2011. 10. 25. Kovász Lőrinczi Lajos
Nemrég újra végignéztem, miként készül a házi kenyér. Figyeltem, amint az asszony este belekeverte a kovászt a lisztbe. Várt, nyugodtan aludt. Reggelre a tészta szépen megkelt. Hozzátette a hozzávalót. Megdagasztotta. Várt, miközben meghevítette a kemencét. Aztán komótosan, ahogy ezer évek óta készítik: kiszaggatta, lapátra tette és bevetette a kemencébe, két óra hosszára. Közben meg-megnézte, hogy nem túl nagy-e a kemence „heve”, meghúzgálta. Majd megverte és tekenőben szőttes kendővel letakarta.
Mozdulataiban nagyanyámat, édesanyámat láttam és sok-sok székely magyar asszonyt, akik a heti kenyér elkészítésében Isten teremtő munkáját jelenítették meg. Milyen kár, hogy ma ez egyre ritkább! Milyen kár, hogy a ma emberének munkája mozzanataiból hiányzik (vagy egyre ritkább) az Istennel való meghitt közelség, a mag elvetésébe, növekedésébe, learatásába, a kenyérsütésbe beleélt türelem, a teremtett világ ritmusára való ráhangolódás, hálaérzés és az abból fakadó harmónia és szépség.
Jézus ezt a harmóniát, teremtő erőt érezhette, amikor így szólt: Isten országa „hasonló a kovászhoz, amit vett egy asszony, belekevert három mérce lisztbe, míg az egész megkelt”(Lk 13, 21).
Október 24-én 110 éve született Balázs Ferenc. Gyermekként sok időt töltött a csehétfalvi rokonainál. Láthatta, miként keveri az asszony a kovászt, talán érezte a mozdulataiban az isteni teremtés erejét és rendjét, és talán innen eredt a vágy, hogy ő maga is „többek kovásza” legyen.
Októberben „mintha a fákról is aranykoporsók hullanának” (Nyírő). A mulandóság hangulatában érzem, hogy életünkben szilárd „maradó kövek” (Wass A.), tápláló kenyerek az októberi nagyok: az aradiak, az ötvenhatosak, a reformátorok, köztük Balázs Ferenc. Isten országa nagy kovászai, akik nem odalökött lapos fekete sárkenyérről, hanem isteni ritmusban sütött szép, kerek, illatos, tápláló hazairól álmodtak. Érte életet áldoztak.
Te minek vagy a kovásza?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése