakva, s a diófáról bátran szállt alá seregestől a veréb, a cinke, a csuk, a szajkó, a harkály. Most már visszatért „vándortársaikkal” vannak elfoglalva, hajnaltól késő estig vidám dallal kedveskednek egymásnak és nekünk.

Talán nekik is köszönhető, hogy a természet érzékeny folyamataiba egy kicsit jobban be tudtam kukkantani, nemcsak szemmel, hanem szívvel is. S ahogy a tornácon élvezem a napsugár simogatását, és várom a tavasz mámorát, úgy várom, hogy a déli nap melege, a tavasz illata „próbarepülésre” hívja az oly sokat kaptárban kuksoló, dolgos méheket is. De várhatom… A szomorú valóság az, hogy már csak találgatni tudom, hogy a színeiben oly szép pompázatos zöld vagy piros harkály volt-e a gyilkos ellenség, vagy mindkettő?

A természetnek megvan a maga törvénye, amibe jó, ha csak bekukkantani tudunk. A túlélésnek is megvan a maga törvénye. A méheknek a harkály, a harkálynak a karvaly, a karvalynak a héja az ellensége. S az embernek az ember. Nekünk is megvannak a törvényeink, a szokásaink, a túlélési ösztöneink. Az emberiség tavasza, a mi újjászületésünk abban rejlik, ha a mindennapok harcában nem ellenségként, vetélytársként, hanem embertársként tekintünk egymásra, s így próbáljuk széppé varázsolni Istentől kapott földi életünket. Ehhez azonban szükséges, hogy ne csak szemünkkel, hanem szívünkkel is lássunk!

Moldován-Szeredai Noémi: Az özvegy

2012. 03. 26. Az özvegy Moldován-Szeredai Noémi

Az özvegy belenézett a gyertya lángjába, majd folytatta:

„Reggel előkészítem a reggelit, megterítek neki is, s leülök reggelizni. Nagyon szerette a napnak ezt a részét. Ekkor beszéltük át a napi programot, terveztünk, s a kivitelezés hogyanját döntöttük el. Most gyertyát gyújtok, s olyan mintha ő is itt lenne. Imádkozom, sírok, de próbálom fájdalmamat határok közé szorítani. Nem szeretném, hogy ne legyen nyugta tőlem, hogy visszarángassam lelkét gyászommal és kétségbeesésemmel. Mert borzasztóan fáj ez a hirtelen halál és mélységesen kétségbe ejt. Visszagondolok a hosszú évtizedekre, milyen biztonságot adott nekem és a családnak, a nehéz időkben is tudtuk, hogy a családon belül biztonság és békesség van. Csodálatra méltó, ahogy az emberekkel bánni tudott. Ahogy meghallgatta, szinte kibeszéltette őket, mindenki nyugodtan elmondta, ami a szívét nyomta, s ő mindenkit meghallgatott és mosolyogva felvidított. Összetartotta a nagy családot is, de a falustársakat és elszármazottakat is.

Nagyon örvendek, hogy el tudtam búcsúzni tőlle. Mielőtt jöttek, voltak részvétet nyilvánítani, egy kis időre csak mi voltunk, a család és akkor hangos szóval elbúcsúztam, elmondtam neki mindent és megköszöntem neki mindent, amit tőle kaptunk: én, a gyermekeink és az unokák. Együtt imádkoztunk. Ez nagyon megnyugtat. S az, is, hogy a temetőbe kimenve, megfogjuk egymás kezét és úgy tudunk imádkozunk. Jó, hogy tudunk beszélni erről a fájdalomról és gyászról, ezáltal még erősebb lesz közöttünk –gyermekeimmel, unokáimmal, menyeimmel és vejemmel – a kapocs.

Sokat gondolkodom, s akármennyire is fáj, hogy ő távozott hamarabb, nem akartam volna, hogy fordítva történjen. Nagyon fájt volna és sajnáltam volna őt, ha ő marad egyedül a gyásszal és ezzel a mérhetetlen fájdalommal.

De érzem, ahogy Isten ereje segít és vigyáz rám.”

Nagy László: Tedd le terhedet

2012. 03. 25. Tedd le terhedet Nagy László

Múltunk, emlékeink, mint nyáron az árnyék, kísérnek. Hiába erőlteted, tőlük szabadulni nagyon nehéz, vagy épp lehetetlen. Akkor jönnek elő, jelennek meg, amikor nem is gondolnánk, és meghatározzák napjainkat. Egy-egy kedves emlék mosolyt, derűt fakaszt, a fájdalmas meg keserű könnyeket.

