2012. 02. 11. Mi lett volna, ha...? Lakatos Sándor
Az Ószövetség drámai szempontból legteljesebb története tagadhatatlanul az álomlátó József életét bemutató történet. A József-novella a bibliai szövegkörnyezetből kiragadva önálló szövegegységként is egy remekmű, ezért sokszor és sokakat megihletett.
József az Írás szerint Izráel (Jákób) kedvenc fia volt. Apja tarka ruhás kedvence Istentől jövő küldetését és álomfejtő adottságát komolyan vette minden helyzetben. Ellentmondásos módon életének drámája sikertörténet, higgadt kitartása, zsidó-keresztény hagyományunk szerint a választott nép történelmét alapjaiban meghatározta. Nélküle más íze lenne a húsvéti páskabáránynak, ha ugyan annak elrendelésére sor került volna egyáltalán.
Szülei és testvérei ellene fordultak, de száműzetésének kiszáradt kútja egy lépéssel közelebb vitte sorsa beteljesedéséhez a messzi Egyiptom földjén. Potifár házában rabszolgaként igazságát nem bizonyíthatta, de a börtön − mint utólag kiderült − sorsa beteljesedésének dobbantója volt. Álmot fejtett a börtönben, hogy álmot fejthessen a fenséges fáraó megsegítésére. Szolgálta az idegenség urát, hogy majd sorsa rátaláljon testvérei és szülei éhezése révén, és szolgálatával családja életét megmenthesse.
Az „egyszer fent, egyszer lent” ironikus játéka túlmutat egyetlen bibliai szereplőn, hiszen a József jóvoltából Goshen földjén letelepedő zsidó törzsek megszabadultak pillanatnyilag az éhhaláltól, de néhány generációval később olyan súlyos rabszolgai nyomorba lettek taszítva a „szolgaság házában”, hogy kínjaik hangja feljutott Istenhez, a mennybe.
A csipkebokorból megszólaló „Vagyok”-tól Mózes küldetést kapott, hogy vezesse ki a népet a földről, ami korábban menedék volt, de börtönné és pokollá változott. Mózes kapta a küldetést, aki három hónaposan a Níluson útjának eresztett kosár-csónakjában akár a halál torkába is evickélhetett volna, de ő éppen a fáraó lányának ölébe kötött ki. Mózes is a számtalan megölt fiúgyermek sorsára kerülhetett volna, de nyilván nem ez volt Isten akarata.
És a szerencsés és szerencsétlen történetek szakadatlan sora folytatódik az én olvasatomban akár napjainkig, napjaimig. Tragédia volt az apai üknagyapámnak és egész családjának, hogy büszke szász létére megélhetési gondok miatt el kellett hagyja a szülőfaluját, és idegenbe kellett munkát vállaljon az olthévízi zsidó birtokosnál, de a nyomorúság nélkül hogy találkozhatott volna üknagyanyámmal, hogy én ma erről írhassak a türelmes olvasónak? Tragédia volt az anyai nagyanyámnak, hogy első férje fiatalon odaveszett a világháborúba, de a szívszaggató gyász nélkül nem történhetett volna meg a csoda: hogy gyászos özvegységéből kiemelhesse szívének második választottja − a nagyapám. Így lehetek ma itt ÉN, aki a sorsot kísérthetem a múltidézéssel.
Nem hiszem az eleve elrendelést, és tudom, a történelem számára ismeretlen a „mi lett volna ha...?” feltevése, de néha aggaszt a gondolat, hogy vajon esetleges saját tragédiámat tudnám-e fentebb dicsért módon elfogadni Istenemtől, aki szerető Atyaként feladattal lát el gyermekként, férjként, apaként, szerény szolgájaként…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése