Lakatos Sándor: Megvan az ideje

2011. 01. 14. Megvan az ideje Lakatos Sándor


Eldöntöttük, hogy megszabadulunk tőle. Pár napig megtűrtként még elfért volna a szoba sarkában, de most alkalmas az idő, hiszen a lányunk a bölcsődében van. Reméljük, hogy nem veszi majd rossznéven, ha hazajön, és nem lesz a sarokban.

Az első elmozdítandó alkatrész a tetején lévő fődísz. Ez nem szokványos darab, mert nálunk a csúcsa mindig behajlik egy kicsit mennyezetnél. Ez családi hagyomány. A második egy mézeskalács. Gondban állunk, hogy vajon ez még ehető-e. Mindenesetre túl szép a szemetes kosárhoz. Néhány üres csokis papír már nem részesülhet hasonló kegyelemben. A hiányzó szaloncukornak nincs gazdája, csak egy diszkrét mosoly utal arra, hogy a ház lakóinak köze lehet az eltűnéshez. Előkerülnek a tároló cipődobozok, hogy elnyeljék egyenként a piros gömböket, aztán az ezüstöseket is. Ezeket még tavalyelőtt hozta az angyal. Letekeredik a körbe kígyózó angyalhaj, ez az idei bővítés hozadéka. A piros pillogó is megtalálja az elnyűtt gyári dobozát. Utolsó percen szerelte le a kirakatból az elárusító, mert nekem csakis és kizárólag piros kellett. Ha akkor nem adja ide, talán jövőig nézhette volna a kirakatban. Pénzért mindent megkaphat az ember, még a karácsonyi kirakatot is. Néhány leégett csillagszóró maradványa haszontalan csüng az ágak szélén, már lejárt az ideje a szórásnak. Egyszer használatos luxus, pillanatnyi látvány.

Valami zenét kellene kapcsolni, mert olyan gyászos ez a munka. Belekezdenek a zenészek a lejátszóban, de az érzés nem nagyon változik. Csengők, bongók, díszangyalok úgy helyezkedjetek, hogy a kötők ne bogozódjanak össze! Jövőre újraforgatjuk az egész ribilliót! Kioldom a biztonsági kötőt, majd jöhet a tizenhármas kulcs, hogy a vastalpat is leszereljük. Prózai, de fontos elem, apám keze munkája. A januári délutánban a szobafény most már tisztán láttatja, hogy az ágak megereszkedtek, és bőségesen hullnak a tüskelevelek. Segítségül hívjuk a porszívót, mert az bár zajos, de igen hatékony tud lenni ilyen ügyekben.

Hazajött az örökös. Meglep. Ügyet sem vet a dologra. Neki olyan természetes a hiánya, minta soha ott sem lett volna. Mintha már értené a népi bölcsességet, miszerint mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak. Remélem a sok gonddal előkészített szentesti élmény, azért nem múlik ilyen könnyen.