Befolyásolhatjuk-e emlékeink megjelenését, hogy csak a szépek jelenjenek meg? Azt gondolom, hogy nem. Környezetünk valós, rideg világa tesz annak érdekében, hogy kevesebb legyen a mosoly és több a fájdalom. És mégis: a fájdalmas emlékektől szabadulni kell. Cipelni, keresztként hordozni a bántást és csalódást, a rossz szándékú megjegyzéseket és minősítéseket nem érdemes. Jó példa erre a következő történet.

Két zen szerzetes, Tanzan és Ekidu olyan úton lépdeltek, amely a heves esőzés hatására rendkívül sárossá vált. Egy falu közelében találkoztak egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni, ám a sár olyan mély volt, hogy az tönkretette volna selyem kimonóját. Tanzan azonnal a karjaiba kapta a hölgyet, és átvitte az út másik oldalára.

A szerzetesek csendben folytatták útjukat. Öt órával később, amint közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekidu nem tudta tovább visszatartani magát, és kifakadt:

- Miért cipelted át azt a lányt az úton? Nekünk szerzeteseknek nem szabad ilyesmit tennünk.

- A lányt én már több órája letettem – felelte Tanzan. Te még mindig cipeled? (Eckhart Tolle)

Épp ennyire könnyű lenne?

Bíró Attila: A múlt mindig megszépül?

2012. 03. 24. A múlt mindig megszépül? Bíró Attila

A bibliai Mózes negyvenévnyi pusztai vándorlása során, vélhetőleg gyakran találkozott népe részéről olyan kérdésekkel és problémákkal, melyek bizony nem csak elgondolkoztatták, hanem kétségbe ejtették és elbátortalanították, sőt, nem egyszer emiatt megkérdőjelezte saját prófétaságának hitelességét is. A pusztai körülmények, az otthontalanság, a folyton úton levés, az ismeretlen vidékek bizonytalansága miatt a nép, Izrael többször zúgolódik, elégedetlenkedik és háborog Mózes ellen, és siránkozik az Úrnak. A 4Móz 11 fejezetben is egy ehhez hasonló jelenet van megörökítve, amikor nemcsak zúgolódik és siránkozik, hanem egyenesen visszakívánkozik Egyiptomba!!! A megnevezett helyen épp az a gond, hogy a nép a mannát megunva ismét húst követel magának. „Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.”

Mi kellett történjék ahhoz, hogy a nép, vagy egyáltalán bárki visszakívánkozzon a nyomorúságba, az elnyomottságba? Milyen körülmény alakulhatott ki, amelyből az ember a fogságba és a megaláztatásba kívánkozik? Hogyan lehet eljutni addig, amikor már a lehető legrosszabb életre áhítozik valaki?

Hála legyen a jó Istennek, hogy én rövid ideig, alig gyermekként éltem meg a múlt rendszer kegyetlen időszakát! DE, mind a mai napig nem tudom megérteni azokat az embereket, akik huszonkét év után is visszaáhítoznak, visszavágynak egy életellenes, kegyetlenségeitől ordító, elképesztő horrorisztikus időszakba. Mi történhet ma, amikor arról beszél valaki, hogy „bizony, akkor jobb volt!” Hogyan lehet eljutni addig, amikor a „mannát” megutálva, porcióra szabott olcsó felvágottért újból órákat állna sort egy pókhálóval bérelt, kongó üzlet előtt?

A kérdések sorát nem folytatom, hanem e helyett inkább reménykedem abban, hogy a ma élő Mózesek nem esnek kétségbe, nem bátortalanodnak el, és nem kérdőjelezik meg munkájuk hitelességét. Hiszek és reménykedek abban, hogy a mindenható, jó Isten egyszer bennünket is elvezet arra a földre, ahol a lélek mezején isteni forrásra találunk, s a mennyei eledelt majszolva, háladalt dudorászhatunk Neki.

Pál János:Ó- és újember

2012. 03. 22. Ó- és újember Pál János

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki a csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, és újuljatok meg a Lélek által elmétekben, és öltsétek fel az újembert, akit Isten újjáteremtett és tiszta igazságban és valódi szentségben él.” – olvassuk Pál apostolnál, aki arra biztat: dobjuk le magunkról a bűn rongyait és öltsük fel helyette az erény ruháját.

