Farkas Dénes: Székek

2010. 09. 14.	Farkas Dénes             Székek
Az Unitárius Püspökségen, a közigazgatási előadótanácsos szobájában van két szék, melyek közül az egyiknek a támláján faragott unitárius címer van, kissé stilizált formában. Ezek a székek egyidősek az új (Pákei) kollégium többi bútorzatával. 1940-ben, amikor a magyarok bejöttek Kolozsvárra, Horthy Miklós kormányzó urat a címeres székre ültették, melyet az akkori város vezetői „kölcsönkértek” az egyháztól erre az alkalomra. A szék kis emelvényen a főtér torony felőli részén volt elhelyezve. Ezt a dolgot néhai Dr. Lőrinczi Mihály professzor úr mondta nekem és bizonyára másoknak is. Ez az állítás nem lehet „abszolút badarság”, mert a „bejövetelt” megörökítő korabeli filmkockákon magam is felfedeztem a már „történelminek” nevezhető széket, melynek alkati elemei kivehetően felsejlenek. A másik szék a püspöki kabinetben áll, én 1959 óta ott látom. Jelenleg bordó vagy inkább bíborba hajló szövettel van bevonva. Az évek során az ablakon beszűrődő napfény megette a textília szálait, és a hátáról végérvényesen eltűnt, szétmállott egy selyemből készült hímzett rátét, amelyen a hímzés szövege a következő volt: „Dávid Ferenc székének hiteles másolata. Az eredeti a bonchidai kastélyban őriztetik.” Talán Andrási György és Mikó Lőrinc azok, akik még emlékezhetnek második „történelmi” székünk adataira. A harmadik széket nem láttam, csak hallásból való a tájékozottságom. Amikor még megtekinthető volt a tordai múzeumban Kőrösfői Krisch Aladár festménye, több alkalommal megnéztük azt az amerikai érdeklődő testvérekkel. Ott megismerkedtem egy angolul is jól beszélő bűbájos muzeológusnővel, aki azt mesélte nekem, hogy az a szék, amelyen János Zsigmond ül a festményen, ma is megvan egy tordai magyar család birtokában. Azt már nem jegyeztem meg, hogy ki ez a család. A több mint tíz éve húzódó tatarozás miatt a múzeum zárva tart, de a muzeológus remélhetőleg él, és megkeresés esetén bizonyára nem zárkózik el a részletek közlésétől. „Száraznak” tűnő  három percesem azért írtam, hogy valahol nyoma maradjon „történelmi” székeinknek ebben a „pad alá” ült világban.