Tófalvi Tamás: Megrozsdásodott világbéke

2010. 09. 29.	Megrozsdásodott világbéke	Tófalvi Tamás
1988-ban ezen a napon az ENSZ békefenntartó erői Nobel-békedíjat kaptak. Szemfényvesztés… Olyan világot élünk, amikor tökéletes alkatú, hirtelen szőkített modellek büszkén csicsergik kamerák lencséibe, hogy világbékét akarnak. Aki ezt komolyan tudja venni, az legalább annyira nevetségessé válik, mint maga a kijelentő… Mellveregető próféták, szektásnak bélyegzett istenfiak, jézusi reinkarnációk és mennydörgő hangú vallási vezetők hirdetik, hogy világunkat csak az mentheti meg a végső pusztulástól, ha feladjuk önnön barbár múltunkat, s igába hajtva ösztöneink fejét az örök és univerzális békére törekszünk… Békét akar a világ, békéért esdekel a pápa, békediktátumokat kötnek havi rendszerességgel a világ valamennyi pontján, békefelvonulásokat szerveznek a múlt megkövesedett szívű hippijei, és a „make love, not war” bűvkörében próbálunk kibékíteni ősellenségnek kikiáltott vérmes szemű ellentéteket. És mindeközben milliók halnak éhen a világ árnyékos oldalán, ezreket fektetnek jeltelen tömegsírokba háborúk csattogó fegyverei, és a jézusi cselekvő szeretet megpókhálósodott foszlányai ott lógnak romba dőlt épületek porlepte maradékán… 1988-ban, ezen a napon az ENSZ békefenntartó erői Nobel-békedíjat kaptak… Olyan világot élünk, amikor az embert önmagától kell megmenteni, erőszakkal kényszeríteni rá a békét, s mint egy állatot, ketrecbe zárni, hogy kártékonysága ne rombolja világának édesded álmait. De hogy lesz-e valaha béke e túlfűtött világban, hogy életképes-e megannyi zakatoló elme körtáncában az állandó nyugalom?! Nem tudom, de a világbéke túl utópisztikus, hogy hinni tudjak benne, s mégis oly valóságos, hogy nem tudom nem elhinni: egyszer majd mindenkinek megjön az esze…