Ruházkodásunkat számtalan tényező befolyásolja. Időjárás, divat, élethelyzetek, funkcionalitás. Például, ha a kinti hidegből egy meleg helyiségbe toppanunk, rögtön levetjük kabátunkat, amikor pedig távozunk, ismét magunkra öltjük azt. Ha gyalogolni megyünk, nem kötünk nyakkendőt, igyekszünk lengébben öltözni. Ha valamelyik ruhadarabunk divatjamúlt lesz, kidobjuk.

Ez a gyakorlat „erkölcsi ruházkodásunk” terén is dívik. Mert aszerint öltjük magunkra az ó- vagy újember ruháját, a gyarlóságot és erkölcsöt, ahogyan éppen körülöttünk a szelek fújnak, vagy amit éppen az egyéni érdekek diktálnak.

Pál szerint kötelességünk magunkra ölteni az újembert, kötelességünk a lelki megújulás.

De kit érdekel ma Pál? A végén talán még feledésbe merülne… Azt pedig ugye nem szeretnénk?!

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki a csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, és újuljatok meg a Lélek által elmétekben, és öltsétek fel az újembert, akit Isten újjáteremtett és tiszta igazságban és valódi szentségben él.” – olvassuk Pál apostolnál, aki arra biztat: dobjuk le magunkról a bűn rongyait és öltsük fel helyette az erény ruháját.

Ruházkodásunkat számtalan tényező befolyásolja. Időjárás, divat, élethelyzetek, funkcionalitás. Például, ha a kinti hidegből egy meleg helyiségbe toppanunk, rögtön levetjük kabátunkat, amikor pedig távozunk, ismét magunkra öltjük azt. Ha gyalogolni megyünk, nem kötünk nyakkendőt, igyekszünk lengébben öltözni. Ha valamelyik ruhadarabunk divatjamúlt lesz, kidobjuk.

Ez a gyakorlat „erkölcsi ruházkodásunk” terén is dívik. Mert aszerint öltjük magunkra az ó- vagy újember ruháját, a gyarlóságot és erkölcsöt, ahogyan éppen körülöttünk a szelek fújnak, vagy amit éppen az egyéni érdekek diktálnak.

Pál szerint kötelességünk magunkra ölteni az újembert, kötelességünk a lelki megújulás.

De kit érdekel ma Pál? A végén talán még feledésbe merülne… Azt pedig ugye nem szeretnénk?!

Máthé Sándor: Imádság békességért

2012. 03. 21. Imádság békességért Máthé Sándor

Urunk! Felséges Isten! Gondviselő Atyánk!

Ha a világra tekintünk, csak küzdelmet látunk.

Mindenhol erőszak és nyomában szenvedés.

Népek háborúznak egymással.

Ölnek a békéért, legalábbis ezt mondják.

Nem értjük, Istenünk, hogy lehet ez.

Háborúznak a világgal.

Kifosztják, tönkreteszik teremtett világodat,

A gyors haszonért, meggazdagodásért.

Háborúznak önmagukkal:

Gyanakvással, félelemmel, magányosan,

Reménytelenül és céltalanul.

Hol van a te békéd, Istenünk?

Mit akarsz üzenni nekünk ma?

Amikor Jézus az ő békéjét ajánlotta,

a kereszttel nézett szembe,

Mégsem üres szavak ezek.

Ő beszélhetett békéről, békességről,

Mert ő mindenekkel megbékélt.

Megbékélt veled Uram, hisz akaratodat teljesíttette.

Megbékélt az emberrel, mert bármit is tettek vele,

Semmi sem tudta megölni benne a szeretetet.

Megbékélt önmagával, mert mindvégig hű maradt.

S ha átérezzük, azt, amit ő érzett, Istenünk,

Felfedezzük szereteted nagyságát, erejét,

És tudjuk, hogy úgy fogadsz el, amilyenek vagyunk.

Ez megnyugtat és békével tölti el szívünket.

Letehetjük a fegyvert.

Ma azokért imádkozunk, akik békességre vágynak.

Segíts, hogy békéd eszközeivé válhassunk,

Hogy általunk a Te békéd elérjen másokat is.

Közösséget, emberi kapcsolatokat építhessünk,

És építhessük a Te országodat,

Békét teremtve a Te nevedben.

Ámen.