2011. 08. 31. Szárnyalás Szabó Előd
Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Merre tartunk? Tesszük fel életünkkel, létünkkel kapcsolatos nagy kérdéseinket akkor, amikor egy szent pillanat elfeledteti velünk a mindennapi apró gondokat. Ma e kérdés megválaszolásához az özönvíz ősi történetére figyeljünk.
Noé bárkája tulajdonképpen Isten bárkája, hiszen az építés szándéka Istentől származott. A bárka ablakán galamb röppen ki a világba. A galamb a mi lelkünk. Járja útját, keresi az állandó fészek lehetőségét, de végül vissza kell térjen a bárkához, mert elfárad, mert nincs hol végleg megvesse lábát. Szájában olajfa ága. Mi is kiröppenünk a világba, járjuk útainkat. Keressük a fészket, az állandóságot: fát ültetünk, házat építünk, családot alapítunk. Ám, be kell lássuk, hogy mindezek ellenére egyszer vissza kell térjünk a bárkához. Az olajfaágak pedig azok az örömök, szépségek, melyek az életet minden küzködés ellenére varázslatossá teszik.
Tragikuma létünknek: mindent azért teszünk, hogy az időt megállítsuk, hogy gyökeret verjünk a világban, és mégis leperegnek a percek és az örökkévalóság lehetetlen.
Nyugalma létünknek: a galamb visszaszáll a bárkába, ahol kinyújtott kézzel várja az, aki egykor az ablakon kibocsátotta. Nem tudjuk, hogy mi van a bárkában, de tudjuk, hogy onnan jöttünk, s tudjuk, hogy kinyújtott kéz vár bennünket.
Ma reggel így válaszolok magamnak a nagy kérdésekre, majd apró, mindennapos kérdéseim megválaszolásába merülök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése