2010. 10. 18. Demeter Sándor Lóránd Egy nap tanulsága a barátságról
Kislányom reggel sírni kezdett. Egyetlen nagy baj miatt gördültek le arcán a krokodilkönnyek: nem akart óvodába menni. Miért? Mert annyi gyermek van az óvodában, és ő nem tudja eldönteni, hogy ki a barátja. Mit válaszoljak? – gondolkodtam, míg ő szipogva ölelt át, és orrát belefúrta a nyakamba.
Egykori – mára fájó emlékké ködösült – nagy barátságaimat; mai barátkozásaimat és barátságaimat kevesebb idő alatt végiggondoltam, mint amennyi most a leírt szavak elolvasásához szükséges. De nem tudtam, mit válaszoljak. A sok jövő-menő emberből, akik körbeveszik, akikkel mindennapi kapcsolatban van, ki a barátja? Akit annak érez, aki mellette van, aki őszinte hozzá, aki a bajban is mellé áll, akinek a szíve tiszta... Leginkább az, akinek a szíve tiszta, és aki mellett az ő szíve is tiszta marad.
Óvoda után azzal fogadott a kapuban, hogy ebéd után jönnek játszani a barátnői. Késő délutánig várta őket. Minden mozgásra kinézett az ajtón. Kiállt a kapu elé, úgy várta őket. Szeretetteli, készülődős várakozását figyelve, mintha csak a kisherceg rókájának tanítását láttam volna megelevenedni: „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...”
Reggel még sírva kérdezte: ki a barátom? Felnőttesen így válaszoltam: akinek a szíve tiszta, és aki mellett a te szíved is tiszta marad.
Délutánra díszbe öltözött a szíve. Gyermekien ezzel válaszolt a kérdésre.
Ki a barátod? Aki díszbe öltözteti a szíved.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése