Szabó Előd: Hívás

2010. 09. 15.

Szabó Előd                    Hívás

Első percünket Örkény István tölti ki. Egypercesében egy Petőfi-rajongót hajnalban telefonhívás riasztja fel: maga a nagy költő beszél a vonal másik végén. A hívás időtartama három perc. Emberünk annyira zavarba jön, hogy csak hebeg-habog, s nem tudja, mit kezdjen a nagy lehetőséggel, nem tudja, mit mondjon vagy kérdezzen, s a percek semmitmondó közhelyekkel telnek meg. „Na, alászolgája. Jó éjszakát kívánok.” – zárul a beszélgetés.

Második percünk az első perc okozta mosollyal indul, de a következő pillanatban eszembe jut néhány olyan személy – a múltból vagy jelenből –, aki hasonlóképpen zavarba hozna egy hajnali hívással. Akikkel annyira szeretnék beszélni, akik annyira érdekelnek, akikről annyit beszélek, vagy annyit gondolok rájuk, s mégis talán a pillanatok telnének, s amikor a közhelyek betöltik az időt, akkor nem lenne más hátra, mint: „Na, alászolgája. Jó éjszakát kívánok.”

Harmadik percemet rád bízom. Mert az óra ketyeg, a hívás ideje fogy, nem minden hajnal hoz rendkívüli találkozást. Fogd meg a kezét, öleld, keresd, vagy hívd fel, akár hajnalban azt, azokat, akik fontosak számodra. Ne töltsd az időt közhelyekkel, hanem kérdezd, mondd, tedd azt, amit a szíved, a lelkiismereted parancsol.

Lejárt a három percünk. Alászolgája, szép napot kívánok!