| 2010.09.26. | Göncöl szekere | Demeter Sándor Lóránd | |
Napszentület után, amikor a Teremtő az égnek boltozatára helyezi a kisebbik világító testeket, hogy Öregisten égboltabroszának fényes formái „a szegény legénynek utat mutassanak”, amikor csűrünk fölé érkezik az égabrosz Göncöl-szekere, úgy hogy a rúd végén kuporgó ostoros megnyergeli a kupás cserepeket, akkor tudjuk: őszutóba hajlik az esztendő.
Egy este, kúrálás után, amikor kiléptünk a pajtából Dorottya ujjongva nézett fel az égre: Apa, édesapa, né mennyi csillag! A Göncölszekér tengelye akkor már egészen a csűr tetejét súrolta. Révülten néztük a Teremtő égabroszát. Kiválasztottuk a legközelebbit, a Göncölszekeret.
Mesélni kezdtem neki Göncöl táltosról, aki szekerén az Úristen gyógyító füveivel, bajt szüntető írjaival járta a teremtett világot, úgy segített a rászorulókon. Egyszer egy napon eltörött Göncöl táltos szekerének a rúdja. Jó emberek, kérlek, segítsetek! – kérte Göncöl a segítséget azoktól, akiknek korábban ő juttatott az Úristen gyógyírjából, de rajta senki nem segített.
Mesélni kezdtem neki Göncöl táltosról, aki szekerén az Úristen gyógyító füveivel, bajt szüntető írjaival járta a teremtett világot, úgy segített a rászorulókon. Egyszer egy napon eltörött Göncöl táltos szekerének a rúdja. Jó emberek, kérlek, segítsetek! – kérte Göncöl a segítséget azoktól, akiknek korábban ő juttatott az Úristen gyógyírjából, de rajta senki nem segített.
Dorottya áhítattal hallgatta a Teremtő emberének történetét. Először halkan és bátortalanul ismételgette, később lelkéből kiáltotta: Jó emberek, segítsetek! De Göncöl táltosnak senki nem segített. Jóisten csak nézte, nézte az ő mennyei országából, hogy jó emberének, aki az ő gyógyító írjait viszi háztól házig, nem akad egyetlen segítője sem. Arra gondolt, örök példaként adja minden embernek Göncöl történetét. Felemelte őt törött szekerével, és csillagként égboltozatának abroszára helyezte, hogy tanulsága mindig, minden ember számára szem előtt legyen.
Bekerültünk a tűz mellé, Dorottya lekuporodott, tenyerébe eresztette állát, s amíg én a tüzet raktam, kérte: Édesapa, légy szíves mondjuk el Göncölt! Másnap hajnalban, fejés után, tűzrakás közben, Göncöl táltos történetével indult a nap. Este megnéztük, ott van-e a csűr felett a szekere? És egy délután, amikor Fülöp lovunkkal az eperfáktól ereszkedtünk le a falu irányába, Dorottya meglátta a javításra előkészített halottas szekeret. Örömmel kiáltotta, mint aki a megfoghatatlant mégis kézbe vette: Apa, apa, né hol van Göncöl szekere!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése