Székely Kinga Réka: Változatlan újjászületés

2011. 09. 09. Változatlan újjászületés Székely Kinga Réka

Tört aranyként sárgállnak a lehullott levelek a zöld füvön. Reggelenként köd szitál az erdőben és a falu felett. A gólyák és a fecskék útrakeltek, az ősz megérkezett. A learatott gabona kiszáradt már, a hagyma fonásra vár, a pityóka a pincébe vándorolt, és a finom gyümölcsízek kisebb nagyobb üvegekben kuksolnak a kamrák polcain.

Csinosítják az iskolát és az óvodát, a tanárok és a szülők továbbgondolják befejezetlen gondolataikat a nevelés és a műveltség változatairól.

Lehet, hogy visszatér a szóbeliség kora. A szájról szájra, tévéről tévére terjedő hagyományozás módszere. Lehet, hogy ez a néhány ezer év írásbeliség elég volt ahhoz, hogy újra visszatérjünk a szóbeliséghez, az írás és a rovás mellőzésével. Én már nagyon várom ezt az új hajnalt, mert abban reménykedek, hogy az új szóbeliséggel új teremtéstörténetek fognak megszületni, és végre én is elmondhatom, hogyan teremtette Isten a világot és az embert anélkül, hogy valaki másnak a mítoszát, a hitét megkérdőjelezném, avagy megtagadnám.

Az én teremtéstörténetem szerint természetesen az örökkévaló Isten irányítana mindent, de nem engedné megszületni az emberekben a torz érzéseket. Ha valaki csak megkérdőjelezné az igaz szerelmet, az odaadó szülői szeretetet, a tisztelet és méltóságteljes emberi viszonyulást, a jó Isten visszaküldené őt az indulás helyére, amint a dughagymát visszaültetjük az ágyásba, amikor az nem került elég mélyen a földbe.

Újjászületésre volna rendelve mindenki aki az irigy, féltékeny, habzsoló, kéjsóvár és kizsákmányoló úton el akarna indulni. Mindig újra kellene kezdje a napját mindaddig, amíg rá nem találna az emberi létezés szépen megfogalmazott kockakő útjára.

Nos, megint azon kapom magam, hogy rendet akarok rakni. Hogy nem tetszik eléggé a világ, az emberek haladási iránya, hogy kifogásolom azokat a léthelyzeteket és életviteleket, amelyek szerintem szembeszegülnek a jó Isten akaratával.

Megint azon kapom magam, hogy nem értem, miért válasszák az emberek a rosszat, ha tudják, hogy mi a jó?!

Belém villan a múlt heti temetői sétám. A temetődomb felőli első sorokban többségében azok nyugszanak, akiknek én végeztem a temetési szertartást, és akik nem is olyan rég a helyi közösség meghatározó egyénei voltak. Már előre elkészített sírkeretek és sírkövek, vagy csak félig kész síremlékek alatt porladnak azok, akik e világ teremtéséről oly sokat tanultak, és akik maguk is megalkották saját teremtéstörténeteiket. Hittek a jóban, a tisztában, az igazban és kerülték, amennyire tudták, a rosszat, a tisztátalant és a hamisat.

Keresték, megalkották, viszonozták a szeretetet, ám néha megfosztották önmagukat és megfosztottak másokat is ettől a teremtő érzéstől.

A végkövetkeztetés egyszerű: minél apadóbb bennem a szeretet, annál nagyobb a vágy, hogy újrateremtessem a világot. Minél növekvőbb bennem a szeretet, annál könnyebben elfogadom az engem körülvevő, engem eltartó és megtartó világot.

Jó dolog, hogy csinosítják az óvodákat és az iskolákat. A gyermekek és a szülők folyamatosan újra kell tanulják teremtettetésüket. Hasonlatosan a gólyák és a fecskék vándorlásához és az évszakok egymásutániságához: a tanulást, a létezés megértését és megszeretését mindig újra kell kezdeni, avagy tovább kell folytatni.

Az őszi csupasz ágak és a lombtalan fák árvaságát az illatos kamrák ellensúlyozzák.